ÉletmódSzabadidő

Szpotkampányt indított az ORTT

Ne a televízió nevelje fel a gyereket!

Napjainkban a 4-14 éves gyerekek naponta átlagosan több mint három órát töltenek a televízió előtt, s a családok szabadidős tevékenységei között messze a tévézés vezet. A tv-nézési szokások alaposabb ismeretében nagyon is indokolt az ORTT figyelmeztetése: Ne a televízió nevelje fel a gyereket!

:

Gyerekvilág számokban

A Kid.comm kutatás eredményeiről bővebben itt olvashatnak.

 

A Kid.comm című, 8-14 éves gyermekek fogyasztási szokásait vizsgáló kutatás tanulságai szerint a szülők kevés figyelmet fordítanak gyermekük tévénézésének ellenőrzésére. A vizsgált korosztályban tízből négy gyermek rendelkezik saját televízióval, s tízből három – a bevallása szerint – korlátozás nélkül használhatja a készüléket. A gyermekek nyolcvan százaléka többé-kevésbé igaznak érzi magára azt az állítást, hogy gyakran tévézik egyedül, és alig kevesebb azok aránya, akik általában azt néznek a tévében, amit akarnak. Ugyan a szülők hetvenhat százaléka állítja, hogy a családban van valamilyen korlátozás, a gyermekek elmondása ezt kevéssé igazolta vissza. Sőt, a kutatatás eredményei azt mutatják, hogy igen elterjedt az egyéb cselekvés (evés, játék) háttérében a televíziózás, s az olyan háztartások sem ritkák, ahol szinte egész nap be van kapcsolva a televízió.

Mindebből következik, hogy a gyerekek erősen kiszolgáltatottak az ártalmas médiatartalmakkal szembeni, s ez cselekvésre késztette az ORTT-t. A most induló szpotkampány elsődleges célja felhívni a szülők figyelmét a televíziózás potenciális veszélyeire, ezen belül is három, a kiskorúak egészséges személyiségfejlődése szempontjából leginkább kockázatosnak ítélt médiatartalomra: a félelemkeltésre, az erőszakra és a szexualitásra. Bár a médiaszabályozás (életkori figyelmeztetések, sugárzási idő korlátozása) fontos feltétele a gyermekek védelmének, a káros tartalmak gyermekektől távol tartásában valójában a szülő a kulcsszereplő. A felelősség tudatosítását hivatott szolgálni a  „Ne a televízió nevelje fel a gyereket!” című kampány.

Az öt héten át tartó kampány a karácsonyi ünnepek után indult. A három éles hangvételű, szinte drámai szpottal a szülők figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy van felelősségük a gyermeküket a tévén keresztül érő hatások ellenőrzésében és korlátozásában. Az ORTT célja, hogy felrázza a hazai közönséget, és ráirányítsa a szülők, tanárok nevelők figyelmét a kiskorúak médiafogyasztásával kapcsolatos felelősségükre.

A hazai médiában szokatlanul erős hangvételű, felnőtteknek szóló társadalmi célú filmeket – a médiatörvény kiskorúak védelméről szóló rendelkezéseit betartva – csak 21 óra után közvetíthetik a csatornák. A kiskorúak védelmét célzó „Ne hagyd, hogy a televízió nevelje fel a gyereket!” szlogennel futó három reklámfilmet Romániában a műsorszolgáltatók közel 2000 alkalommal sugározták, és a kampány a lakosság kb. 60 százalékához jutott el, jelentős társadalmi sikert kiváltva. A magyarországi kampányra a két hatóság közötti december közepén aláírt együttműködési megállapodás keretében kerül sor.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás