Hírek

A Kreatív Partnerség Magyarország program most már facebookon is!

Kreatív Partnerség program már három éve működik Magyarországon. Mérhetően hatékony, a résztvevő roma gyerekek matematika tudása szignifikánsan javult. 

A program módszertanát, eredetileg az Egyesült Királyságban fejlesztettek ki, mára azonban számos országban alkalmazzák, mint például Litvániában, Norvégiában, Németországban, Csehországban és Pakisztánban. Magyarországon a 2013/14-es tanév óta a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt-nek, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának és az angliai Creativity, Culture and Education alapítványnak az együttműködésében kísérleti jelleggel indult el a program, a pécsi Budai-városkapu Iskola öt tagintézményében és a Pécsi Tudományegyetem két gyakorló iskolájában. A program azóta is sikeresen folyik, s eddig három etapban, több mint 800 tanuló, 42 tanár és 26 művész vett benne részt.

Kreatív Partnerség Magyarországon

Kreatív Partnerség Magyarországon

A Kreatív Partnerség program keretében művészek, tanárok és tanulók dolgoznak együtt a tanórákon, annak érdekében, hogy tantárgyi és tantervi keretek között is élményszerű, érdekes és nem utolsósorban hatékony legyen a tanulás. A Kreatív Partnerség egy olyan pedagógiai megközelítést dolgozott ki, ún. “jól működő osztályterem” elnevezéssel, amely arra bátorítja a tanárokat, hogy úgy alakítsák át osztálytermi munkájukat, hogy a tanórák olyan kihívásokkal legyenek teljesek, ahol a tanulás valós élethelyzetekhez köthető; ahol a tanulók mind fizikailag, mind szociálisan, mind érzelmileg és intellektuálisan is lefoglaltak; s ahol a tanuló saját élményei, megfigyelései és kérdései központi helyet foglalnak el. A tanulás-tanítás átalakításához művészeti, kreatív alkotási folyamatokat vesznek alapul, ezeket csatornázzák be a tanórai és az iskolai életbe; illetve a szaktárgyi tanításhoz fűződő módszertani technikákat a művészeti gyakorlatból származtatják. Az osztályteremben, iskolai terekben tanulókkal dolgozva a művész művész marad, a pedagógus pedig pedagógus. A program nem művészeti nevelést kínál. A Kreatív Partnerség program ugyanis arra készíti fel a művészeket, hogy úgy dolgozzanak a tanárokkal és a tanulókkal, hogy fenntartható változást érjenek el a tanárok addigi tanítási gyakorlatában.

A program más iskolákban is bevezethető, ha valakit érdekel a facebook oldalon érdeklődhet.

2016 szeptember 16.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás