Címke

Cimkéktanulás

Jó jegyeket szeretnél? Ne laptopon jegyzetelj!

Laptoppal, valamint hagyományos módszerrel jegyzetelő egyetemi hallgatókat vizsgáltak meg: a hallgatók mind ugyanazon az előadáson vettek részt, és a kutatók megkérték őket, hogy hagyományos jegyzetelési módszereiket használva próbálják meg összefoglalni az elhangzottakat. Fél órával később aztán kitöltettek velük egy tesztet a tananyagról… >>

A tehetség bűvöletében élő országok nem lesznek sikeresek – állítja Sir Michael Barber

Sir Michael Barber, jelenleg a Pearson Foundation tanácsadó cég vezető oktatási szakértője, korábban a McKinsey cég partnere és a brit kormányfő, Tony Blair tanácsadója cikkében ( TES ) levonja a tanulságokat a PISA vizsgálatok eredményeiből. A lényeg, hogy ha gyerekeinket nagyon hamar besoroljuk a "tehetséges" és a "futottak még" kategóriákba, akkor lemaradunk a nemzetek közötti versenyben. >>

Zeneképzéssel a sikeres karrierért

A zene rengeteg mindenre jó. A zene ismerete bizonyítottan hozzájárul a kreativitás fejlődéséhez, továbbá erősíti a csapatszellemet, hiszen a zenetanulás megtanít összpontosítani és adott esetben a többi hangszerre figyelni. Ezek a képességek pedig alapvető fontossággal bírnak a munkahelyen és az iskolában is.  >>

Életveszélyes út az iskolába

A világ számos országában előfordul, hogy a gyerekek minden nap életveszélyes körülmények között jutnak el az iskolába és haza. Gyerekek százai tesznek meg hosszú és veszélyes utakat rozoga, vagy félig összedőlt hidakon, köteleken, rozzant falétrákon és kábeleken, meredek sziklafalakon, csak hogy tanulhassanak. Ezekből következik most néhány elképszető példa szerte a világban. >>

Öko az iskolában

Hogy a gyereknek nem mindegy, milyen felszereléssel indul nap mint nap az iskolába, azt tudom. Ha máshonnan nem, hát onnan, hogy folyamatosan emlékeztet rá, ha másnak trendibb füzete, ceruzája, tolltartója van, mint neki. Fontosnak tartom egyébként, hogy ebben ne nagyon maradjon le a társai mögött, hiszen alapvetően más a viszonya a tanuláshoz így, ha olyan tanszereket vehet a kezébe, amik tetszenek is neki. >>

Magyar robottörténelmet írtak hatodikos lányok Eindhovenben

A világ legjobbjai közé kerülve ifjúsági szekcióban negyedik helyen végzett a nyírbogdányi Kazinczy Ferenc Általános Iskola csapata a hétvégén Eindhovenben megrendezett Robocup 2013 robotikai világbajnokságon. >>

Szükség van-e a nyári tanulásra?

Miért is kellene a vakációban tanulni? – kérdezik a gyerekek. Miért ne lehetne a vakáció idején is tanulni? – kérdezik a szülők. Aki javítóvizsgára készül, annak természetes, hogy tanulnia kell a nyári szünidőben. Ilyenkor sem mindegy azonban, hogy mit, mikor és hogyan. És a többiek? A szülők különféle módon gondolkodnak a szünidei tanulásról, egy azonban biztos: a kiskamasz általában szeretné élvezni a nyár örömeit, az iskolai kötöttségektől mentes szünidőt. >>

A tanulást támogató környezet – A család és az iskola együttműködése

Az iskolába lépés idôszakának és az azt követô éveknek mind a szülôk, mind a pedagógusok szempontjából jól tapintható, érzékeny pontja a család és az iskola kapcsolata, amelynek minden vetülete, pozitív és negatív hatása végső soron a gyermekre, az iskolához való viszonyára lesz hatással. >>

A magyarok 27 százaléka vett részt felnőttoktatásban 2011-ben

A 25-64 éves magyar népesség 27,2 százaléka vett részt iskolarendszeren belüli vagy kívüli képzésben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, Statisztikai tükör című kiadványából. >>

Gimnazisták is tanulhatnak egy berlini egyetemen

Gimnazisták is tanulhatnak a Technische Universität Berlin egyetemen, és akár vizsgát is tehetnek a hallgatott tárgyakból. >>

Hogyan segíthet a társasjáték a tanulásban?

Kedd este a Két Egér Könyvesboltban került sor a Kölöknet-Ofoe szakmai műhely ötödik állomására. Az este folyamán Jesztl József játékpedagógus bevezetett minket a társasjátékok rejtelmeibe és kiredült, hogy ezek a játékok nagyon hasznos elemei lehetnek a pedagógusi eszköztárnak is. >>

Leckeíró Műhely Szombathelyen

2013. február 4-től Leckeíró műhely várja azon felső tagozatos diákokat, akik alkalmi vagy rendszeres segítségnyújtást igényelnek biológia, kémia, természetismeret tantárgyakból.  >>

Az internet is a logikai gondolkodás ellen hathat

Mivel egyre több ingerrel telítődik a környezetünk, a gyermekek jóval intenzívebben élik meg a mindennapokat, mint régen. Nem lehet már olyan könnyen lekötni a figyelmüket, mint 20-30 évvel ezelőtt. Miért nem olvasnak? Miért olyan ingerültek és nyugtalanok? Ezekre a kérdésekre próbálunk néhány támpontot adni. >>

Eötvös10 Musical Stúdió

Az Eötvös10 Musical Stúdió azokhoz a fiatalokhoz szól, akik szeretnék kipróbálni magukat a musicalek világában, éneklés, dalok és ehhez kapcsolódó show tánc formájában. >>

Mit várunk a tanártól? Új készségek, kompetenciák?

A 2006–2007-ben harminc ország oktatási rendszerének vizsgálata alapján kiadott McKinsey-jelentés arra kereste a választ, hogy mi áll a világ legsikeresebb iskolarendszerei teljesítményének hátterében. A tanári kompetenciák és a tanítás eredményessége közötti összefüggés olyan tényező, amely óriási felelősséget ró a pedagógusra, a tanárképzésre. A pedagógusok szerepe kulcsfontosságú abban, hogy a lehető legjobb oktatást kapjon minden gyermek.  >>

Digitális készségek szerepe a tanulásban – IKT eszközök és az internet

A tanulás új felfogásában és gyakorlatában megkerülhetetlen kérdés a technika fejlôdéséhez, az infokommunikációs technológia (IKT) eszközeinek használatához, az internet világához való viszonyulásunk. A digitális térben való megjelenés, az ott létrejövô kapcsolódások ma sokszor inkább konfliktusok forrásai a tanulást támogató előnyök felismerése helyett.  >>

A tanulás tanítása - hatékony önálló tanulás

Az elmúlt évtizedekben sokat változott a tanulás fogalma, a tanuláshoz való viszonyunk, a megszerzett tudás értéke. Azok a generációk, akik manapság szakmához vagy diplomához jutnak, késôbb biztosan tovább kell képezzék magukat vagy átképzésre szorulnak. Hogy ez természetes legyen az kell, hogy a hatékony önálló tanulás kompetenciája már gyermekkorban kialakuljon. Vass Vilmos, az ELTE Neveléstudományi Intézetének egyetemi docense erre a  szemléletváltásra világított rá. >>

A tanulás különböző formáinak szerepe a 21. századi tudásban

A felgyorsult társadalmi változásoknak köszönhetôen állandóan újraértékeljük, újradefiniáljuk korábbi terminológiáinkat, még az olyan viszonylag új fogalmakat is, mint például a tudás alapú társadalom vagy az egész életen át tartó tanulás. Gyakran elhangzik szakmai rendezvényeken, hogy megváltozott a tanulásról és a tudás átadásáról alkotott képünk, de hogyan? Miként összegzôdik a tanulás különbözô formáiban, különbözô csatornáin keresztül megszerzett vagy önkéntelenül is magunkba szívott tudásunk? Kovács István Vilmos oktatás-fejlesztési szakértô válaszolt kérdéseinkre. >>

Az újságok kulcsfontosságú szerepet játszanak a szövegértés fejlődésében

Az EU magas szintű szakértői csoportjának jelentése szerint a kiadók és a hírszolgáltatás fontos szerepet játszanak a lakosság szövegértési, olvasási készségének erősödésében. Az EU kulturális tanácsosa, Androulla Vassiliou új tanulmányt mutatott be azzal kapcsolatban, hogy Európában hogyan lehetne a folyamatosan hanyatló színvonal ellenére javítani az olvasási készségeken. >>

1 2 3 4   ››

A Kölöknet kiadója a United Publishers Hungary Kft. © Minden jog fenntartva

.