Egy nehéz nap krónikája
Az egész napos iskola kötelezővé tétele az új közoktatási törvénytervezet egyik legvitatottabb pontja. Sok érv szól ellene és mellette is. A témával foglalkozó sorozatunk újabb írásában a kérdést egy speciális nézőpontból, egy sajátos nevelési igényű tanulókkal foglalkozó iskola pedagógusának szemszögéből járjuk körül. >>
Virágot nem kapok már
Soha nem vártam el semmilyen ajándékot. Mindig azt mondtam a rám bízott gyerekseregnek, nekem annál nagyobb örömet nem szerezhetnek, mint hogy okosodnak. És ezt komolyan is gondoltam. Persze azért máig őrzöm azt a kerámiafigurát, amit legelső osztályomtól kaptam. >>
Miért akarok másként tanítani?
Olvasva a „Miért nem tanulok?” című naplóbejegyzést, a szívem szakadt meg. Visszagondoltam saját iskolás éveimre, a szülőként megélt, egyáltalán nem felhőtlen évekre, és bólintottam magamban: Igazad van, Benjámin. Szörnyű így eltölteni 12+X évet. És állítólag a legszebbeket. Hogyan is? >>














