Iskola

„ÉN NEM IS TUDNÉK MÁR ÚGY HÁZIT ÍRNI, HOGY KÖZBEN NEM SZÓL A ZENE...” – KAMASZAINK, A MULTITASKING BAJNOKAI

Ámulva nézzük a kamaszainkat, akik egyszerre képesek két-három tevékenységgel egészen elmélyülve foglalatoskodni. És nekik ez a világ legtermészetesebb dolga. Az embernek ilyenkor feltételes reflexként elindulna a feje jobbra-balra, de a fejcsóválás helyett inkább megkérdeztünk a környezetünkben néhány tizenévest arról, hogy mit is jelent számukra a multitasking. Dr. Gyurkó Szilvia írása.

„ÉN NEM IS TUDNÉK MÁR ÚGY HÁZIT ÍRNI, HOGY KÖZBEN NEM SZÓL A ZENE...” – KAMASZAINK, A MULTITASKING BAJNOKAI

Minden kamasz egy multitasking-zseni

Benyitsz a szobájába, fekszik az ágyon, a telefonját nyomkodja, előtte a nyitott tankönyv, hangosan szól a Despacito – majd arra a kérdésre, hogy az általad felismerhető legalább háromféle tevékenység közül melyiket érzi olyannak, amivel a „Mit csinálsz, drágám?!” kérdésre válaszolna, azt mondja: „Hát, házit írok. Nem látod?”

A multitasking, azaz az egyszerre végzett többféle tevékenység mindig is jelen volt az emberek életében. Azonban hosszú időt tettünk meg azóta, hogy a nagyszüleink számára meghatározó multitaskingtól (például, mondjuk, „Jó ebédhez szól a nótát” hallgatni főzés közben) eljutottunk a vezetés közben, piros lámpánál, rádióhallgatás és a gyerekkel való beszélgetés közben megnyitott e-mailekig. De amíg senkinek nem jelent gondot vezetés közben beszélgetni vagy rádiót hallgatni, addig a volánnál e-maileket olvasgatni a kutatások szerint legalább annyira veszélyes, mint részegen vezetni.

Szóval kérdés, hogy hol van a határ jó multitasking (például az értekezlet közbeni rágózás) és a rossz multitasking között? Ezzel valójában tényleg időt spórolunk-e? Vajon jót tesz-e nekünk, ha mindig több dologgal próbálunk foglalkozni párhuzamosan? És persze: aggódnunk kell-e amiatt, hogy a XXI. századi gyerekek számára a multitasking a (szimpla) tasking, azaz, hogy úgy tűnik nem is ismernek más működést, mint a megosztott figyelemét?

Nincs ezzel baj, de...

Jó hír, hogy a kutatások szerint a multitaskingező gyerekek nagyon hatékonyan dolgozzák fel az információkat – mert megtanulják, hogyan lehet gyorsan, rövid idő alatt sok adatot befogadni, értelmezni, értékelni. Alapvetően tehát nem teszünk magunknak rosszat azzal, hogy ellessük tőlük az erre való képességet. Fontos azonban, hogy legyenek olyan tevékenységek és időszakok is, amikor csak egy dologra figyelünk.

Például evés közben ne legyenek elöl a digitális eszközök, és csak úgy multitaskingoljunk, hogy egymással beszélgetünk, vagy körbeadjuk a sót, miközben toljuk be a spagettit.

Ha több dolgot csinálunk egyszerre, az egyrészt tényleg időspórolás, másrészt viszont kizárja az elmélyült figyelmet, magasan tartja az ingerszintet (ami miatt unalmasnak és lassúnak tűnik minden, ami csak egy csatornánk keresztül érkezik) – megnehezítve ezzel például a tanárok dolgát.

Így látják a gyerekek

De vajon mit mondanak a multitaskingról maguk a gyerekek? Egyrészt pontosan látják, hogy a multitasking fejleszti a gyors döntéshozatal képességét, és alapvetően hasznos dolog lehet. A 15 éves Levi például ezt így írja le: 

„Ha több mindent csinálok egyszrre, azzal az agyamat gyors döntésekre és válaszokra trenírozom.” 

Másrészt viszont azt is érzik, hogy nem lehet mindig, minden körülmények között több dolgot csinálni egyszere.

„Így az elmélyültebb figyelem és gondolkozás képessége nem érvényesül annyira; úgyhogy nem mindegy, milyen tevékenységekkel multitaskingolunk” – mondja a 17 éves Szandi.

Azzal alapvetően Levi is egyetért, hogy vannak olyan helyzetek, amikor csak egyetlenegy dologra kell figyelni:

„Szerintem én nem is tudnék már úgy házit írni, meg tanulni, hogy közben nem szól a zene. De ha matekdolgozatra tanulok, akkor általában mindent kikapcsolok, és csak arra figyelek, mert a matekot utálom. Az nem megy.” 

A 16 éves Anna szerint van, hogy a multitsaking nem döntés kérdése, hanem kívülről jövő kényszer:

„A gyerekek nemcsak akkor osztják meg a figyelmüket, amikor a saját választásuk szerint több dologgal foglalkoznak egyszerre, hanem akkor is, amikor rájuk kényszeríti az iskola, vagy a sokféle feladat.” 

Ez pedig komolyan felveti az iskola és a szülők felelősségét abban, hogy odafigyelnek-e olyan alapvető gyermeki jogok érvényesülésére, mint a pihenéshez, szabadidőhöz való jog. Marci (16 éves) szerint ez sajnos néha már az iskolában megbukik:

„A tanár olyan sebességgel magyaráz, hogy a drága gyermekseregnek egyszerre kell írnia, közben átgondolnia, hogy mi maradt otthon, mit kell átolvasni következő órára…” 

És akkor az otthoni feladatokról még nem is beszéltünk. Vivi (szintén 16) azt mondja, az igazi kihívás akkor kezdődik, amikor hazamegy az iskolából:

„Nemsokára tudni kell egy verset, de nyelvtanból, angolból és töriből beadandót kell csinálni, plusz meg kell szervezni egy tábort holnapra... ez is egy iskolai feladat, a félévi jegyem múlik rajta.” 

Szóval ezzel nekünk is dolgunk van

Nekünk, vagyis a szüleiknek és a tanáraiknak is. A gyerekeket körülvevő digitális világ azt a kihívást állítja minden felelős felnőtt, – de elsősorban a szülők – elé, hogy elég jó „digitális kísérői” legyenek a gyerekeknek. Segítsék őket abban, hogy jól használják az őket körülvevő eszközöket. Akár pici korban a késsel-villával való evésről, később a biciklijükről, vagy kamaszok esetében a mobiljukról van szó. 

A cikkhez a Hintalovon Alapítvány kamasz önkéntesei nyújtottak segítséget, köszönjük nekik!

2017 október 10. Dr. Gyurkó Szilvia

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás