Iskola

Kiegyensúlyozott gyerek, önálló felnőtt? – 1. rész

– Interjú Dudás Veronika pedagógussal (1. rész)

„Nagy sikernek könyvelem el, hogy az osztályomban fél év alatt minimálisra csökkentek a gyerekek közötti konfliktusok és a fegyelmezési problémák.” Dudás Veronika - a Pozitív fegyelmezés és Gordon-módszer elkötelezett híve – megosztja velünk, miért döntött gyakorló pedagógusként az önképzés mellett, illetve segítségével betekintést nyerhetünk a tekintélyelvet nélkülöző pedagógusi attitűd széleskörű tudástárába. Olyan világot ismerhetünk meg általa, ahol a tanár és a diák alá-fölérendelt viszonya a múlté, ahol közös célok mentén épül a tanulók személyisége, és ahol az empatikus megnyilvánulás közös érdek. Ebben a világban a diákok szeretnek iskolába járni, a tanulást és a problémamegoldást pedig képesek saját céljukként definiálni.

Napjainkig – a tanulók szociokulturális hátterét tekintve – milyen intézményben oktattál? Tanulóid integrációja mennyiben jelentett problémát kezdő pedagógusként?

Középiskolai földrajz-biológia tanárként végeztem. Pályakezdőként egy budapesti számítástechnikai szakközépiskolában helyezkedtem el, ami nemcsak arról híres, hogy tanulói minden évben szépen szerepelnek diákolimpiákon vagy különböző versenyeken, és végzett diákjai az életben is sikerrel állják meg a helyüket, hanem arról is, hogy az integráció gyakorlata nagy múltra tekint vissza. A nagyarányú jelentkezés miatt vannak SNI-s, BTM-s osztályok, ugyanakkor komoly gyakorlata van a sajátos nevelési igényű gyerekek „normál osztályba” való sikeres integrációjának.

Akármennyire segítőkészek és tapasztaltak voltak is a kollégáim, az egyetemről kikerülve nem volt könnyű szembenézni az integráció kihívásaival. Úgy döntöttem, képzem magam. Amellett, hogy érzékenyítő foglalkozásokra jártam, szakirodalmat olvastam a témában, rábukkantam néhány szemléletformáló könyvre is, például a P.E.T. (ismertebb nevén Gordon) módszerre, az erőszakmentes kommunikációra, és Adele Faber: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvére. Úgy vélem, ezek a könyvek, szakmai előadások sokat segítettek a diákokkal való foglalkozásban.

Hogyan és mikor találkoztál a pozitív fegyelmezés módszertanával?

Egy budapesti 8 osztályos művészeti iskolában a hatodikosoknak lettem az osztályfőnöke, akik között bőven voltak többszörösen hátrányos helyzetű, illetve nagyon tehetséges gyerekek is. Kis létszámú osztály volt, ennek ellenére (vagy épp ezért), sok konfliktus adódott a gyerekek között. A szülők egyre hevesebben követelték a helyzet megoldását, és tőlem, mint új osztályfőnöktől várták a megoldást. Ekkor találtam rá a Pozitív fegyelmezés tanfolyamra, amit Bariné Kazai Zsuzsanna tartott. Ő honosította meg Magyarországon a pozitív fegyelmezést, és nagy szerepe van abban, hogy 2013-ban Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés című könyve magyar nyelven is megjelent. Zsuzsát nyitott, világlátott embernek ismertem meg, neki és persze a résztvevőknek köszönhetően a kurzus nemcsak új szemléletet, módszereket ismertetett meg velünk, hanem a sokféle közös gyakorlat, csoportmunka során a saját aktuális problémáink megoldásában is segített. Rám óriási hatással volt a tanfolyam támogató, nyitott, közvetlen, ítélkezés nélküli légköre, azt éreztem, végre válaszokat kapok a kérdéseimre, és eszközöket a tantermi helyzetek megoldására. Ennek csaknem tíz éve, azóta gyermekeim születtek, akik nevelésében hatalmas segítség a pozitív fegyelmezés.

 

 Fokozatosan, egy-egy módszert kipróbálva, vagy már az első pillanattól rendszerben gondolkodva építetted be az iskolai élet mindennapjaiba a PF szemléletét, módszereit?

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a pozitív fegyelmezés nem csupán egy módszergyűjtemény, hanem egy szemléletmód. Sok gyermeknevelési tanács, pedagógiai eszköz egy-egy szituáció kezeléséről szól, például, hogyan tartsunk fegyelmet az órán, vagy hogyan motiváljunk; a pozitív fegyelmezés abban segít, hogyan érjük el, hogy a diákjaink együttműködőbbek legyenek velünk, azaz jobb, mélyebb, tartalmasabb, tiszteletteljesebb kapcsolatunk alakuljon ki velük. Ezért nem egy-egy módszert ollóztam ki belőle, hanem magát a szemléletváltást tettem magamévá. A szülők, mint említettem, nagyon várták, hogy végre pont kerüljön az osztálytársak közötti konfliktusok végére. Örültek, amikor a szülői értekezleten arról beszéltem nekik, hogy megértem az érzéseiket, és tudok megoldást a problémára. Ugyanakkor kértem a türelmüket is, mert a pozitív fegyelmezés titka nem az azonnaliságában, hanem a tartósságában rejlik.

 

Diákjaid hogyan fogadták az újítást? Volt olyan emlékezetes pillanat a tanulói reakciókat tekintve – akár pozitív, akár negatív –, amit szívesen megosztanál velünk?

A gyerekek megszokták, hogy ha elkövetnek valamit, a tanárok rendszerint azt kutatják, ki volt a hibás, és hogyan büntessék meg. Ezért meglepődtek, amikor a soron következő csibészségük alkalmával nem a kioktatás, büntetés eszközeivel reagáltam, hanem a segítőkészség, megoldáskeresés mentén. Azt javasoltam például, hogy az osztálytársak állják körül a csínytevőt, és mondjanak neki valamit, amiért kedvelik, amiért örülnek, hogy velük jár egy osztályba. Először persze húzódoztak, mert dühösek voltak a társukra, így én kezdtem a kört, és lassan egyre többen kapcsolódtak be. A kis „rosszalkodón” látszott, hogy jól esnek neki a kedves mondatok, és őszintén megbánta, amit tett. A gyerekek kicsit irigykedve néztek a kör közepén álló társukra, és azt kérték, olyankor is mondjunk egymásnak ilyen biztató mondatokat, ha senki nem csinált rosszat…

Mikor érezted először, hogy valóban sikeresen alkalmazható módszercsomagról van szó? Tudsz említeni konkrét példát, ami megerősítette a pozitív fegyelmezés hatékonyságába vetett bizalmadat?

Nagy sikernek könyvelem el, hogy az osztályomban fél év alatt minimálisra csökkentek a gyerekek közötti konfliktusok és a fegyelmezési problémák. A változást a kollégák is érzékelték, arról számoltak be, hogy olyan jó a hatodikosokkal dolgozni, mintha „az osztály ki lenne cserélve”. Több szülőtől kaptam pozitív visszajelzést, egyikük nagyon hálás volt, hogy nem elmarasztalást, hanem segítő szándékot lát sokat rosszalkodó kisfia irányában, egy másik anyuka azt mondta, kevesebbet fáj a kislánya gyomra az utóbbi időben, mivel iskolai stresszt sejtettek a gyomorpanaszok hátterében. Sajnos nem tudtam végigvinni az osztályt, mert várandós lettem, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, milyen hosszú távú hatása van az osztályra a pozitív fegyelmezés alkalmazásának. Hetedik közepén a gyerekek új osztályfőnököt kaptak, a kollégák szerint az osztály szétesett, előkerültek a régi konfliktusok és kiskamaszkori problémákkal tetéződtek. Úgy vélem, az új osztályfőnök megtett mindent, amit csak tudott, hiszen sajnálatos módon sok iskolában akadnak ehhez hasonló gondok.

 

Van olyan módszer, melyet bármikor, bármilyen osztályközösségben/csoportban sikerrel alkalmazol?

Mindig az adott helyzettől függ, hogy a pozitív fegyelmezés több mint harminc módszere, ötlete közül melyik oldja meg leghatékonyabban a szituációt. Tanárként mindannyian tapasztaltuk már, hogy a diákokkal töltött minőségi idő milyen jó hatással van a gyerekek motivációjára, például egy kirándulás, vagy közös program után a gyerekek napokig lelkesek, érdeklődők, aktívak az órákon. Ha úgy látjuk, lankad a figyelmük, érdemes velük tölteni a tízperces szünetet, néha ennyi is elég ahhoz, hogy ismét visszanyerjék a kedvüket. Ha egy tanuló bekiabálással, fegyelmezetlenséggel zavarja az órát, pozitív megnyugvási időre lehet szüksége. Sok iskolában működik ma már az Arizóna-program, amely nemcsak a pozitív megnyugvási időt biztosítja, hanem azt is megtanítja a diákoknak, hogyan javíthatják ki viselkedésüket. Ha a tanulók újra és újra megszegnek egy bizonyos szabályt, és úgy tűnik, nem vagyunk képesek változtatni a viselkedésükön, a saját magunkét bármikor megváltoztathatjuk, eldönthetjük, hogy a következő ugyanilyen szabályszegésnél, mit fogunk tenni. Néha a gyerekek automatikusan igazodnak a megváltozott viselkedésünkhöz. De úgy is dönthetünk, hogy a gyerekekkel közös szabályokat hozunk, vagy osztálygyűlést hívunk össze a probléma megoldására. Ha már végképp nem találunk kiutat egy helyzetben, vegyük elő humorérzékünket, jusson eszünkbe, hogy nevetni az élet dolgain még mindig jobb, mint bosszankodni.

 

A folytatásban Veronika kifejti, véleménye szerint, milyen akadályok torlaszolják a tanárok szakmai fejlődésének útját, mely okokra vezethető vissza az újszerű nevelési/oktatási elvek terjedésének megrekedése, illetve segítségével bepillantást nyerhetünk a PF szemléletű pedagógus kommunikációs stratégiáiba.

 

Holló Katalin

(hollinesnuc.wordpress.com blog társszerzője)

2018 október 01.

 
Címkék: kölöknet iskola

Kölöknet hozzászólás

aláírás