TESZT CIKK
... és ezzel a cikkel igazán azt csinálsz, ami csak jólesik!
Iskolai problémák
A kérdőívben hét, megtörtént eseten alapuló problémahelyzetet vázoltunk fel, és a válaszadóknak az ezekhez fűzött megoldási változatok közül kellett választaniuk. Lehetőség volt több lehetőség megjelölésére.
Miért nem értjük egymást?
Olvasd el a cikksorozat első és második részét itt a Kölökneten! Az első részben azt jártuk körül, hogy milyen formákban, milyen gyakran és milyen hatékonysággal kommunikál egymással a nevelés két főszereplője, míg a második részben az infokommunikációs technológiák hatását vizsgáltuk.
Problémahelyzetek
1. A kisfiam szeptemberben kezdte az első osztályt. Naponta megkérdezem tőle: „Hogy érzed magad, mi történt ma?” Egy ideig tetszettek a válaszai: „Nagyon jó! És képzeld, mami…” és mesélt, mesélt mindenféléről. Egy ideje már nem szereti, ha az iskoláról kérdezem. Válaszainak tartalma is beszűkült: „Ennyi pirosom van, de kaptam feketét is…” vagy: „Sajnos a magatartásom csak változó lett.” Úgy látom, egyre kevésbé szereti az iskolát, pedig még alig három hónap telt el. Mit tehetek, hogy ne veszítse el teljesen a kedvét?
2. Rettentően idegesítenek azok a túlbuzgó anyukák, akik egész nap bent sündörögnek az iskolában, keresik a tanító néni kegyeit. Nyilván eltartja őket a férjük, nem kell dolgozniuk. Nem véletlen, hogy az ő gyerekeik lesznek a kis kedvencek, ők nyerik meg a szavaló- meg a jelmezversenyt, kapják az ajándékkönyvet, meg a csupa ötös bizonyítványt. A szülői értekezletek is a legrosszabb időpontban vannak, a férjem késő estig dolgozik, nekem a két kisebbért kell mennem az óvodába. Múltkor bementem a fogadóórára, a tanító néni, aki már a harmadik éve tanítja a kislányomat, azt sem tudta, hogy ki vagyok. A gyerekem nagyon szorgalmas, nincs vele probléma, de az iskolában észre sem veszik, hogy ott van.
3. Bence most 10 éves, ötödik osztályba jár. Egy hónapja behívtak az iskolába azzal a problémával, hogy az én gyerekem miatt nem lehet tanítani, mert még el sem hangzik teljesen a kérdés, ő már vágja rá a választ, a többiek még le sem írták a matekpéldát, ő már hangosan bemondja az eredményt, mindenről van önálló véleménye, amit sohasem rejt véka alá. Szóljak már neki, hogy engedje a többieket is érvényesülni. Beszéltem Bence fejével, úgy látszott, megértette. A legközelebb szülői értekezleten ezekkel a szavakkal fordult hozzám az osztályfőnök: Bence látványosan unja az órákat, ásítozik, kibámul az ablakon, egyáltalán nem figyel. Most én ezzel mit kezdhetek?
4.„Nagyon nyomaszt, hogy a nyolcadik osztályba járó fiam magyartanára ötletszerűen tanít, nem a tankönyv szerint halad, sok mindent kihagy, s olyan dolgokkal is foglalkozik, amelyek nincsenek benne a tananyagban. Félek, hogy gond lesz a középiskolai felvételin. A tanár szerint, az ő joga és felelőssége eldönteni, mit és hogyan tanít. A szülőnek ebbe nincs beleszólása. Mit lehet ilyenkor tenni egy aggódó szülőnek?”
5. A fiam most kezdte a középiskolát. Csendes, udvarias, érzékeny gyerek. Van egy osztálytársa, aki rendszeresen zavarja az órát, majd szünetben rámutat valamelyik társára, akit aztán az egyik társa meggyomroz, arcul üt, leköp. Tegnap az én fiam volt soron. Állítólag az iskolában semmit sem tudnak tenni.
6. 17 éves lányom elküldött e-mailben egy házi feladatot a tanárnak, de nem vettük észre, hogy nem ment át. Szólt a lányom, le is fényképezte az oldalt, hogy kétszer is elküldte. Ezt a tanárnő nem fogadta el, és az egész osztály előtt hazugnak, becstelennek nevezte, olyan rendkívüli módon megalázta,hogy orvoshoz kellett vinnem.
7. A 15 éves lányomnak hetek óta nem lehet a szavát venni. Sápadt, nem eszik, nem alszik, időnként sírógörcsöt kap. Nagy nehezen tudtam csak kiszedni belőle, hogy néhány fiú osztálytársa gúnyolja, hájpacninak nevezi, mindenért beleköt. Az utóbbi időben az interneten is folyamatosan zaklatják. A gyerek egyáltalán nem kövér, de kamaszodik, nőiesedik, alakul. A helyzet egyre keményebb, újabban egyáltalán nem akar bemenni az iskolába. Mit lehet csinálni ilyenkor?
A szülők és pedagógusok is az iskolán belül keresik a megoldást, de az érintett pedagóguson és gyereken túl a pedagógus inkább fordul a szakmabelihez, a szülők pedig a többi szülőhöz
A kutatás adatai szerint mind a pedagógusok, mind a szülők is többnyire az iskolán belül keresnék a válaszokat a problémára: legtöbben az érintett pedagógussal és/vagy a gyerekkel beszélnének. A pedagógusok a szülőknél inkább hajlanak arra, hogy a szakmával egyeztessenek, kollégát vagy más szakembert hívjanak segítségül. A szülők nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy a többi szülőhöz forduljanak segítségért. A pedagógus szülői szerepben is inkább pedagógusként viselkedik, és nagyobb valószínűséggel fordulna a kollégájához, mint a laikus szülőtárshoz.
Nagyon kevesen maradnak passzívak, ha a történet központjában egy gyermek áll, a többség ilyenkor mindenképpen tenni kíván valamit. Ha azonban a pedagógus viselkedésével van gond, a szülők sokkal inkább defenzívek, ezekben az esetekben mintha kevés esélyt látnának a megoldásra. A nem pedagógus szülők ilyenkor gyakran készek az igazgatóhoz fordulni, ez a pedagógusokra kevésbé jellemző. A nem pedagógus szülők ugyanakkor a pedagógusoknál jobban ösztönöznék gyereküket arra, hogy igyekezzen maga megoldást találni a problémára.
A középfokú iskolában tanuló diákokat érintő súlyos esetekben mind a szülők, mind a pedagógusok nagyobb arányban fordulnának az igazgatóhoz, bár itt is kisebb erre a pedagógusok hajlandósága mint a nem pedagógus szülőké. A pedagógusok leginkább akkor vinnék el a gyereket az iskolából, ha látványosan unatkozik, a szülők viszont akkor, ha társai zaklatják.
Megdöbbentően magas a motivációs problémák előfordulása már az iskolakezdés idejé is
A válaszadók személyes életükben a leggyakrabban a motivációs problémákkal találkoztak: 98 százalékuknak van saját élménye arról, hogy alsós gyerek nem szereti az iskolát. 49, illetve 43 százalék találkozott már unatkozó, illetve észrevétlenül maradó gyerekkel, és a megkérdezetteknek több mint egyharmada tapasztalt személyesen iskolai erőszakot. A megkérdezettek egyharmada találkozott ötletszerűen tanító tanárral, illetve iskolai zaklatással. Legkisebb arányban a tanulót meghazudtoló tanárral kapcsolatban merültek fel személyes tapasztalatok.
Viszonylag nagy arányban jelezték, hogy a saját gyereküknél fordult elő hasonló probléma, leginkább a motivációs gondok kerültek említésre. Ugyanakkor a motivációs problémáknál sikerült a leginkább megnyugtató megoldást találni (a válaszadóknak több, mint fele jelezte ezt.) A többi esetnél viszont jóval 50 százalék alatt maradat a megnyugtató megoldásra jutók aránya.
A zaklatások esetében viszonylag magas (42-45%) volt azoknak a válaszadóknak az aránya, akik nem tudták az adott problémát megnyugtatóan rendezni. A pedagógussal kapcsolatos gondoknál egynegyed-egyharmad arányban jelezték a megoldatlanságot.
