CsaládCsaládi szerepekSzülő

Ilyenek lennénk?

A szülők és az iskola

Sokszor, sok helyen hangoztatják, hogy a szülőknek partneri viszonyban kell(ene) lenni az iskolával. Félő azonban, hogy mindez puszta szólam marad, amíg hiányzik a partnerséghez szükséges kölcsönös bizalom. Az itt következő írás tükrében e téren bőven akad még tennivaló...

Milyennek látják az iskola világát a benne érintett szakemberek? Nemrégiben egy pedagógus szakmai szervezet, az Osztályfőnökök Országos Egyesülete arra kért neves pedagógiai gondolkodókat és az iskola világában forgó pedagógusokat, hogy gyűjtsék össze a közoktatás különböző szereplőinek erősségeit és gyengéit. Így született elemzés a pedagógusokról, a diákokról, az intézményfenntartókról, az oktatásirányításról és a médiáról, s a vizsgálódás célpontjai közül természetesen nem hiányozhatott a szülők csoportja sem.

Vajon milyennek látja a megkeresésre reagáló, pedagógiáról aktívan gondolkodó ötven válaszadó a szülőket? Bár a vizsgálat sem a megkérdezettek száma, sem kiválasztásuk módja  alapján nem reprezentatív, látni fogjuk, hogy komoly tanulságokkal szolgál.

26 erősség, 90 gyengeség!

Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a megkérdezettek összesen 26 említést tettek pozitív jellemzőkről – erősségekről –, míg ezzel szemben a negatív jellemzők – gyengeségek – körében 90 észrevételt tettek! A válaszadók az alábbi  jellemzőket említették:

 

Gyengeségek Említések száma
Kritikus, ellenséges attitűd a pedagógussal, az iskolával szemben 12
Elsődleges szocializációs hiányosságok, igénytelenség 11
Negatív életminták nyújtása 11
A nevelői felelősség áthárítása az iskolára 11
Elhanyagolás, érdektelenség, a biztonság hiánya 10
A kompetenciahatárok bizonytalanságai 8
A partneri szerepre vonatkozó készség és képesség hiánya 6
Értékkülönbségek 6
Válságjelenségek a családban (lazuló kapcsolatok, szétesés, elbizonytalanodás stb.) 5
A jogérvényesítésben tapasztalható visszásságok 5
Teljesítmény-központúság 3
Egzisztenciális problémák 2
Erősségek Említések száma
Partneri kapcsolat az iskolával 10
Készség a segítségnyújtásra 8
Anyagi támogatás 3
Gyermekközpontúság 3
A családok sokfélesége 2

Részlet Kádár Juditnak az adatokhoz készített kommentárjából:

(...)

Ennyire előítéletesek lennénk, vagy egyszerűen csak az a helyzet, hogy az iskola olyan szerephelyeket és megnyilatkozási lehetőségeket tart fönn a szülők számára, olyan útvonalakat a szülő-pedagógus kommunikáció számára, ahol ez és ennyi, ami látható belőlük? Mik ezek az útvonalak és szerephelyek?

Az iskola és a szülők periodikusan ismétlődő találkozásai – a szülői értekezletek és a fogadóórák – információcserére, tartalmas beszélgetésre, tényleges problémamegoldásra tökéletesen alkalmatlanok még akkor is, ha névleg ezzel a céllal kerülnek megrendezésre. Valójában a hierarchikus működés legitimációját szolgálják ezek a találkozások: az iskola a szülők felé is demonstrálja és időről időre megerősíti a hatalmát, kijelöli a helyüket hierarchiája névleg magas, valójában meglehetősen alacsony szintjén. Beülteti őket az iskolapadba, és frontális szózatot intéz hozzájuk: tájékoztat, értékel, utasít. Sorban állva várakoztatja őket a folyosón, majd (mindegyikükre rövid időt szánva) engedélyezi a színe elé jutást, végül a behúzott füllel-farokkal távozást.

A szülők többsége – engedelmes alattvalóként – a kotta szerint járja ezt a táncot: jegyzetel, bólogat, lehajtott fejjel sopánkodik vagy együtt örvendezik a tanárral. De nem mindenki. Gyakori panasz, hogy épp azok a szülők nem járnak szülői értekezletre, fogadóórára, akik gyerekével valóban probléma van. Miért járnának? Nekik tényleg segítségre lenne szükségük, arra pedig ebben az elrendezésben sem hely, sem idő, sem mód nincsen. Kevés kivétel azonban mindig akad: ők a balhézó szülők. Nagyon fontos szereplők, az egész legitimációs körtánc értelmét veszítené nélkülük. Deviánsok nélkül honnan is tudhatnánk, hogy mi rendben vagyunk? A puszta tény, hogy jelentősebb nyelvbotlás nélkül végig tudtuk mondani a mondókánkat, önmagában még nem biztosítana elegendő társas megerősítést az egyébként elképesztően fölösleges és megnyomorító törzsi rítus fenntartásához. A jelenlevő vagy a helyzetben implikált kisebbik alattvaló (a tanár számára a szülő és mindkettőjük számára a gyerek) léte megerősíti, a deviáns szülő látható jelenléte viszont minden résztvevő számára abszolút és megkérdőjelezhetetlen módon stabilizálja a törzsi együvé tartozást. Ugyanúgy egyébként, mint a deviáns diákok jelenléte az osztályban és a deviáns tanároké a tantestületben.

(...)

A kérdés nem az, hogy előítéletesek vagyunk vagy előítélettől mentesek. A kérdés nem az, hogy a szülők nagyon nagy többségükben jók vagy rosszak. A kérdés az, mi az a helyzet, amiben előre kódolt, hogy csak így fordulhatunk feléjük, csak ennyit láthatunk, értékelhetünk belőlük, csak ennyit akarhatunk tőlük. A kérdés az, hogyan változtatható meg az a helyzet, ami ilyen előítéletekkel és érzékcsalódásokkal terheli meg olyan emberek kapcsolatát, akiknek közös feladataik, felelősségük van, akiknek nagyon sok dolguk lenne egymással és a rájuk bízott gyerekekkel.

 

A közoktatás SWOT-analízise című elemzés-sorozat az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete honlapján olvasható, ahol Kádár Judit cikkét is teljes terjedelmében megtalálhatják.

 

         

2008 június 25. Kölöknet

 
Kölöknet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 
2011 április 11.
1 csalódott szülő
Természetesen igaz az érem másik oldala is.
Sajna van akitől védeni kell az iskolát, holmikat. És van aki tesz az egészre magasról. De ezért miért kell büntetni a rendes szülőket? Az üzenőfüzeten keresztüli üzengetés a személyes megbeszélés helyett számomra nem elfogadható. Meg az sem, hogy probléma esetén nem kapok róla jelzést, csak hónapok múlva derül ki. Ha nyitva állnának a kapuk, nagyobb eséllyel botlik az ember a tanárokba, és akkor esetleg eszükbe jut szólni.
Így meg el tudom képzelni a másik oldal véleményét a gyerekét megnevelni nem képes, nem törődöm szülőről. Pedig csak kommunikációra lenne szükség, és akkor esetleg kiderülne mi áll a háttérben..
2011 április 11.
K. R.
Azért az éremnek most is két oldala van. Valóban nem alkalmasak a szülői értekezletek arra, hogy egyéni problémákat beszéljen meg az osztályfőnök a szülőkkel. De nem is erre találták ki a szülőit, hanem közös dolgok megbeszélésére. Például a ballagási kiadások egyeztetésére. És felháborító, hogy nálunk alig a fele szülő jött el, aztán meg utólag üzenget és fel van háborodva, mert őt nem kérdeztük meg. Van olyan szülő, akit egyszer se láttunk a 4 év alatt (na jó, a szalagavatón felvonultak...). Én a szülői munkaközösség tagja vagyok 4 éve, és azért sokat kellett kínlódni a kedves anyukákkal-apukákkal is.
2011 április 10.
 
Nállunk se lehet bemenni a szülőknek az iskolába. A normális embereknek ez rosszul esik, de azt is megértem, hogy a tanítónéni nem tud a szülőkre is vigyázni. És nállunk sokminden eltünt az öltözőkből. Akkor meg ezért volt mindenki felháborodva. Se így nem jó, se úgy.
2011 április 10.
1 csalódott szülő
Teljesen igaz az írás. A szülői értekezlet és fogadóóra teljesen alkalmatlan az igazi kommunikációra. Az iskola ahová a gyerekeim járnak anno úgy hirdette magát, hogy családias, nyitott. Ennek voltak még jelei mikor a nagyobb elsős volt. Reggelente be lehetett kísérni, illetve délután a terembe lehetett bemmeni a gyerekért. Ez jó alkalom volt arra, hogy néhány szót váltsunk a tanítóval, és az esetleges aznapi felmerülő problémát vagy épp jó tettet megbeszéljük és ha kell gyorsan a megoldást is megtaláljuk. A két-három havonta esedékes fogadóórákra ezek már rég feledésbe merülnek, abban a néhány percben mikor ott toporog már a következő szülő biztosan nincs idő ilyeneket megbeszélni. Én jártam úgy, hogy a gyerekről október végén derült ki, hogy nyelvórán baj van vele. Egészen addig semmiféle jelzést nem kaptam a tanártól! Elkönyvelte, hogy a gyerek disz-es, magatartászavaros és egyetlen célja volt, hogy ne zavarja a többieket az órán. Igaz, hogy nem osztogatott neki egyeseket, de ezzel szépen kirekesztette, az esélyt is elvette, hogy bekapcsolódjon az órába. Bezzeg mikor véletlenül a fogadóórán betévedtem hozzá, rámöntötte a panaszáradatot, én meg csak döbbentem hallgattam.
Mire a kicsi elsős lett már bezárultak a kapuk. Nincs lehetőség a tanítóval személyesen találkozni és délután is a választott időben kell érkezni a gyerekért (pontosan, mert ha nem, akkor ajaj) amely időpontban a gyerekeket csoportosan kivezénylik az ajtón kívülre. Mondván, írjak az üzenőbe, ha nyűgöm van. Az indoklás, hogy az iskolában lehetetlen a munka a bemászkáló szülők miatt!!! Persze, kell valamiféle rend, régen is úgy volt, hogy kérték, hogy a napköziből a megadott tanulási idő alatt ne hozzuk el a gyereket. De hogy a kapuk teljesen bezáródtak, engem frusztrál. A negyedikes nagyobbat már úgysem kísérgetném be, sőt be sem mennék érte, ezt a gyerek sem igényli, sőt, égő..De hogy kegy legyen bejutni az iskolába, ha valami megbeszélnivalóm támad, az túlzás. Azt bezzeg elvárják, hogy ilyen-olyan alkalmakkor a szülők rendelkezésre álljanak, süteményt süssenek ( de azt is adják be az ajtón anélkül, hogy bemennének ). Tagja voltam a szülői munkaközösségnek is, egy darabig...de mióta látom, hogy hogy csak azok a jó szülők, akik nagyokat bólogatnak, azóta nem kívánok részt venni benne.
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás