Cimkékviselkedés

A játszótér világa

A játszótér sok gyerek számára az első közösségi tér, ahol a család zárt világából a társas helyzetek világába csöppen. Néha a szülőknek is hosszú idő után ez az egyetlen személyes kapcsolódási lehetőség, közösségi esemény. Ezért hangsúlyosabbá válik, mint egy egyszerű szabadidős játéklehetőség vagy technikai eszköz. Gondoltak-e már arra, mennyi mindent lehet megtapasztalni a játszótéren - gyermeknek és szülőnek egyaránt? >>

Gyerekekkel étteremben

Még néhány évvel ezelőtt sem volt szokás igazán gyerekkel étterembe járni. Valahogy nem nézték jó szemmel - sem a vendégek, sem a pincérek - a türelmetlenül fészkelődő, mindent összemaszatoló, időnként hangosan bömbölő gyerekeket, vagy a válogatós kiskamaszokat. Persze akkor is voltak szülők, akiket ez a fogadtatás nem riasztott el, de nem ez volt az általános. >>

Hazudik a gyerek

Nemrég egy család jött hozzám azzal a problémával, hogy 12 éves fiú - nevezzük Balázsnak - hazudik. Ez a család egy úgynevezett „patchwork” család volt, ami azt jelenti, hogy a szülők elváltak, majd az apa újra nősült. Az új családban született már egy közös gyermek is. Balázs az édesanyjánál él, de az édesapjánál is rendszeresen tartózkodik. Az apa úgy látja, fia jól érzi magát velük, felszabadult, szereti kistestvérét. Mégis, mikor hazamegy, édesanyjának látványosan panaszkodik. Néha horror történeteket ad elő, hogy nem kap enni,  bántják, vagy nem törődnek vele. >>

A Kölöknet kiadója a PxB Zrt. © Minden jog fenntartva

.