Cimkékkülönóra

Óvatosan a különórákkal

Mint sok más alkalommal, a gyermekek délutáni foglalkozásainak kiválasztásakor is nagyon fontos, hogy körültekintően döntsünk és mértéket tudjunk tartani. Két véglet figyelhető meg a szülők hozzáállásában. Az egyik, aki semmilyen különórára sem íratja be gyermekét, a másik pedig, aki túl sok egyéb foglalkozást erőltet rájuk. Ezek közül egyik sem kifejezetten hasznos a gyerekeknek. >>

Megéri-e délutáni különórára járatni a gyereket?

Manapság egyre népszerűbb a gyerekek különórára járatása. A szülők reményei szerint csemetéik így majd jobban teljesítenek az iskolában, illetve olyan ismereteket szereznek, amelyekre az iskolában nem tesznek szert. A 2006-os PISA felmérés adatai alapján az OECD országokban a gyerekek átlagosan heti két és fél órát töltöttek különórákon a kötelező iskolai tanórák után. Sőt, néhány országban, mint például Görögország, Izrael, Törökország vagy Korea, a gyerekek több, mint heti négy és fél órát tanultak hetente a kötelező órákon kívül. >>

Szülői szervezetek új intézménytípus bevezetését javasolják

Országos szülői egyesületek az érettségit nem adó szakképző középiskola intézményének bevezetését javasolják a mostani szakiskolák helyett. Mint honlapjukon kifejtették: az általuk javasolt új iskolatípusban valamennyi államilag elismert szakképesítés tanulható lenne a nyolcadik évfolyam befejezése után. >>

A Kölöknet kiadója a PxB Zrt. © Minden jog fenntartva

.