Mese a napköziben

2010 november 18. Csendes Katalin

Szeptember elsején az óvodásból egycsapásra iskolás lesz. Reggel elindul otthonról az iskolába, és délután négyig ez az otthona. A délelőtt fegyelmezett tanulással telik, délután következnek a  foglalkozások, leckekészítés - ez bizony beszabályozott rend. Hol van már az óvoda kedves világa? Hát a napköziben! Az ebédelés ugyan már felnőttesebb: nagy teremben, sok gyerek közt kell mihamarabb jóllakni. Ám ebéd után jöhet a mese…

Mesélni minden korosztálynak lehet. Szerencsés az az osztály, az a tanító, aki megengedheti magának ezt a nagyszerű közös élményt. A kompetencia alapú oktatás egyik fontos eleme a napi mesehallgatás. Nem véletlenül. A közös szertartás, a míves szöveg, a nyugodt légkör, kimondhatatlan nevelőerővel bír. Ha délelőtt nincs mód rá, beépíthetjük a napközis munkatervünkbe.

Az ebéd utáni pihenésre a kicsi elsősnek még szüksége van. Nem szerencsés rögtön feladattal terhelni, vagy az udvaron futkároztatni. Kell az a negyedóra, 20 perc, amíg elcsendesedik, belefeledkezik a mesébe, és közben belső szervei is nyugalomban végezhetik a dolgukat. Ideális az volna, ha lenne egy akkora meseszőnyeg az osztályban, amire mindenki ráfér, akár le is pihenhet, ha akar.

Ennek hiányában marad a pad, a párnával kényelmesebbé tett szék. A padra ráborulást nem kell megkövetelni. Van, aki úgy pihen, hogy közben rajzolgat, babrál a kedves játékával. Semmi sem kötelező, „csupán” a figyelem. De ezt sem kell követelni, jön az magától. Aki olyan szerencsés, hogy óvodájában vagy otthon sokat meséltek neki, rögtön megtalálja az élvezetét, akinek meg új ez a helyzet, a kezdeti ódzkodás után annál hálásabban figyel.

Első osztályban népmeséket olvasok. Ha nagyon rövid, akár kettőt is, ha meg hosszú, másnap folytatjuk. Minden a csoport aktuális állapotától függ. Szeretik, ha ráismerhetnek a mesékre, ez biztonságérzetet nyújt számukra. Hiszen az óvodában is mesélte az óvó néni! Akkor ez a hely sem olyan idegen már...

A magyar népmesék után jöhetnek a más népek meséi. Megismerkednek idegen szokásokkal, kifejezésekkel, toleranciát, empátiát „tanulnak”. Észre sem veszik, bővül szókincsük. A mesehősökkel együtt átélik a kalandokat, ráismernek saját szorongásaikra, félelmeikre.

A mesélés után szoktunk beszélgetni is. Amiről ők szeretnének, ami megfogta őket. Nagyszerű alkalom megismerni a gondolatvilágukat.

Van, hogy „igaz mesét” is mesélek. Ekkor a történet egy osztályról szól, ahol: „..és képzeljétek, mi történt!„ A velük történteket mondom el úgy, hogy ráismerhessenek, de mégis meglegyen a távolság a konfliktus és köztük. A szempontváltás jót tesz ítélőképességüknek, könnyebben megtalálják a helyes megoldásokat.

Harmadikban, negyedikben jöhetnek a meseregények, ifjúsági regények. Ekkor már nagyon behatárolt szabadidővel rendelkeznek, mindenki ezer felé fut. Ha nem is minden nap, de a mesélés továbbra is életük része marad. Az élőszó, a tanító hangja még mindig hatással van rájuk. Hiába „nagyok” már, azért még csak 10 évesek. Gyerekek.

Ezzel a korosztállyal már azt is meg lehet tenni, hogy csak elkezdjük a regényt, aztán 2-3 hét után rájuk bízzuk, maguktól olvassák-e tovább. Kezdődhet egy újabb történet, amit megint félbe lehet hagyni, és eljutunk odáig, hogy már ők ajánlanak olvasnivalót az osztálynak.

Az ebéd utáni csendes foglalkozás, a mesehallgatás jótékony hatása sokrétű. A délelőtt után jó kicsit megpihenni. A napi ritmus megnyugtatóan szervezi életüket. Biztonságot ad. Épül, szépül a lelkük, kovácsolódik egy közösség.

 
 
Hozzászólások  
(3 hozzászólás) 
2010 december 4. 21:41
Kati tanító néni
Örül a lelkem ezeket a bejegyzéseket olvasva.:)
A meseszőnyeget én is nagyon szerettem, amíg volt rá lehetőségem (helyem)használni. Délelőttös tanító néniként is teremtettem alkalmat a mesélésre. Nem vesz kárba a ráfordított idő.
2010 november 30. 11:26
szdia
Ritus, ez nagyon jól hangzik. Nálunk elsőben volt meseolvasás, másodikban már a gyerekek maguk olvastak, de pl. az osztályterem hátsó részében van számukra kényelmes kanapé, és vastag meleg szőnyeg, ahol ezt lazábban megtehetik.
2010 november 29. 13:12
rritus01
Az én kislányom most másodikos. Iskolaotthonos rendszerben tanul. Az első osztályban és még most másodikban is be van iktatva az iskolai programjukba a meseolvasás. A tanító nénik minden nap olvasnak fel nekik mesét ebéd után. Népmeséket, vagy könyvekből olvasnak fel nekik. (Pl. Kormos István: Vackor az első b-ben-t)

Elsőben volt olyan, hogy a gyermekem elaludt a meseolvasás aladt. Annyira elfáradt a napi munkában és ellazult a mese hallgatása közben.
Hozzászólás
aláírás
Hány lába van két nyúlnak? A választ írd be számmal:

A Kölöknet kiadója a United Publishers Hungary Kft. © Minden jog fenntartva

.