Mitől lesz a tanulás élmény? Beszélgetés Németh Szilviával és dr. Gyarmathy Évával

Németh Szilvia: A Kreatív Partnerség (KP) 5 éves múltra tekint vissza Magyarországon, melynek célja, hogy az iskolai tanárok mellé művészeket (pl. képzőművész, zenész, építész), kreatív szakembereket vigyen az osztálytermekbe, akik technikai tudása és merészsége különleges lehetőséget, pluszt nyújt a gyerekek tanításában. Ők, közösen, egy teljes tanéven keresztül, egy osztállyal dolgozva a gyerekek kreativitását fejlesztik, a tanórai keretek adta lehetőségeket kihasználva. A program pedagógiája tehát arra épül, hogy adott órán, adott tematikához, tananyaghoz kapcsolódva melyik kreativitás elem fejlesztésére van lehetőség.  Ezek az elemek tulajdonképpen kompetenciák és skillek, melyek majd a munkaerőpiacon lesznek igazán szükségesek és hasznosíthatók, mégis, elsajátításuk már az iskolában kellene, hogy megtörténjen. A jövőre vonatkozó mérések és vizsgálatok azt mutatják, hogy egyre fontosabb szerepe lesz a rugalmasságnak, a kritikai gondolkodásnak, az érzelmi intelligenciának. Mivel a világ gyorsan változik, felértékelődik a váltás, az alkalmazkodás képessége is, hiszen nem tudhatjuk, hogy pontosan mire is készítsük fel gyermekeinket.

A KP filozófiája szerint minden egyes diák megszólítható, de rendkívül fontos az aktuális érdeklődés megtalálása és a reflexió. A tanulók lelkesedése 7-8. osztályos korukra elveszik, amely motiválatlansághoz, magatartási problémákhoz vezethet. Ennek a lelkesedésnek az újraélesztése a cél. Amíg az óvodás és kisiskolás gyerekek még maguk felelősek saját tanulásukért, ahogy felsőbb osztályokba lépnek, ezt fokozatosan elveszik tőlük, és az irányítás átkerül a tanárok, szülők kezébe. Az iskola arra törekszik, hogy biztonságos környezetet teremtsen a diákoknak, de a túl nagy biztonság unalommá válhat, az érdeklődés és a kockázatvállalás pedig eltűnhet. Fontos ezen kívül megérteni, hogy milyen nagy jelentősége van a hibázásnak, az újrakezdésnek, a próbálkozásoknak és a különféle megoldások keresésének, melyek tulajdonképpen az állandó gyakorlást jelentik.        

Amikor a program kezdetén a tanár és a kreatív szakember elkezdnek dolgozni egy osztállyal, az addig kialakult, megszokott hierarchia szinte minden esetben fokozatosan módosul, átalakul. Az eddigiektől teljesen eltérő tanulási módszerekre a gyerekek különbözőképp reagálnak. Gyakori, hogy az addig peremhelyzetű tanulók, ahogy bekapcsolódnak az egészen más jellegű feladatokba, munkába, kinyílnak, aktivizálódnak és sokkal jobban teljesítenek, mint azok, akik addig az osztály kiemelkedő tanulói voltak. A program további fontos része, hogy a szülőket is rendszeresen tájékoztassák, bevonják a folyamatokba, ismertessék velük az új módszereket, amikkel az iskolai tananyag feldolgozásra kerül. Rendkívüli hangsúlyt kap továbbá a tanárok által küldött pozitív visszajelzés is, ami által az édesanyák, édesapák aktív résztvevők lesznek, jönnek, érdeklődnek.

Gyarmathy Éva: A tehetség definíciója sokféle, tehetséges gyermekről viszont akkor beszélünk, ha az iskolai tesztelő és a kreatív-produktív (ötletei vannak) oldalai összeérnek, amikor a tudás és a fantázia együtt járnak.

A kreativitás alapkészlet, amely függ az oktatástól, az iskolától, a neveléstől és a szociális, érzelmi, családi háttértől. A kreativitás értékelése rendkívül nehéz, mert nem lehet besorolni vagy minősíteni, egyúttal a személyiségfejlődés része is, mert a mindennapi helyzetekben el kell viselni a nem megoldhatót. Képesség arra, hogy összekösd az összeköthetetlent. Fontos tényező ezeken kívül a szabadság – szárnyalni hagyni –, ugyanakkor a szabályok megléte is – a káoszban valami rendszer –, az irányíthatóság és a határok, melyeket folyamatosan engedni kell feszegetni.

A hibázáson átsegít, ha azt teljesen normálisnak tekintjük, hiszen a próbálkozás és a kudarc utáni bizonytalanság érzése akkor visznek előre, válnak javunkra, ha ezeket természetes krízisként, a folyamat részeként értékeljük, nem pedig büntetjük. Sajnos, a mai oktatási rendszer pont ezt teszi, büntet, valamint használati utasításokat ad, magoltat, szemben a kreatív oktatással, amely a hibázást, a próbálkozást, a gyakorlást jutalmazza, mint a tanulás leglényegesebb elemei, alapja.  

Nagyon nagy problémát jelent, hogy a gyerekek különböző fejlődési, idegrendszer-érettségi szinten vannak még közel azonos korú osztálytársak esetén is (akár 5 és fél év eltérés is lehetséges), így hatékonyabb lehetne az osztályok 1-3. és 4-6. évfolyamok szerinti bontása. Kereteket kéne adni, nem pedig dátum szerinti tananyagot. Az állandó teljesítménykényszer a kreativitás feszültségét már nem bírja el. Megfontolandó lenne tehát egy megengedőbb rendszer, amelyben hibázni lehet, értékelni, önértékelni szükséges, de minősíteni semmiképpen sem.

Az tanítás lényege, hogy a gyerekek azt csinálhassák, azzal foglalkozhassanak, ami érdekli őket, mely hatással van az idegrendszerük egészséges működésére is. Nagy hangsúlyt kellene fektetni, hogy délután sport, zene és egyéb foglalkozásokon vegyenek részt, olyanokon, amelyekre szívesen mennek, szemben az iskolába járás kényszerével. Egyre több diák van, akik „oktatási menekültek”, azaz állami rendszerből különböző okokra hivatkozva kilépnek és keresik az alternatív lehetőségeket, megoldásokat. Ezek a gyerekek, magántanulók lesznek vagy magániskolákba, tanulócsoportokba iratkoznak be, hogy visszaszerezzék magabiztosságukat, az iskolába, a tanulásba vetett hitüket.

Komoly gond, hogy a gyermekek érdeklődése hiányzik. A dopamin felelős az örömérzetért (boldogsághormonnak is nevezik, az érzelmi életért és reakciókért felelős), ennek termelődését pedig a játék, az újdonság, az érdekesség és a siker váltják ki. Erre, ezekre alapozva lehetne élményszerűen tanítani, mert hatásukra indul be a figyelem, a memória és az egyéb agyi tevékenységek, melyek a tanulás építőelemei.