CsaládÉletszakaszokKamasz

A Fanta TrendRiport eredményei

Tini-élet-mód

A magyar tinik negyede soha nem sportol, egy komoly csoport azonban éppen a versenysportban kíván bizonyítani. A tinik harmada iszik és/vagy dohányzik, imádja a csokoládét, ugyanakkor többségük rendszeresen fogyaszt zöldséget és főleg gyümölcsöt – legtöbben azért, mert édesanyjuk főztjét fogyasztják.

A Fanta TrendRiport eredményei szerint a rossz szokások begyűrűztek a fiatalok hétköznapjaiba. A 15-19 évesek 35, míg a 20-25 évesek 44 százaléka dohányzik és a rendszeres alkoholfogyasztók aránya 28 százalék. A 14-19 évesek negyede, míg a 20-25 évesek több mint 40%-a saját elmondása szerint soha sem sportol. 

Ugyanakkor – talán a nemzetközi sportsikerek hatására – a középiskolások élen járnak a versenysportban: míg e korosztály 13 százaléka sportol versenyszerűen, a valamivel idősebbek között csupán elvétve találkozhatunk ilyen fiatalokkal. A legnépszerűbb sportok a kerékpározás, a futás-kocogás és a foci. A testépítés értelemszerűen a fiúk, míg a fitness és az aerobik a lányok körében elterjedt. A hagyományos sportok mellett új mozgásformák is divatba jönnek: bár jóval kevésbé elterjedtek, több olyan fiatallal is találkoztunk, akik jógáznak, táncolnak, vagy éppen squasholnak.

A fiatalok harmada rendszeresen, vagyis legalább hetente egyszer fogyaszt valamilyen alkoholos italt: a legnépszerűbb a sör, de nem sokkal maradnak le a bor és a különböző röviditalok sem. A fiatalabbak 35, míg az idősebbek 44 százaléka dohányzik. Az előző csoportban 9, míg az utóbbiban 15 százalék azok aránya, akik már (legalábbis egyelőre) felhagytak e szokásukkal.

Mit esznek a tinik?

A ma már hagyományosnak számító gyorséttermek mellett egyre népszerűbbek az urbánus gasztrokultúra ma már sztenderd kellékei, a török és olasz gyorséttermek is: ezt jelzi a pizza népszerűsége, amihez lassan a gyros is felzárkózik. Míg gyakori vagy rendszeres pizza-evőnek a fiatalok összesen 41 százaléka számít, addig a gyros esetében ez az arány 19 százalék.

Ami az egyéb ételeket illeti, a kép vegyes. Némiképpen ellentmondva a kólán és pizzán élő fiatal sztereotip képének, a megkérdezettek 70 százaléka legalább hetente eszik gyümölcsöt és csupán 7 százaléknyian vannak azok, akiknek életéből ez teljes mértékben hiányzik. Zöldséget is 50 százalék gyakran, míg további 34 százalék rendszeresen eszik. Ezen kívül népszerűek még a sajtok és a különböző tésztából készült ételek is.

:

Természetes tinik - a Fanta TrendRiport további megállapításai a kamaszok természeti környezethez, és saját testükhöz való viszonyáról.


Az összeállítás a Fanta TrendRiport sajtóközleménye alapján készült.

2009 április 03.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás