Ajánló

Kontyfából a múzeumokba és fordítva

Újpalotáról indul útjára az múzeumpedagógiai road show

A Kontyfa utcai iskola az oktatásban járatosak számára fogalom. Látszólag egy a kockaépítészet időszakából visszamaradt betoniskola  a betontömbök között, de valójában egy innovációkkal és élménypedagógusokkal teli iskola. Itt dolgozik egy Aranyanyu Díjas pedagógus; Kovács Nico,  egy „celebtanárként „ igen csak népszerű Jocó bácsi, alias Balatoni József, egy a Pokolgép együttesből ismert gitáros, tehetséges tanár, Zalán és nem kevés gyerkőc akik nem épp a legjobb körülmények között élnek.  Ma épp a MINDENKI c film kapcsán tartottak pedagógus klubbot, sok újszerű programot szerveznek, pedig néha a buszjegyre sem jut. Március 21-én a Kontyfa utcai iskolában indul útnak a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programsorozata, ahol közel 300 gyereknek tartanak majd érdekes foglalkozásokat. Makai Katalinnal, az iskola igazgatójával beszélgetek, aki nem mellesleg maga is tréner. Mi motivál Benneteket?

 Hiszünk abban, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, s ehhez sok mindent meg kell „kóstoltatnunk” velük. Azt valljuk, hogy elsősorban az egyéni bánásmód, a személyre szabott oktatás, a készségek fejlesztése az út a gyermekek boldogulásához. A saját útjának megválasztásához kínálunk különféle lehetőségeket.
     
     

Miben más a Kontyfa? Mi az élmény alapú oktatás legfőbb jellemzője?

A Kontyfa Iskola évtizedek óta keresi és használja azokat a megoldásokat, amelyek a legtöbbet adják a gyermeknek az iskolás éveiben. Innovatív iskola vagyunk. Keressük azokat a módszereket, tartalmakat, eszközöket, megoldásokat, amelyekkel hatékonyan tudjuk eljuttatni a gyermekek életkorához illeszkedő ismereteket és tartalmakat.

Arra törekszünk, hogy élmény legyen a tanórai tanulás, egy felfedezés, melyet a természetes kíváncsiság, az érdeklődés motivál. A gyermek legyen aktív részese a tanítás-tanulási folyamatnak.

Emellett fontosnak tartjuk, hogy  „ használható” tudást adjunk át diákjainknak. Melynek a tantermi ismeretátadás mellett fontos terepe a tanórán kívüli ismeretszerzés, pl.: az erdei iskola, a múzeum, a színház, s az egyéb külső helyszínek.

Szívesen fogadunk az iskolában minden olyan külső programot, amely olyan élményt hoz ide, amely szellemi, érzelmi, tudásbeli élményekkel gazdagítja a gyermekeket.

Elsőként Nálatok indul a Mozaik Múzeumtúra iskolai edukációs programja. Nagyon nyitottan fogadtátok a megkeresést. Az osztályok saját alkotásokkal is készülnek a megmérettetésre. Hogyan tudjátok például erre a múzeumi programra ráhangolni Őket?

Nagyon örültem, amikor a Felelős Szülők Iskolája megkeresett a múzeumi roadshow programmal.

A cikk további folytatása:  Felelős Szülők Iskolája

 

A Mozaik Múzeumtúra programról további infót a weboldalán és Facebook-oldalán találsz.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás