ISKOLAKERESŐ

Friss adatokkal segítünk a megfelelo iskola kiválasztásában! Friss adatokkal segítünk a megfelelo iskola kiválasztásában!


 ISKOLÁT KERESEK »

?

Kanyarójárvány Görögországban és Franciaországban

A Görög Betegség-felügyeleti és - megelőzési Központ adatai szerint Görögországban 2010. január 29 - július 20. között 125, laboratóriumi vizsgálattal igazolt kanyaró megbetegedést regisztráltak. A francia egészségügyi hatóság adati szerint Franciaországban erősödik a 2008-ban megkezdődött kanyarójárvány, 2008 januárja és 2009 decembere között 2148 kanyaró megbetegedést jelentettek, 2010. január-május között 1 972 beteget regisztráltak. Mindezek ismeretében az Országos Epidemiológiai Központ 15 hónaposnál fiatalabb, kanyaró ellen még nem immunizált gyermekekkel nem javasolt nemzetközi utazást tervezni.  

>>

Hirdetés

A „mindenható” televízió és a gyermekek kapcsolata

A témával foglalkozó szakemberek mindegyike egyetért azzal, hogy mára a gyermekkori nevelés és fejlődés egyik eszközévé vált a televízió. Már a 60-as években felismerték a „csodadoboz” személyiség formáló hatásait és azóta is sűrűn áll viták középpontjában a gyermekek és a televízió kapcsolata. Most az egyik gyerekcsatorna hadat üzent az erőszaknak és új koncepció alapján alakította ki műsorstruktúráját: érték és szórakoztatás.
 

>>

Nyugdíj sem lesz gyerek nélkül

Magyarországon kevesen dolgoznak, és kevés gyerek születik. Az aktív kevesek vállán nyugszik a jelen (egészségügy, iskola), és a jövő (nyugdíjak) finanszírozása, míg egyre többen és egyre hosszabb ideig fogyasztják a kisebbség által befizetett forintokat. Érdekes dilemma, mi jobb a társadalomnak: ha a nők munkába állnak, ezzel gyarapítva a befolyó adó összegét, vagy ha egyre több gyereket vállalnak, a jövő járulékfizetőit nevelve fel?

>>

Középiskolai felvételi 2010

Alacsony matek pontszámok

2010.02.05 kölöknet nyomtat

Túl a felvételikkel kapcsolatos első felzúduláson, a számok is igazolják, hogy túl nehéz volt a matek felvételi. Több iskola nyilvánosságra hozott eredményei alapján a matekvizsga átlagos pontszáma nem éri el a 20 pontot, míg a magyaré a 35-öt is meghaladja.

Bár országos összesítés híján az adataink még mindig nem a hivatalos verziót mutatják, szerkesztőségünk elvégzett néhány számítást, hogy a magunk módján megnyugtassuk a zaklatott felvételizőket. Igen, kedves Diákok és Szülők, a számok is igazolják: valóban túl nehéz volt a matek és túl könnyű a magyar felvételi.

A magyar teszt kétszer olyan jól sikerült, mint a matek!

Sajnos kevés iskola tette fel honlapjára az anonimizált eredményeket, de így is sikerült három budapesti gimnázium adatai alapján 490 felvételiző eredményeivel egy kis elemzést végeznünk. Ebben a mintában az átlagpontszám matekból 19,5, magyarból pedig szinte pontosan a kétszerese, 38 pont volt.

Igaznak bizonyultak tehát az előzetes érzések: hiába nyugtatta az Oktatási Hivatal elnöke és elnökhelyettese nyilvánosan a közvéleményt azzal, hogy az átlagos adottságú diákoktól ezen a teszten 25 pontos teljesítmény várható, ezúttal sem a matematika, sem a magyar nem "hozta" ezt az eredményt.

Mennyire igazságtalan?

Túl a kudarcos matek által keltett rossz hangulaton, sokakat bosszant a két vizsga nehézsége közötti különbség. Akik magyarból erősebbek, és matekból kevésbé, azzal érvelnek, hogy a magyar vizsga elmosta, a matek pedig kiemelte a különbségeket, így a magyarosok hátrányba kerülnek a matekosokkal szemben a jobb iskolákba való bejutásnál.

Az egyik gimnázium 130 adata alapján utánaszámoltunk, hogy mit is jelent ez a probléma. Ebben az iskolában matekból 18 pont, míg magyarból 36 pont volt az átlagos eredmény. A legjobb 10%-ba tartozó matekosok átlagos pontszáma 33, a legjobb 10% magyaros átlaga viszont 45 pont volt. Vagyis jó matekos, átlagos magyarral 69 pontra, ám jó magyaros, átlagos matekkal csak 63 pontra számíthat, és ez valóban nagy különbség.

Kicsit jobb a helyzet, ha csak a "jó tanulókat" vizsgáljuk, vagyis azokat, akik a gyengébbik tárgyukból is a felvételizők legjobb harmadába tartoznak. Ebben az összevetésben azok, akik matekból kiemelkedők, de magyarból is "elég jók", 76 pontra, akik pedig magyarból kiemelkedők és matekból "elég jók", azok 72 pontra számíthatnak. Vagyis az igazán jó tanulók esetében kevésbé jelenik meg az igazságtalanság, de az is kétségtelen, hogy a vizsgák egyenlőtlen követelménye valóban hátrányba hozta a humán beállítódású diákokat.

Valamit enyhít a képen, hogy egyes tagozatos iskolák jobban súlyozzák a tagozatnak megfelelő tantárgy pontszámait, és az is, hogy a tagozatokra eleve hasonló beállítódású gyerekek jelentkeznek, akiket egyformán érint a probléma. Ám ott, ahol a két tesztet egyforma súllyal veszik számításba, valóban néhány pont előnybe kerültek a jobb matekosok.

Mi most a teendő?

A helyzet más és más felelősséget ró diákra, szülőre, az iskolákra és az Oktatási Hivatalra. Természetesen szóba sem jön az a megoldás, hogy az iskolák menet közben változtassanak a bekerülési feltételeken, hiszen ez méltán sértené a vizsgázók biztonságérzetét. A szóbeli vizsga lehetőséget teremthet a humán beálítódású diákoknak is képességeik megvillantására, ezért a legfontosabb most az, hogy a szülők segítsék őket visszanyerni az önértékelésüket.

Amint pedig rendelkezésre állnak majd az országosan összesített adatok, elkerülhetetlen lesz az érdemi tanulságok levonása. Minden jel arra mutat, hogy az idei felvételi teszt rosszul mért. Jó volna garantálni, hogy ez többé ne történhessen meg az egyik legnagyobb állami ágazatban, egy hatvanezer diák számára megkerülhetetlen rendszerben. A Kölöknet épp ezért kész nyomon követni a vizsga egészének értékelési folyamatát, és igyekszik a számok birtokában, érdemben megszólaltatni az Oktatási Hivatal illetékeseit.

Hozzászólások  
(15 hozzászólás) 

2010-02-24 10:59:23
 
.....a szóbelin egyes középiskolák próbálják "kompenzálni" a rosszul sikerült felvételit. De hogy?! Szóbeli felvételire: idegennyelvből irásbeli+ szóbeli feladatok, magyar nyelvű kommunikáció, nem programozható zsebszámológép.....akkor mi a manónak kell kp. felvételi mikor egy mezei középiskolában "szóbeli" címszó alatt ezt is duplázzák?? egy mérges mami
2010-02-23 19:01:26
 
bárcsak én tudnám rosszul...dehát ez van..:)
2010-02-21 06:11:06
Egy aggódó anyuka 
Mi is átéltük az első izgalmakat. Most várjuk, hogy hova hívják be a lányomat szóbelire. Megvan mindkét írásbelije, több középiskolát is megjelöltünk. A Berzsenyiben nem húztak, például, ponthatárt, oda biztosan megyünk szóbelizni. Folyamatosan biztatom a gyermekemet, hogy ne adja fel, még nem dőlt el semmi. Csak kitartást tudok kívánni minden diáknak!
2010-02-19 10:12:23
 
...bocsánat a magyar átlag az 35,5 pont lett.
2010-02-19 10:11:22
...az előző 
...bocsánat a magyar 35,5 pont.
2010-02-19 09:42:18
 
Ma megjelent az országos átlag: magyar 37,5, matematika 16,5. Ez 30 %-al rosszabb, mint az előző éveké. Érdekes, hogy az Eötvös gimibe azt írod 72 pont az átlag. Kolleganőm gyermeke oda jár, és megiratták a matekot az elsősökkel és az átlag 11 pont lett.
2010-02-15 20:17:01
xy 
Nekem 42 lett a magyar pontszámom,26 a matek..és ötös vok matekból..sajna,kevés volt nekem is az idő
2010-02-14 21:10:17
Anya 
Én fiam is most felvételizik magyar 42 pont matek 22 pont közepesnél kicsit erősebb a tanulmányi átlaga nem tudom mire lesz élég
2010-02-14 15:02:43
 
hát az átlag a pesti Eötvös gimibe simából 72 pont....tehetséggondozóból meg 61, ha ezzel segítettem vmit:)
2010-02-10 21:51:01
Apa 
Az én fiam ma kapta meg az írásbeli eredményét, 61 pontja lett. Nem tudom, hogy ez jónak, vagy rossznak számít-e, jó lenne tudni az átlag pontszámot. A nehézség miatt senki ne keseregjen, minden gyerek ugyanazokat a kérdéseket kapta.

Hozzászólás
aláírás



 
.