IskolaPedagógusOktatáspolitika

Panelbeszélgetés

Társadalmi problémák megjelenése és kezelése a szakiskolában

A Kölöknet.hu nevelési portál és a Jövő Iskolája 2010. október 1-én nyitott  műhelykonferenciát rendezett, a Millenáris Teátrumában Iskolai klíma – Kihívások és válaszok a szakképzésben címmel. A program részeként sor került egy panelbeszélgetésre is. A beszélgetést az MR1 „Vendég a Háznál” című műsor főszerkesztője, Horváth Ida vezette, beszélgetőtársai neves szakemberek: Környei László, a Commitment Zrt. szakmai igazgatója,Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok országgyűlési biztosa,Gyurkó Szilvia, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója és Szabó László, a Gödi Piarista Szakiskola és Kollégium igazgatója.

Horváth Ida először az után érdeklődött, hogy a beszélgetőtársak szerint melyek a legfontosabb társadalmi problémák a szakiskolákban, valamint hogy kiken érződnek ezek hatásai jobban: a tanárokon vagy a diákokon. Környei László úgy vélekedett, hogy, inkább a pedagógusokon érezhető a probléma, nem csak az alacsony pedagógusi bérek, hanem a tanárok fásultsága, rugalmatlansága miatt is.

Gyurkó Szilvia véleménye szerint a szakiskolákra leginkább ható társadalmi probléma az, hogy a különböző szektorok képtelenek együttműködni. A gyermekvédelmi és az oktatási intézmények egészen másképp működnek, más nyelvet is beszélnek, és máshová helyezik a szakmai hangsúlyokat. Egyik vizsgálatuk szerint az iskolai erőszak hátterében többnyire három ok húzódik: a nemtörődömség, a média és maguk a szülők.

Aáry-Tamás Lajos elmondta, hogy 10 év alatt több mint 17 000 panasz érkezett hozzá. a gimnáziumokban és a szakiskolákban különböző problémahalmazokat kell kezelni. Szerinte a társadalmi problémák legfontosabb gyökerei a bizalomvesztés, valamint az információhiány. A szakképzésben nagyon sok gond vezethető vissza arra, hogy az oktatás elméleti és gyakorlati része nem egy hatáskörbe tartozik.

Szabó László a társadalmi problémák közül az elhagyatottságot, a magányt, a szeretethiányt említette. A szakiskolás gyerekek anyátlan-apátlan világban élnek.  Sok családban – már ha egyáltalán lehet hagyományos értelemben családnak nevezni ezeket – hiányzik valamelyik viszonyítási pont, legtöbbször az apa. Jellemző iskolai élménye a szakiskolás fiataloknak a kezelhetetlennek minősítés, a száműzés az utolsó padba, az ösztönzés teljes hiánya. Megéli, hogy nem törődnek vele, inkább tartanak tőle, ezt megérzi, és gyakran erőszakkal reagál.

Gyurkó Szilvia szerint az iskolai erőszak tünet, amely mögött valamilyen, az iskolában (is) megjelenő probléma rejlik. Az erőszakos eseménynek mindig van valami előzménye, és feltételezhetően következménye is. Ez a következmény manapság többnyire pánikreakció. A statisztikák ugyanis nem mutatják, hogy a gyerekek jelenleg agresszívabbak lennének, mint ezelőtt. A kutató tapasztalatai szerint a kooperáció és az információáramlás elégtelen az iskolákon belül, valamint az iskolák és a támogató intézmények között is. Akad olyan önkormányzat is, ahol politikai véleménykülönbség akadályozza a segítségnyújtást vagy intézkedést, és van olyan tantestület, ahol a tanárok nem élőszóban, hanem cédulákon kommunikálnak egymással. A tanároknak sok esetben nincs információjuk arról, hogy egyes fiatalok élethelyzetében milyen jelentős változások történnek, például hogy valamelyik közülük éppen hajléktalanná vált. .

Környei László, a Commintment Zrt. szakmai igazgatója szerint kevés kutatás foglalkozik azzal, hogy miként juthatnak el a hatékony módszerek az iskolákba. Annak ellenére, hogy számos kutatás folyt a témával kapcsolatban, nincsenek megfelelő fejlesztések, és nem állnak jó eszközök a pedagógusok rendelkezésére.

Szabó László szavai szerint a pedagógusok tartanak attól, hogy kihúzzák a talajt a szakiskolák lába alól, ha bevezetik a tervezett intézkedéseket. Az általa igazgatott kis létszámú – 360 fős – iskola ideális méretű, hiszen így megvalósulhat a diákok által is igényelt személyesség. Természetesen a pedagógusoknak szükségük lenne új eszközökre és módszerekre, de ő fontosabbnak tartja, hogy lehetőségük nyíljon a személyes és a csoportos fejlődés biztosítására.

Aáry-Tamás Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy az iskolai erőszak nem pedagógiai – illetve nem teljes egészében pedagógiai – probléma, ezért nemcsak oktatási kutatásokra lenne szükség. Közpolitikai kérdésről van szó, és mint ilyen, mindenkit érint, és kezelésébe mindenki bevonható. Az oktatás ugyanakkor nem tekinthető nemzeti ügynek, kritikája nem jelent nemzetellenességet. Szükség lenne arra, hogy az iskolák ne csak a bajban – például egy iskolabezárás okán – nyissanak a szülők és a társadalmi szervezetek felé. Nem szabadna engedni, hogy a politika döntse el, mi lesz az iskolák sorsa.

Környei László pozitívumnak tekinti, hogy a politika számára fontos a szakképzés, ám véleménye szerint az olyan javaslatok, mint például a közismereti tantárgyak óraszámának csökkentése – 1,5 óra hetente a 9-10. évfolyamon és heti egy óra a 11. évfolyamon – kifejezetten károsak lehetnek. A szakképzésben egyelőre az az uralkodó felfogás, hogy a mester tudja, mire és hogyan kell megtanítani a gyereket.

Szabó László attól tart, hogy a szakember-képzésből ki fogják hagyni az emberképzést. Úgy gondolja, hogy a szakiskolák eredménytelenségére nem az a válasz, hogy a diákokat kihelyezik, hanem az, hogy a szakiskolákat képessé teszik a feladatukra: szakemberek képzésére.

Aáry-Tamás Lajos hozzátette: az állam nem engedheti meg magának, hogy kiengedje az embereket a kezéből, és robotokat képezzenek helyettük. Az emberi méltóságot kell a középpontba helyezni, ehhez pedig arra is szükség van, hogy a diákok fejében legyen valami. Ezt a valamit pedig nem a mesterek, hanem a pedagógusok tudják csak odatenni.

Felmerült az a kérdés is, vajon feladata-e a szakiskoláknak az esélykiegyenlítés. Szabó László, iskolaigazgató szerint a szakiskola legnagyobb feladata az, hogy tanulóit integrálja a társadalomba, a politikának pedig az, hogy ehhez biztosítsa az eszközöket a számára. Aáry-Tamás Lajos úgy vélekedett, hogy a szakiskoláknak az együttműködés iskolájává kell válniuk, más alternatíva nem létezik. Együttműködő párbeszéd nélkül ugyanis nem lesz integráció. Emlékeztetett arra, hogy a gimnáziumokban olyan a légkör, ahol a diákok bíznak a jövőben, szeretnek iskolába járni, a tanárok pedig tanítani, miközben alacsony az agresszió és nincs tekintélytisztelet. Ugyanakkor a szakiskolákban sötét jövőképpel rendelkeznek a tanulók, és nem motiváltak a tanulásra, miközben az agresszió magas szintje mellett nagy a tekintélytisztelet. Az oktatási jogok országgyűlési biztosa szerint, ha létezik változtatási irány, itt érdemes keresgélni!

2010 október 04. Szilágyi Diána

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2010 október 05.
Kronstein Gábor
A gyermekközpontú szemlélet éppen a szakiskolákban és más hátrányos helyzetű nevelési intézményekben
bizonyította be, hogy a Mo.-on eltorzult formájában
alkalmatlan funkcióinak tömeges alkalmazására. De az a megoldás sem javít a helyzeten, ha a szakiskolák növendékeiből ismét inasokat csinálnak.
A pedagógusok (a közismereti és szakelméleti tárgyak oktatói)második helyre szorulnak a mesterek
(a szakoktatók) mögött.
Szerencsés esetben lassú ütemű, bár jó irányú változást tudok elképzelni. Az viszont számomra
felfoghatatlan, hogy a magyar kapitalizmus brutális viszonyai között hogyan hihetnek éppen a legjobb pedagógusok az esélyegyenlőségben, amelynek pedagógiai eszköztárát
mértéktelenül túlbecsülik. Teszik ezt a legtisztább szándékkal, megtöltekezve emberséggel, elszánt segítőkészséggel, miközben valóságismeretük kiábrándító tapasztalatait utópisztikus erkölcsi voluntarizmussal próbálják
egyensúlyba hozni.
Kölöknet hozzászólás
aláírás