Kérdések

Tisztelt Szakemberek! Tanítónő vagyok, s az elsőseim között van egy hiperaktív kisfiú. Messze a legértelmesebb az osztályban, de nagyon sok odafigyelést, külön foglalkozást igényel. Nehezen fogadja el, ha éppen nem Őt szólítom, lehetőleg az elsők között, sokszor nem akarja elvégezni a feladatokat, mert éppen más köti le a figyelmét, mást akar csinálni. Amúgy egy mély érzésű kedves gyerek, állandó szeretetre, elismerésre vágyik. Ha valami nem úgy történik, ahogy neki is megfelel, tetszik, kiszalad az osztályból, én rémülten utána, hisz félek, hogy baja esik, de ugyanakkor rettegek, az alatt a pár perc alatt nehogy a többiekkel történjen valami az osztályban, aztán percekbe telik, míg sikerül a feszültséget oldani (erre legjobb a humor, ezt már kitapasztaltam), a kitűzött feladatot nem tudom befejezni... Persze érzem, hogy ezek a kiszaladások is azért vannak, mert Ő tudja, hogy utána fogok menni, s a figyelmem megint csak az övé. A többiek is kezdenek furcsán nézni, miért jár az egyiknek több odafigyelés, mint a többieknek. Ördögi kör... 22 év tapasztalatát próbálom alkalmazni, az eredménnyel mégis elégedetlen vagyok. Hogy tudjam tartani az óráimat, hogy mindenkinek jó legyen? Lehet ilyet egyáltalán? Tanácsaikat előre is köszönöm.




Szakértőnk válasza:

Kedves Ottilia! Megértem a problémáját; bízzunk benne, hogy alig két hónappal a tanévkezdés után egy kis elsős esetében nem kell kimondani, hogy a helyzet reménytelen... Feltételezem, hogy az elmúlt 22 év alatt akadt már olyan kisiskolás tanítványa, aki szerette volna magára vonni a tanító néni figyelmét. Amennyiben a kisfiú csupán játékosabb és mozgékonyabb a kortársainál, az érdeklődését fenntartó érdekes és változatos feladatok folyamatos biztosítása, mozgásos feladatok beiktatása, és persze a türelem átsegíthet a kezdeti nehézségeken. Gondolom, sok mindent kipróbált már ezek közül – ha így van, semmiképp ne veszítse el a hitét azért, mert két hónap alatt mindez nem hozott eredményt!

Ami a konkrét problémát, az osztályból való kimászkálást illeti: fontos, hogy ezt sikerüljön mielőbb megszüntetni, hiszen valóban nem kódoroghat a gyerek az iskolaépületben felügyelet nélkül, s Ön sem szaladgálhat utána… Javaslom, hogy találjanak ki együtt a kimenetel helyett egy másik rituálét, amit a többiek is elfogadnak, és persze a többiekre is vonatkozik (aki elfáradt, az úgy jelzi, hogy…, és azt csinálhatja, hogy… (lefeküdhet a szőnyegre, ihat egy pohár vizet, stb., ezt Önöknek kell ott helyben kitalálni…) Fontos, hogy a figyelemre éhes kisgyermek biztos lehessen abban, hogy megkapja a figyelmet, de erejéhez mérten ő is képes legyen kivárni azt. Erre szép fokozatosan lehet megtanítani: „Látom, hogy készen vagy, most megnézem Vikiét, utána Te következel…” A megnyugtató szemkontaktus és az érintés közvetítheti a figyelmet olyankor is, amikor a kifejezett egyéni foglalkozásra éppen várni kell.

S persze nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a gyermek valóban ennél több segítségre szorul. A kisfiú nyilván átesett az iskolaérettségi vizsgálaton. Azon kiderülhetett, hogy hiperaktív-e, vagy csupán játékosabb, mozgékonyabb az átlagnál. Ha a helyzet súlyos, valóban hiperaktivitásról van szó, szükség lehet más szakemberek (fejlesztő pedagógus, pszichológus) tanácsára, segítségére. Ha lehetősége van rá, lépjen kapcsolatba a gyerek óvónőivel, és kérdezze meg őket, hogy nekik voltak-e hasonló tapasztalataik, illetve hogy mit csináltak hasonló helyzetben, mi bizonyult célravezetőnek ennél a kisfiúnál. Végül, de nem utolsó sorban beszéljen a szülőkkel, tájékozódjon a viselkedés esetleges otthoni hátteréről, és kérje az együttműködésüket a probléma megoldásához.

Ha a helyzet mindezek mellett továbbra sem javul, és a gyermeknek nincs szakvéleménye, Ön is kezdeményezheti a szülők, és velük együtt a Nevelési tanácsadó felé a gyermek vizsgálatát. Ennek nyomán Ön szakmai tanácsokat, a gyermek pedig megfelelő ellátást kaphat.

Sok sikert kívánok a további munkájához.

Szekszárdi Juli

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó