Hírek

Játszóterezésért kell fizetni a szegény gyerekeknek Hajdúhadházon

Új játszótér épült Hajdúhadházon, ám a játszóteret fizetőssé tették a szegény gyerekek számára. A környéken főképp nehéz sorsú családok laknak, akik a megélhetés határán billegnek.

Több mint százmillió forintból épült egy új közösségi tér Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekeket élményekhez, sportolási lehetőséghez juttassák. Ám a játszóteret fizetőssé tették. - írja a Népszava.hu

Játszóterezésért kell fizetni a szegény gyerekeknek Hajdúhadházon

A helyi roma szülők arra panaszkodnak az újságírónak, hogy az ötszáz forint belépési díjat nem tudják megfizetni. "Ennyi pénzt nem libikókázhat el a gyerek pár óra alatt"  - mondja az egyik nyilatkozó anyuka. "Ráadásul ez fejenként értendő, így ha négy gyerek menne be, az már 2 ezer forintba kerül"- teszi hozzá egy hétgyerekes apa, Balogh Sándor.

Hajdúhadházon sok család él a léthatáron, akik a számlákat is alig képesek kifizetni, ezért is váltott ki heves ellenreakciókat az új közösségi játszótér fizetőssé tétele.

Játszóterezésért kell fizetni a szegény gyerekeknek Hajdúhadházon

Csáfordi Dénes polgármester korábban a haon.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy ez az egyetlen szabadtéri létesítményük, aminek a használatért jelképes belépési díjat kell fizetni. "Szerintem ezek nagyon barátságos és megfizethető díjak." - tette hozzá a település elöljárója.

A játszótér ingyenes használatáért jelenleg aláírásgyűjtés indult.

Forrás: haon.hu, nepszava.hu, hvg.hu


Fotó a cikkben: Hang-Kép Egyesület/Pintér Ákos

Kezdőfotó: hajduhadhaz.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás