A NAT a szülők szemszögéből

Elő a kisbaltával? - 2. rész

2012 március 21. Lannert Judit

Az iskolai oktatás tartalmát a Nemzeti alaptanterv szabályozza, ez a dokumentum pedig jelenleg éppen újjászületőben van. Írásunk első részében végiggondoltuk, hogy mi is a NAT szerepe az oktatásügyben, most pedig azt járjuk körül, hogy miért lehet hasznos egy szülő számára az, hogy megismerkedjen ezzel a szigorúan szakmai, szabályozó dokumentummal. 

Lesz alternatív iskola és tananyag?

A műveltségtartalmak a kerettantervekben jelennek meg, a helyi tantervben 10% mértékben térhetnek el az iskolák az előírtaktól. Ez az erős megkötés viszont nehéz helyzetbe hozza az alternatív iskolákat, akik éppen attól alternatívak, hogy másképpen oktatnak, mint a többség. Amennyiben csak kismértékben térhetnek el a kötelező tananyagtól, óhatatlanul elszürkül az iskolák világa. Az alternatív iskolák biztosítékot jelenthetnének arra, hogy a pedagógiai innovációk mindannyiunk előnyére virágozni tudjanak, de jelenleg e kör jövője (nem tantervi, sokkal inkább finanszírozási okok miatt) meglehetősen bizonytalan.

A szakma javaslata, a szabad sáv 10 százalékról 20 százalékra emelése, viszonylag könnyen kivitelezhető lenne, kérdés, hogy a döntéshozók meghallják-e érdemben a szakma hangját. A kisbalta valószínűleg csak a mennyiség csökkentését jelenti, de nem a szabad sáv emelkedését. A színfalak mögötti döntéshozatal, a szakmai nyilvánosság kizárása, a szakmai testületi jóváhagyás kiiktatása nem ebbe az irányba mutat.

Ennyire részletes tartalmak mellett a korszerű kompetenciafejlesztés nem jut levegőhöz.
A kulcskompetenciák (a korábbi NAT-hoz képest változatlan formában való) felsorolása után a műveltségterületek fejlesztési feladatai kompetenciaalapú szemléletet tükröznek. Így pl. a magyar nyelv és irodalom oktatása során a fiataloknak empatikusan együtt kell működni a társaikkal, saját véleményt kell tudniuk megfogalmazni és megvédeni egy-egy érv említésével és a beszédhelyzetnek megfelelően. Mások véleményét meg kell hallgatniuk és megérteniük többszereplős helyzetekben. És még folytathatnánk.

Ugyanakkor a közműveltségi tartalmak rendkívül részletesen írják elő a megtanítandó tartalmakat. A szakma legerősebb kritikája éppen ezzel kapcsolatos, ugyanis az ennyire részletesen előíró és az iskoláknak és pedagógusoknak kevés szabadságot adó tanterv éppen hogy nem teszi lehetővé a korszerű kompetenciák korszerű módszerekkel való fejlesztését. Félő, hogy a tananyag csúnya szóval letanítása lesz a jellemző. Így a módszertani szabadság csak papíron létező opció, a gyakorlatban nehezen kivitelezhető. S ami talán még lényegesebb, ez az alaptanterv belső kohéziójának hiányára is utal, hiszen éppen azok a fejlesztési célok nem követhetők így, amiket olyan szépen lefektettek az ezzel foglalkozó fejezetben. 

Félő, hogy ha lesz kontroll, ott már az eszközök, a konkrét tartalmak válnak céllá és pusztán azt fogják ellenőrizni, hogy letanították-e az előírt műveltséganyagot, anélkül, hogy ezt a valódi fejlesztési célokkal, a gyerekek kompetenciáinak fejlődésével összevetnék. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy amennyiben a kompetens jövőbeli inspektorok egyszerre figyelnék meg az órai tanítást és a tanulók fejlődését, még az az eredmény is kijöhetne, hogy minél kevésbé követi a szigorú penzumot a pedagógus, annál jobban szárnyalnak a diákok és kompetenciáik. Mert gondoljuk csak el, a csoportmunka, a dialógus, az érvelés, projektmunka mind-mind igen időigényes, szinte luxus ebben a környezetben.

De akkor hogyan is lesz empatikus és másokat meghallgató és érvelni tudó a nebuló (ugye emlékszünk, ez is szerepel a NAT-ban)? Hol lesz itt idő a személyre szabott, differenciált bánásmódra? Valószínűleg az igazán jó és kreatív pedagógusok ezt a dilemmát is megoldják, de a többség marad a jól bevált frontális módszer mellett. Beépítünk tehát egy újabb szelekciós dimenziót, ahol a szakiskolások alig találkoznak közműveltségi tartalommal, a többség frontálisan lesz tanítva és egy kis kisebbség élvezheti az innovatív pedagógus kreativitását. 

A túl részletes tartalom másik veszélye a műveltségi kánon feletti harc kirobbanása

Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy azzal, hogy ilyen részletesen szabályozzák, hogy mit kellene tanulni a gyerekeknek, kinyitották Pandora szelencéjét. Már most is hallani olyan hangokat, hogy miért nem része a tananyagnak Wass Albert, Tormay Cécile, vagy miért nem kap a történelemben nagyobb szerepet a kalandozások kora. Végeláthatatlan és értelmetlen vitákat lehetne erről a témáról folytatni, miközben a lényeg, a gyerekeknek a 21. századi kihívásokkal szembeni felvértezése korszerű kompetenciákkal, elsikkad. Az is gond, vetik fel a szakértők, hogy a kortárs irodalom, művészeti ágak képviselői nincsenek nevesítve, így könnyen kimaradhatnak a tananyagból és válik így még „mívesebbé” gyermekeink tudása.

Érdekes végigolvasni a műveltségterületek szerinti tartalmakat. Bizonyos területeken, mint az irodalom vagy a zene, igen részletes listát találunk. A zenében a 9-12. évfolyamon egyaránt megismerkednek a középkori egyházi zenével, sőt kis szakértők lesznek e téren a felsorolást látva. A tananyag részét képezik az órómai liturgikus énekek; az ambrozián liturgikus énekek; a gregorián énekek, magyar gregorián énekek; a gótika zenéje: a Notre Dame-iskola; Ars antiqua, Ars nova, de a vallási ünnepkörök dallamai és történeti dallamok is.

„A zeneirodalmi szemelvények feldolgozása kronológiai rendben vagy más, logikusan meghatározott szempont alapján a szintézisteremtés igényével” kell, hogy történjen és a végén a tanulóknak el kellene jutniuk egészen a XX. századi és kortárs zenei irányzatokig. Felsoroltatik John Cage, Steve Reich, Wolfgang Rihm, Luigi Nono, Pierre Boulez, Edgar Varèse, Arvo Pärt, Philip Glass; az elektronikus zene; Bartók, Kodály (és Dohnányi) munkássága, a XX. század második felének kiemelkedő magyar zeneszerzői (pl.: Ligeti György, Kurtág György).

Ezzel szemben a vizuális kultúra, vagy a médiaismeret terén egy nevet sem találunk, csak stílusirányzatokat, és terjedelmében is jóval rövidebb ezek kifejtése, mint a zene esetében. Talán a vizuális kultúra kánonját kevésbé érzik magukénak, vagy kevésbé érzik fontosnak? Kíváncsibb szülőknek ajánlom az anyag böngészését, még találhatnak titkos gyöngyszemeket.

De tényleg olyan fontos a NAT? 

Valójában – és ezt a tantervelmélettel foglalkozó szakemberek is aláírják – a tanterveken önmagukon igen kevés múlik, nem ettől lesz magas színvonalú és hatékony az oktatás. Megsúgjuk, Európa sem ebbe az irányba halad. Tantervek fabrikálása helyett inkább a lemorzsolódók felzárkóztatása, vagy az oktatás és a pedagógus innovatívabbá tétele tartozik a kiemelt célok közé a fejlettebb országokban, az Unióban vagy az OECD-ben. Unortodox magyar megoldással megint sikerül kurucosan lesiklatni a magyar vonatot az európai vágányról.

Önmagában ez az eklektikus és túlszabályozó tantervi irányítás nem keltene félelmet, ha nem simulna bele egy általános központosító tendenciába, ahol az iskolákat államosítják, az igazgatókat központilag nevezik ki, és ahol a szakmai testületek nem kapnak beleszólást a döntésekbe. Ezek az elemek ugyan biztosítják azt, hogy „ráncba szedjék” az oktatás szereplőit, de a központi tantervi szabályozás és az államosítás a hatékony és színvonalas oktatásnak egyáltalán nem garanciái. Ezeket máshol kell keresni, de ezekről majd egy másik cikkben írunk.

Akkor mire jó ez az egész a szülők szemszögéből?

Azért nem teljesen érdektelen a szülők számára, hogy mit ír elő a NAT. Ugyanis bizonyos területeken lehet, hogy előbbre mutató, mint az iskola. Legjobb példa erre a testnevelés. A korábbi NAT is heti három testnevelés órát írt elő. Ugyanakkor az iskolák egy része ezt nem tartotta be. Megtehették, hiszen nem volt valódi kontroll, a szülők pedig általában nincsenek tisztában a jogaikkal.

Történt, hogy az egyik általános iskolában, hogy meglegyen az alsó tagozatos tanítónő óraszáma, megkapta a testnevelést is. A heti három órát úgy oldotta meg, hogy egy napon dupla órában úszni mentek a gyerekek (ez kb. 45 perc valódi testmozgást jelentett), a harmadik testnevelés órát pedig péntek utolsó órájára tette, amikor – ezt néhány korábban a gyerekéért odaérkező szülő vette észre – általában a napközis tanárra bízta a gyerekeket, ő maga pedig hazament.

Való igaz, hogy ebben az iskolában is, mint a magyar iskolák nem elhanyagolható részében, a tornaterem szűkös kapacitás. Ugyanakkor az is gyakorlat volt, hogy az alsós gyerekek zömében a kisebb tornatermekbe jutottak csak be, vagy az osztályteremben tornáztak. Három év tingli-tanglizását megunva, a szülők felkeresték az igazgatónőt, ahol a NAT követelményeit megmutatva arra kérdeztek rá, hogy miért nincs heti három tornaóra, és vajon hogyan fognak a gyerekek felső tagozatra menni, ha például elvárás, hogy tudjanak kötélre mászni, de még egyszer nem láttak kötelet (a mostani NAT már nem ilyen konkrét a követelmények terén!).

A legszomorúbb az egészben talán az, hogy másnaptól rögtön lett heti három valódi tornaóra. Szóval nem érdektelen a NAT tanulmányozása. Az már más kérdés, hogy a túl magas elvárásokkal (amennyiben azt – váratlanul – valaki el is várja), bizonyosan konfliktusok is generálódnak.

Teljesíthetetlen követelmények, elvárások

Ilyen teljesíthetetlen elvárásoktól pedig ez a mostani NAT sem mentes. Az erkölcstan tanítása megjelenik, de nem tudni, kik és mit fognak tanítani ennek ürügyén. Az egész napos iskola újra megjelenik lehetőségként, de hogy valóban valósággá váljon, biztosan több kell a puszta szónál. A mindennapos testnevelést én személy szerint nagyon pártolnám, de kérdezem, ha már a heti három tornaóra se ment, akkor hogy fog menni a heti öt óra. Szülőtársak, figyelem, itt lehet leginkább csekkolni, mire jó a NAT. Mindenki arra buzdítanék, hogy ellenőrizze majd, tényleg megtörténik-e az iskolában. Jó próbája ez annak, hogy mennyire veszik komolyan az iskolák a NAT-ot és a szülőket, illetve mennyire veszi komolyan önmagát az oktatáspolitika. A mindennapos művészeti nevelés szintén szülői kontrollra érdemes. 

Ami tetszik az új NAT-ban

Örvendetes viszont, hogy a Nemzeti Alaptanterv új tervezetén elismert szakértők garmadája dolgozott, és ami külön öröm és kellemes meglepetés, hogy név szerint fel is soroltatnak a dokumentumban. Hadd emlékeztessek arra, hogy az új oktatási törvények kapcsán általában homályban marad, hogy kik is alkották azokat. Biztosan érdekes lenne tudni, milyen szakmai viták zajlottak a tervezés folyamán. Talán idővel erről is megtudhatunk valamit, mindannyiunk okulására.

 
 
Hozzászólások  
(3 hozzászólás) 
2012 november 15. 22:09
énekes madár
Kedves vidéki énektanár! Köszönöm a megerősítést, én is úgy gondolom, hogy az a normális amit ön leír. Nem az, hogy szinte minden órán valamilyen számonkérés van, ráadásul olyan dolgokból,amit nincs idő begyakorolni az órán. Az nem normális, hogy a zenéhez nem értő szülő próbálja valahogy itthon megtanítani a gyereknek. Az az érzésem, hogy a kolléganője nagyot akar alakítani, mivel eddig csak napközis volt mindig. Pontról- pontra követi, ami a tankönyvben van, beleértve a megtanulandó meghatározásokat (könyörgök, minek ez egy harmadikos gyereknek???) Emellett ha jól sejtem vannak fegyelmezési problémák néhány gyerekkel és ezért bosszút áll az osztályon, " nem volt rá idő mert rosszak voltatok, tanuld meg otthon". Pedig szerintem a rosszcsontokat is le lehet kötni, ha érdekes órát tart valaki. Amúgy mennyi szabadsága van egy énektanárnak a megtanítandókban? A módszerekben gondolom bőven lenne, csak hát az érdekes óra az melós... Készülök fogadóórára.
2012 november 11. 18:04
vidéki énektanár
Kedves énekes madár!
Döbbenettel olvastam a sorait, mert az éneklés és az énekóra célja a felszabadult éneklés és játék, amely közben észrevétlenül sajátítanak el olyan képességeket a gyermekek, mint tiszta éneklés, ritmusérzék, mozgáskoordináció ( tánc, játék és tapsolás), logikus gondolkodás ( kottázás alapjai) társas együttműködés... sorolhatnám még tovább.mindezt persze úgy, hogy szinte észre sem veszik a sok-sok játékos módszer között. Pont ez volt a lényege az igazi Kodály módszernek, melyet már legtöbben csak hallomásból ismernek, és azonosítják a szolmizációval, ami nagy kár. igaz én felsősöket tanítok énekre, de vezetek egy kis szakkört népi játékokat "tanulunk".
Nem tudom mi történhet a gyermeke énekóráján, hogy ennyire fél tőle, legjobb lenne a tanítónénivel ezt nyíltan, nyugodt körülmények között megbeszélni. Az őszinte párbeszéd a legjobb megoldás. Kívánom, hogy a gyermeke szeresse meg az éneklést!
2012 november 9. 22:04
énekes madár
Ének tantárggyal kapcsolatban kérdezném, ha tudja valaki, mit ír elő a NAT mondjuk 3. osztályban, illetve másoknak mi a tapasztalata. Nálunk az ének lett a rettegett és utálatos tantárgy. Az egyébként kitűnő bizonyítványt kisujjból kirázó gyerekem ettől szenved, vele együtt mi is. Ami zajlik az az ének módszeres megutáltatása. A heti 1 óraszámhoz képest én borzasztó eltúlzottnak tartom a követelményt, illetve azt, hogy meghatározásokat kell bemagolni, felmérőket írni. Mikor jött a szolmizálás még csak-csak benyeltük, eljátszottunk egy hétvégét a játék szintetizátoron (miután én kínkeservesen rájöttem, hogyan is van ), aztán az már ment valahogy. Következő héten a youtube-on hallgattuk 100x az aktuálisan feladott megtanulandó népdalt, amit az órán állítólag 1x(!) sikerült közösen elénekelni, majdan a következő órán simán feleltek belőle. De mikor jöttek a negyedek és nyolcadok akkor már én is feladtam. Könyörgök, a matekot sem otthon kell megtanítani neki. Odafigyel az órán, itthon megírja a leckét és el van felejtve. Tehát nem ő hülye. Miért nem lehet olyan dolgokat csinálni egy énekórán, ami játékos, fejleszti a ritmusérzéküket, élvezik? Ennyire kötve van a pedagógus keze, vagy csak a miénk elvetemült?
Hozzászólás
aláírás
Hány lába van két nyúlnak? A választ írd be számmal:

A Kölöknet kiadója a Netvestor Kft. © Minden jog fenntartva

.