Különleges helyzetek

Van a hiperaktivitásnak pozitív oldala? Gyermekpszichológia 1.rész

Manapság nagyon könnyen dobálózunk a „hiperaktív” szóval. Sok gyerekre, aki sokat izeg-mozog, vagy fecseg, bármiféle diagnózis nélkül rámondják, hogy hiperaktív, holott ezeknek a gyerekeknek a nyugtalansága, figyelmetlensége a normalitás határain belül van. De akkor mi is a hiperaktivitás? Erről kérdeztük a szakértőt, Peer Krisztinát.

Mit jelent pontosan a hiperaktivitás?

Valójában akkor lennék igazán pontos, ha ADHD-ról beszélnék, ugyanis ez a zavar a hiperaktivitás tünetén túlmutat. A köznyelv – bár helytelenül, de – hiperaktivitásnak nevez minden olyan betegséget, amelynek az egyik tünete a túlmozgásosság. A hiperaktivitás járhat együtt figyelemzavarral (ez az ADHD), de anélkül is diagnosztizálják szakemberek.

Néhány gyerek hiperaktívnak, figyelmetlennek tűnik az élet valamely területén (például csak otthon vagy csak az iskolában), ilyenkor azonban szintén nem hiperaktivitásról van szó. Az ADHD fő jellemzői a nyugtalanság, a figyelmetlenség és az impulzivitás. Ez a három vezető tünet különböző intenzitással és eltérő formában lehet jelen, az esetek nagy részében egyszerre.

Milyen tünetek esetén gyanakodhat a szülő hiperaktivitásra, ADHD-ra?

Általában a hiperaktív gyerekek izegnek-mozognak a helyükön, folyton jár a lábuk és a kezük, egyszerre vannak a szekrény tetején és a csilláron. Ez persze nem feltétlenül igaz akkor, ha a gyermek ADHD-s, ugyanis ez esetben a nyugtalanság mellett megjelenik a másik két tünet is, amelyek inkább meghatározzák a gyermek viselkedését. Amennyiben a hiperaktivitás figyelemzavarral jár együtt, nehezen tartanak ki bármely feladat mellett, gyakran váltogatják a tevékenységeiket, figyelmük könnyen elterelhető. Az egész nap álmodozó, figyelemhiányos, lábát rázogató kisgyerek is lehet ADHD-s.

Fontos, hogy nem az aktivitásuk mennyisége más, mint a többi gyereké, hanem az a képességük hiányzik, hogy kontrollálják a tevékenységüket. A hiperaktív gyerekek nem azért nem hagyják abba a rohangálást, mert „neveletlenek”, vagy mert „rosszak”, hanem azért, mert nem képesek rá.

Mi állhat a hiperaktivitás hátterében?

A hiperaktivitás hátterében állhat neurokémiai egyensúlyhiány. Ez az idegrendszeri zavar a hiperaktív gyerekeknél veleszületett, vagy éppen a terhesség, szülés során szerzett károsodásoknak, komplikációknak a következménye. Beszélhetünk genetikai faktorokról is, melyeknek megléte a bizonyíték arra, hogy a környezeti tényezők önmagukban nem felelősek a hiperaktivitásért.

Pszichológiai és biológiai faktorok egyaránt szerepet játszanak a hiperaktivitás kialakulásában és a tünetek megjelenési formájában. Sok kutató összeköti a hiperaktivitást az agresszióval, de nehéz kibogozni, hogy mi volt előbb, mi minek az okozója. Nem zárhatjuk ki a családi tényezők hatását sem: a szülők közötti állandó konfliktusok, a szülők mentális megbetegedése, az elhanyagoló szülői bánásmód, az alacsony társadalmi-szociális státus mind negatívan befolyásolják a gyermek magatartását, de önmagukban nem vezetnek hiperaktivitáshoz.

Mi lesz a későbbiekben a hiperaktív gyerekekkel?

A túlmozgásosság jellemzően csökken serdülőkorban, bár sok hiperaktív gyermeknek még felnőttkorában is problémát jelent a figyelmetlenség, az impulzivitás és a „belső” nyugtalanság. A tünetekből következően számukra általában nehezebb a magasabb képzettség megszerzése, ami a felnőtt életben alacsonyabb foglalkozási státushoz vezethet.

Van a hiperaktivitásnak pozitív oldala?

A hiperaktív gyerekekre gyakran jellemző a spontán segítőkészség és gondoskodási késztetés, a fejlett igazságérzet. Ügyesen tájékozódnak és meglehetősen kreatívak, intuitívak. Kiemelkedő az empátiás készségük, hihetetlenül jólelkűek tudnak lenni. Nagyon tudnak lelkesedni dolgokért, és további előnyükre válik, hogy nem haragtartók. Persze ez sem mindig van így, vannak olyan figyelemzavarosak, akik kimondottan feledékenyek.

Hogyan segíthet ilyen esetben egy terapeuta?

A hiperaktivitás összetett probléma, közel sem elegendő pusztán a gyermekkel foglalkozni. A terapeutának fontos a szülőkben tudatosítania, hogy a gyerek viselkedése nem az ő nevelési kudarcuk, ezáltal megnyugtatva a lelkiismeretüket, és levéve a teher egy részét a vállukról. Nagyon fontos, hogy a szülők tisztában legyenek a betegséggel és annak kezelésével. Vannak esetek, amikor a szakemberek gyógyszer alkalmazását tartják szükségesnek, de ez ellen sok szülő tiltakozik. A megfelelő gyógyszer remekül kezeli a figyelemzavart, az iskolai tartózkodás alatt sokat segíthet a koncentrációban, és elősegítheti a teljesítmény javulását. Mivel meghatározott hatóideje van (kb. 4-5 óra, aztán kiürül a szervezetből, délután vagy az iskolai szünetekben nem kell szedni. A gyógyszeres terápia önmagában sosem elegendő, érdemes mindig más, kiegészítő terápiás eljárást is alkalmazni.

A szülőfelkészítő tréningek fejleszthetik a szülő gyermeknevelési készségeit, ezzel csökkentve a családi stresszt, ami pozitívan hat a gyermek viselkedésére. A gyermekpszichodráma vagy a meseterápiás csoport szintén sokat segíthet a szorongás oldásában, a feszültség levezetésében, a szociális készségek kialakításában és a kortársakhoz való közeledésben. A viselkedésterápia nagyon hasznos, sőt gyakran az egyetlen hatékony eljárás. Ennek során a terapeuta a kívánt viselkedésforma elsajátítását és szokássá rögzülését igyekszik elérni.

 


Peer Krisztina

Mi bántja a gyerek lelkét? 150 kérdés gyermekkori pszichés megbetegedésekről

A hiperaktivitásról és számos más gyermekkori pszichés megbetegedésről Peer Krisztina olvasmányos, közérthető stílusban ír nemrég megjelent könyvében. A könyv praktikus útmutató kíván lenni a szülők, nevelők számára, hogy felismerjenek néhány lehetséges ráutaló jelet vagy épp megnyugvást leljenek egy-egy probléma kapcsán.

2015 április 30. Mátyás Lara

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás