Hírek

Elárverezik világ legbátrabb lányának portréját

Elárverezik májusban Malala Juszufzai portréját: a lányok és nők oktatáshoz való jogáért kiálló pakisztáni lányt Jonathan Yeo brit portréfestő örökítette meg, és az alkotás eladásából befolyó összeget a lányok oktatáshoz való jogáért szerte a világban küzdő Malala Alapítvány kapja.

Az alkotást korábban a londoni Nemzeti Arcképcsarnok Jonathan Yeo portréinak szentelt tárlatán láthatta a nagyközönség. A művész által felajánlott képre a Christie’s aukciósház háború utáni és kortárs műalkotásokat felvonultató májusi árverésén licitálhatnak az érdeklődők. Az alkotás leütési árát 60-80 ezer dollár (13,4-17,8 millió forint) közé becsülik.

A Barack Obama amerikai elnök által a "világ legbátrabb lányának" nevezett Malala a közelmúltban vehette át a Nemzetközi Gyermek-békedíjat inspiráló munkásságáért és bátorságáért. "Megtiszteltetésnek éreztem, amikor Jonathan felkeresett, hogy képet készíthessen rólam a National Portrait Gallerybe tervezett kiállításához és hálás vagyok a Christie’s-nek, amiért beleegyezett a portré elárverezésébe, hogy segíthessük a lányok világszerte való oktatásának ügyét" - mondta Malala.

Mint hozzátette, a kép eladásából befolyó összeggel a Malala Alapítvány munkáját fogják támogatni. "Remélem, hogy bárki is veszi meg a festményt, tisztában lesz azzal, hogy a nagylelkűségével közvetlenül segít azokon a gyerekeken, akik a világ néhány olyan területén élnek, ahol nap mint nap hatalmas kihívásokkal kell szembe nézniük" - idézte a kislányt az artdaily.org kulturális hírportál.

Yeo, akinek mások mellett Tony Blair, David Cameron, Fülöp herceg és Nicole Kidman is ült már modellt, 2013 áprilisában találkozott először Malalával, amikor a kislány még a tálib merénylők által okozott súlyos fejsérüléséből épült fel. "Óriási megtiszteltetés volt, hogy eltölthettem némi időt Malalával és a családjával, a kislány életének ilyen meghatározó szakaszában" - mondta a művész.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás