Cimkékkompetenciamérés

Az Országos kompetenciamérés 2011. évi eredményei

A tanévben a május nem csak az érettségi időszaka, lassan 10 éve már ekkor mérik fel a diákok szövegértési képességét és matematikai eszköztudását is, az Országos kompetenciamérés keretében. A hatodikos, nyolcadikos és tizedikes diákok a saját iskolájukban töltenek ki feladatlapokat, majd ezeket központilag javítják, így az eredményeket csak hónapok múlva ismerhetjük meg. Így fordulhat az elő, hogy bár az iskolák már a 2012-es mérésen is túl vannak, mi mégis most ismerkedünk alaposabban a tavalyi eredményekkel. >>

A szakiskolákban alig fejlődnek a tanulók

A szakiskolások szövegértése jóval lassabban fejlődik, mint a gimnazistáké vagy szakközépiskolásoké, matematikai tudásuk pedig stagnál. Ez derül ki az Országos kompetenciamérés 2011. évi országos jelentéséből. (A jelentés több érdekes információval is szolgál, ezekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk).  >>

„Igazi párbeszédek alakulnak ki köztünk”

„A szülők egyszerűen csak jó óvodát szeretnének” – mondja Benyeczkóné Juhász Katalin, aki a kompetenciafejlesztéssel kapcsolatban olyan álláspontot képvisel, amellyel feltehetően sokan azonosulnak ma Magyarországon. Szerinte ugyanis a gyermekek ismeretére épülő nevelés teszi eredményesebbé, hatékonyabbá az óvodai mindennapokat: a kompetenciák úgyszólván maguktól fejlődnek, amennyiben a pedagógusok elegendő időt szánnak rá, hogy alaposan megismerjék a gyermekeket, és együttműködjenek egymással, illetve a szülőkkel. >>

1 2 3   ››

A Kölöknet kiadója a PxB Zrt. © Minden jog fenntartva

.