Digitális készségek szerepe a tanulásban – IKT eszközök és az internet
A tanulás új felfogásában és gyakorlatában megkerülhetetlen kérdés a technika fejlôdéséhez, az infokommunikációs technológia (IKT) eszközeinek használatához, az internet világához való viszonyulásunk. A digitális térben való megjelenés, az ott létrejövô kapcsolódások ma sokszor inkább konfliktusok forrásai a tanulást támogató előnyök felismerése helyett. >>
Fiatalkorú médiahasználók védelme
Oktatóközpontot hozna létre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a fiatalkorú médiahasználók védelmében, melynek elnevezésére pályázatot hirdet. Elsősorban gyermekek ötleteit várják – jelentette be Szalay Annamária elnök a Biztonságosabb Internet Napján, február 7-én. Internetezésre alkalmas mobil telefonnal egyébként tíz családból hat rendelkezik, a tinik 43 százaléka pedig sajáttal is bír, mely eszközök a közösségi oldalakon való folyamatos megjelenési kényszert szolgálják ki. Ott viszont egymás között alkotnak képet a világról anélkül, hogy felnőttek is elmondhatnák tapasztalatukat – fejtette ki a fiatalokat érő veszélyekről Tari Annamária pszichológus. >>
Szomorúnak éreznék magukat internet nélkül a brit gyerekek
Szomorúnak és magányosnak éreznék magukat internetkapcsolat nélkül a 12 éves, vagy annál fiatalabb brit gyerekek - derült ki egy friss felmérésből. >>














