CsaládTabuErőszak

A Kölöknet kutatása

Az iskolai erőszak természete

Az elmúlt tanév iskoláinkban és a közbeszédben is az agresszió kezelésének jegyében telt el, mára azonban a kedélyek megnyugodni látszanak. Vajon az agresszióellenes kampány hatása eltűnik a múlt tanévvel együtt, vagy számíthatunk fenntartható eredményekre is?

A Kölöknet kíváncsi volt arra, hogy valójában miről beszélünk, és az iskolák szerint milyen beavatkozásokra lenne szükség a tartós eredmény érdekében. Ezért 2009 tavaszán on-line kérdőívvel kerestük meg a közoktatási intézmények – általános- és középiskolák – vezetőit.

Kutatásunkban igyekeztünk feltárni az egyes erőszakos viselkedésformák előfordulását, és emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy a kezelésükre szolgáló különböző eljárásokra milyen igényt és fogadókészséget mutatnak az iskolák.

A 480 intézményvezető válaszain alapuló elemzés igazolta, hogy az agresszív viselkedések messze nem egyenletesen érintik az iskolákat. A legsúlyosabb helyzetben a szakiskolák, ezen belül is a nagyvárosi (megyeszékhelyen, fővárosban működő) intézmények vannak. Valamivel kevésbé érintettek az általános iskolák, de itt is találhatunk jelentős különbségeket: míg a kelet-magyarországi helyzet sok tekintetben a szakiskolákéval vetekszik, Közép- és Nyugat-Magyarországon sokkal békésebb a helyzet. Az iskolai agresszió szempontjából a legnyugodtabb helynek országszerte az érettségit adó középiskolák számítanak.

Vagyis az iskolai agresszió tükrében is ugyanazt tapasztaljuk, mint az iskolai eredményesség terén: közoktatásunk működésére markánsan rányomja bélyegét a szelekció és a szegregáció. Az agresszív viselkedések a többnyire rossz társadalmi körülmények közül érkező szakiskolások körében jellemzőek, az általános iskolások érintettsége pedig leképezi a gazdasági fejlettség országrészek szerinti eltéréseit.

Jól illusztrálja a szelekciós hatásokat a főváros példája: a budapesti szakiskolák és a budapesti gimnáziumok érintettsége között mutatkozik a legszélsőségesebb különbség. Alábbi ábránkon mindez igen szemléletesen megjelenik: a kékkel jelzett szakiskolák és a sárgával jelzett, érettségit adó középiskolák érintettsége között annál szélesebb az olló, minél nagyobb településről beszélünk; minél több iskola között oszolhatnak el, szelektálódhatnak tanulmányi eredmény, ambíciók, családi háttér, stb. alapján a tanulók.

A megoldási javaslatokról az intézmények meglehetősen különbözőképpen vélekednek. Az általános iskolák és a gimnáziumok inkább „belső”, míg a szakiskolák inkább „külső” erőforrásokat keresnek. A „belső” megoldások között komoly népszerűségnek örvende(né)nek az úgynevezett szociális kompetenciát fejlesztő programcsomagok, ám a HEFOP 3.1 keretében kifejlesztett taneszközökhöz a kutatás eredményei szerint csak az érdeklődő iskolák harmadrésze jutott hozzá. Ráadásul a diákok részéről leginkább örömmel fogadott sport- és szabadidős programok pontosan a legérintettebb intézményekben, a szakiskolákban a legkevésbé jellemzőek.

A súlyosan érintett iskolák kifejezetten igénylik az ellátórendszerrel (gyermekjóléti szolgálat, nevelési tanácsadó, védőnői szolgálat, stb.) való együttműködést, és szívesen vonnának be külső konfliktuskezelő szakembereket a problémák megoldásába. Fontos látni, hogy az adatok tanúsága szerint a súlyosan érintett iskolák helyzete pusztán belső erőforrásokkal nem rendezhető; nem halogatható számukra a megfelelő külső szolgáltatások biztosítása.

A legtöbb és legsúlyosabb gondokkal küzdő iskolák kiemelten fontosnak tartják a megfelelő szakképzettségű szakemberek alkalmazása. A pszichológus jelenléte az amúgy is problémamentes gimnáziumokra a legjellemzőbb; a szakiskolák viszont a többi intézménynél lényegesen gyakrabban alkalmazzák a gyakorlatiasabb szemléletű, szociális munkás, szociálpedagógus, mentálhigiénés képzettségű szakembereket.

Az adatok értelmezésénél azonban fontos tudni azt is, hogy a jelenség objektív és szubjektív megítélése között jelentős ellentmondás feszül. Miközben az egyik legkirívóbb magatartás, a zaklatás tekintetében a gyerekek mentálhigiénéjét vizsgáló nemzetközi kutatás (HBSC) 2006-os adatai szerint a legkedvezőbb helyzetben vagyunk, mégis, a pedagógusok és a közvélemény rendkívül súlyos problémaként éli meg az iskolai agressziót. A TALIS nemzetközi tanárkutatás tanúsága szerint a magyar tanárokat sokkal jobban zavarja a diákok csúnya beszéde, mint a többi ország tanárait (70% kontra 40%), és a vandalizmust, a verekedést is kétszer annyian tartják problémának nálunk, mint a kutatásban részt vevő országokban. Valóban ennyivel rosszabbak lennének a magyar diákok?

Felvetődik, hogy a rossz közérzet mögött nem kis részt a jelenséggel szemben eszköztelenül álló pedagógusok tehetetlensége áll. Épp ezért fontos tisztán látni, hogy milyen módszertani és szolgáltatói segítség erősítheti meg az agressziótól különösen érintett iskolákban dolgozó pedagógusokat, és milyen adottságok szükségesek a megelőzéshez, a megfelelő iskolai klíma biztosításához.

Áttekintve, hogy mit üzennek számunkra az iskolai agresszióval kapcsolatban eddig lezárult kutatások, könnyű meglátni: valójában nem történt más, mint hogy egy sajátos társadalmi érzékenységet kiváltó jelenség kapcsán újra rátaláltunk a közoktatás alapvető problémáira. Ilyen a szakiskolák helyzete, a szélsőséges szelekciós hatások, a hatékony működéshez szükséges pénz, idő, szakemberek és szolgáltatások hiányosságai, a megtörtént fejlesztések hasznosulásának elmaradása.

Az iskolai erőszak témáját övező közfigyelem mára lecsengőben van. Hogy az elmúlt év eseményei szolgálnak-e majd a közoktatás számára tartós eredményekkel, azon múlik, hogy sikerül-e a megoldásokon a „médiacsendben” tovább dolgozni. Kutatási eredményeink mára már vannak hozzá. Nem ártana ezúttal komolyan venni őket.

A tanulmány teljes szövege innen letölthető.

:

A kutatásról

2009 tavaszán több mint négyezer telephelyre küldtünk emailt az oktatási intézmények vezetőinek. 480 értékelhető válasz érkezett, a válaszadási arány mintegy 10%-os volt. A mintát utólag súlyozással tettük reprezentatívvá az alábbi kategóriákra:

Iskolatípus szerint a következő kategóriákat alkottuk: (1) csak általános iskola, (2) olyan iskola, ahol van szakiskola, (3) olyan középfokú iskola, ahol nincs szakiskola.

Közigazgatási rang szerint a következő típusokat különböztettük meg: (1) község, (2) város, (3) megyeszékhely vagy főváros.

Végül, mivel az elemszám nem tette lehetővé a régiós bontást, ezért a földrajzi elhelyezkedés szempontjából a nyugati, a középső és a keleti országrészt kezeltük külön kategóriaként.

A kérdőívben nem az erőszak konkrét tényeire (ezt ellenőrizni meglehetősen nehéz lett volna), hanem az iskolai erőszak különböző megnyilvánulásai által okozott gondokra kérdeztünk rá, ami ugyan a szubjektivitástól nem mentes véleményt jelent, de a probléma kezeléséhez ez is fontos információt nyújt. Habár a minta a fent jelzett kategóriákra reprezentatív, a következtetések levonásánál figyelembe kell venni, hogy a felhívásunkra valószínűleg éppen azok az intézményvezetők válaszoltak inkább, akiket ez a probléma jobban érint – akár mert valóban találkoznak vele nap mint nap, akár mert személyükben fontosnak tartják a minél biztonságosabb iskola létét –, tehát ilyen szempontból a minta nem torzításmentes (vélhetőleg az átlagosnál nagyobb érintettséget és nagyobb beavatkozási készséget mutat).

Szeretnénk itt köszönetet mondani azoknak az intézményvezetőknek, akik nem sajnálták a fáradságot és válaszoltak kérdőívünkre, ezzel is segítve, hogy termékeny vita induljon erről a fontos témáról.


 
Kölöknet hozzászólások  
(7 hozzászólás) 
2010 október 05.
Kronstein Gábor
Égetően szükségesnek tartom a szakiskolai és az átlagosnál rosszabb körülmények között működő általános iskolai pedagógusok mentálhigiénés, valamint fizikai egészségvizsgálatát. A szemléleti beállítódás megváltozását igénylő szakképzési átalakításoknak/változtatásoknak a külső és belső körülmények változatlanul hagyása mellett az érintett pedagógusok többsége nem tud megfelelni.
Miért? (1) A konfliktusos iskolákban is több a női pedagógus, mint a férfi. (2)Többségük belső tartása már megroppant a sorozatos frusztráció és
a sok képzési/nevelési kudarc miatt.
A rövid idő alatt felülről, jogi előírások kalodájával rájuk kényszerített új követelmények, amelyek a nevelési paradigma nagyon mély - személyiséget módosító - megváltoztatásából következnek, az adott viszonyok között nem vezethetnek sikerre.
A kételkedőknek azt ajánlom, hogy a munkatanácskozás szekcióiban bemutatott megoldási minták elterjedtségének százalékos arányait vessék össze az elvi (reménybeni) követelményekkel, amelyeket az ilyen munkahelyeken dolgozó pedagógusokkal szemben támaszt az oktatáspolitika,
a fejlesztési szakértő, az iskolafenntartó, az intézményvezető és - sokaknál, igazán nem utolsó sorban - a személyes lelkiismeret, egyes "hitvallóknál" a pedagógiai ethosz. Mérlegeljék azt is, hogy az ilyen iskolákban sok tárgyat tanít nem szakos pedagógus, valamint más iskoláknál e helyeken több a "muszáj"-pedagógus. És még így is
van sok helyen betöltetlen pedagógusi, nevelőtanári
esetleg még szakoktatói állás. Nincs igazam?
2010 augusztus 20.
szjuli
Kedves Mamm! Gondolod,hogy valóban a tanárok eszköztelensége és engedékenysége az iskolai agresszió legfőbb oka? Ha elfogadjuk, hogy egy nevelőnek a személyisége a legfőbb munkaeszköze, akkor a pedagógusok jelentős része valóban csökkent értékű eszköztárral rendelkezik.Hiszen egyre többen képtelenek úrrá lenni halmozódó gondjaikon, ennek következtében indulataikon, s gyakran észre sem veszik, hogy nem megfelelően reagálnak tanítványaik szavaira, viselkedésére. A helyzetet bizonyára csak rontaná, ha ezentúl szabadon lehetne füleseket osztogatni.
2010 augusztus 20.
Mamm
Szerintem sokszor az a baj, hogy sok szülő nem törődik eleget a gyerekkel, ezzel párhuzamosan mindent ráhagy, elkapatja, és közben úgy gondolja, majd az iskola megneveli. Régebben azért ez nem így volt. A pedagógusnak meg nincsenek eszközei (már lassan azért is beperelhető lesz, ha felemeli a hangját), és gondoljunk bele, bár persze elítélendő, de a 60-as években ugye még szabad volt lecsavarni egy fülest, végső érvként ha más nem használt... Most akkor, tényleg jó ez a fene nagy engedékenység?
2010 február 20.
nono72
Az én véleményem hogy nem minden esetben a pedagógus a hibás.Gondoljunk arra mennyire meg van kötve a kezük a fegyelmezés terén!Ma már semmivel sem lehet "büntetni".Sok gyermeknek a szavak semmit sem érnek...
2010 január 29.
Ciboney
A mai tanárokat beküldeném egy-egy nevelőotthonba gyakorlatra két hétre. Ha élve kijön, egy életre tanulságul szolgál neki. A mi időnkben még voltak hiteles tanárok, stabil értékrenddel. A mostaniakból ez hiányzik. Nincs alkalmassági felvételi a tanárképzőkbe, minimális a könyvtámogatás, a fizetésről már ne is beszéljünk. Az öregeket kitúrják, a fiatalok meg olyanok, amilyenek...
2010 január 17.
ila35
Hasonlóan tudnék nyilatkozni az előttem szólalóval. 41 volt a létszámunk első osztályban. Annak idején 1962-ben. senki nem bukott el...a tanár sem.
2009 november 10.
JULIANNA
Mink 30-as osztály voltunk mégis birtak velünk. A mai tanárok még a huszas létszámot is sokalják.
Összes hozzászólás (7) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás

XTeakiadó