Hírek

Megvannak a győztesek

Az Európai Ifjúsági Vitaversenyen Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke adta át a díjakat

A 2016-os Európai Ifjúsági Vitaversenyen (EYDC) több, mint 500 diák vett részt, akik közül 10 győztest hirdettek. Az esemény az Európai Petrolkémiai Szövetség (EPCA) 50. jubileumi éves találkozójának keretében került megrendezésre október 4-én, Budapesten. A verseny során a diákok azt vitatták meg, hogy hogyan is képzelik el a jövőt: petrolkémiai iparral és műanyagokkal, vagy nélkülük.

A győzteseket az Európai Petrolkémiai Szövetség (EPCA), a PlasticEurope és a young leaders GmbH képviselőiből álló zsűri választotta ki. A díjátadásra hozzájuk csatlakozott az EPCA 50. jubileumi éves találkozójának záró fogadásán beszédet mondó Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke (2009-2014), aki kiemelte a fiatalok rendkívül fontos szerepét jövőnk alakításában. 
 
A záróünnepségen Van Rompuy elnök, Tom Crotty, az EPCA elnöke és az Ineos igazgatója, Karl-H Foerster, a PlasticEurope ügyvezető igazgatója, valamint Reinhard Werner, a young leaders GmbH elnöke közösen adták át a díjakat az EYDC 2016 döntőjét megnyerő 10 győztesnek.
 
„Lenyűgözött és igen figyelemre méltónak tartom a versenyen résztvevő fiatalok érettségét és érvelőképességét. Meggyőződésem, hogy az Európa előtt álló kihívások szempontjából nagyon fontosak és támogatásra érdemesek az ehhez hasonló kezdeményezések” – mutatott rá Cathy Demeestere, az EPCA vezérigazgatója. Karl-H Foerster, a PlasticEurope ügyvezető igazgatója hozzátette: „Azért hívtuk életre ezt a kezdeményezést, hogy előmozdítsuk a STEM (tudományos tárgyak, technológia, mérnöki tudományok és matematika) oktatást, és felhívjuk a figyelmet a tudományos tárgyak fontosságára, mivel az iparág jövője és az Európai Unió versenyképessége szempontjából rendkívül fontos szerep hárul az oktatásra ezeken a területeken.”
Európai Ifjúsági Vitaverseny- győztesek
Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: hírek

Kölöknet hozzászólás

aláírás