Életmód

Nekem mikor lesz telefonom?

Bizonyára olvasóim között bőven akadnak olyanok, akik emlékeznek azokra az időkre, amikor az egész családot egy darab, piros, zöld vagy fekete telefonkészülékkel lehetett elérni. 

Nekünk sokáig a fekete volt, karcsúsított alakú, és a nappaliban állt a telefonasztalkán, kis piros terítőn. Mindenki ezen bonyolította le a megbeszéléseit: családi találkozók, látogatások, közös színház, mozi, időnként munka - akár hónapokkal, hetekkel korábban fixáltuk a dolgok menetét. És működött. Persze, lehetett (volna) használni prompt dolgok intézésére is: életem első szilveszteri bulijára úgy engedett el Anyukám, hogy megbeszéltük, éjjel egyre értem jön. Ő jött, én meg lent a kapuban kezdtem kérlelni, hogy maradhassak még egy órát, hisz mindenki ott van még. Anyu eléggé felpaprikázva közölte, hogy ő ugyan nem fog egy órát grasszálni a hidegben, miért nem telefonáltam. Puff neki…

Mobiltelefonnal először egyetemista koromban találkoztam, egy nyári munkám során. Az alsóörsi vasútállomáson dolgoztam pénzváltó/ingatlanosként egy lila bódéban, amit sokáig nézegettem még, valahányszor arra vitt az utam,- és a tulaj úgy gondolta, hasznomra lehet a készülék. Miután bringával jártam Füredről Alsóörsre, nem rajongtam az ötletért, hogy több kilónyi telefont hurcoljak a hátizsákomban a rekkenő hőségben, de a bódéban hagyni sem mertem. Túl sok hasznát nem vettem, úgyhogy ezek után évekig nem éreztem szükségét, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek egy mobillal. Végül aztán a munkám hozta úgy, hogy muszáj volt elérhetőnek lennem, és ’98 tavaszán beadtam a derekam: vettem egy kis Ericssont. Még kábé 2 centis antenna díszelgett a tetején, de már személyre szabhattam egy színes, pöttyös előlappal.

Azóta tehát a mobil része az életemnek, és így természetesen Zalánénak is. Arra próbálok ügyelni, hogy amikor velem van, ne bonyolódjak hosszabb csevegésekbe, ne olvasgassam hosszan a hírportálokat, de persze elkerülhetetlen, hogy telefonozni lásson. Miután a telefont már nem csak beszélgetésre használjuk, a sok egyéb lehetőséggel is tisztában van, a hosszú várakozásokat áthidaló játékoktól kezdve az útkalauzig mindennel. És nemrég kezdte pedzegetni a „nekem mikor lesz telefonom” kérdést, amire egyelőre kategorikus „most még nem” a válaszunk. Szerencsére, ezt más szülők is így gondolják az osztályban, de ahogy majd szép lassan egyre többen önállósodnak a következő években, nyilván egyre több gyerek kap készüléket. Legalábbis most úgy gondolom, az önállóság, az egyedül közlekedés a nagy vízválasztó a telefon nélküli és a telefonos lét között. Szerencsére Zalánnak most még a közös foci a haverokkal a legnagyobb boldogság, és remélem, messze még az  az öröm, amit a virtuális csevegés pittyegése szerez. Mindenesetre a szülinapra kapott focicipő és kapuskesztyű telitalálat volt, szinte abban alszik, és a karácsonyi listán is csupa építőjáték, könyv szerepel. Huh, idén még megúsztuk…

 

2016 október 11. Vágó Piros

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás