Karantén tippek

„Aranyköpések karantén idején” – avagy ahogy a gyerekek látják

Mindig is azt vallottam, hogy a te gyermeked egy picit az „enyém” is, és az „enyém” egy kicsit a „tiéd” is. Figyelnünk kell egymás gyermekeire is, hiszen ők mindannyiunk jövő emberei. Amikor még kinn sétálhattunk szabadon a tereinken, mindig azt figyeltem, hogy a gyerekek miként próbálják felvenni a kapcsolatot a környezetükben lévő ismerős és/vagy idegen emberekkel. Sokszor hosszasan figyelik őket, levonnak mindenféle gondolati- és érzelmi tapasztalatot, amit aztán a személyiségfejlődésük folyamán akár mintaként is követhetnek az idősödő generáció felé.

„Aranyköpések karantén idején” – avagy ahogy a gyerekek látják

Magam is próbáltam mindig úgy élni, hogy minden gyermekkel lévő találkozásom olyan „nyomot” hagyjon bennük, ami számukra hasznos, kellemes vagy építő jellegű. Hiszen magam is emlékszem gyermekkoromból arra, hogy miként hatott rám az utca embere; hogyan mosolygott mindig a szomszéd néni; milyen goromba volt a hentes bácsi; mennyire látszott, hogy utálja a gyerekeket az iskola melletti egyedül élő néni; vagy a pap bácsinak mindig volt egy kedves szava a gyerekekhez is.

Az emlékekből merítünk

Nem mindegy, hogy felnőtt korra mire emlékszünk. Hiszen az emlékeinkből merítünk. Felelősek vagyunk a másik ember gyermekeiért is. Ne legyünk soha annyira elfoglaltak…., annyira fontosak…., annyira rohanósak…., annyira érdektelenek….., hogy egy kicsiny testben kicsiny lelkű gyermekéhez nem tudunk úgy viszonyulni, ahogy és amire szüksége lenne. Amikor újra szabadon kószálhatunk majd a nagyvilágban, akkor tegyük meg értük, nézzünk rájuk és máshogy viszonyuljunk hozzájuk. Mintát adunk át nekik önmagunkkal! Ez felelősség a jövőnkért és egymásért! Jó lenne, ha megérezhetnék rajtunk a reménységet, a hitet, a szeretetet, a jóságot, a türelmet, a segítőkészséget, a jelenlétet és a kapcsolódást!

De amíg eljön ennek az ideje, addig is megkérdeztem őket az online felületeken, hogy hogy is vannak ők most otthon ezekben a napokban? Ezekben a beszélgetésekben kis- és nagykamaszokkal beszélgettem, de a mostani beszámolómban a kiskamaszok válaszait hoztam, tartsatok velem.

Aranyköpések a karantén idején

„Nagyon jó, hogy reggel nem kell rohanni, tudunk együtt reggelizni és nekem így jobban megy a tanulás. Sokkal jobbak lettek a jegyeim, a tanító néni meg is lepődött!”

„Szeretem azt, hogy apu minden este otthon van. Amúgy ő nem szokott, mert sokat utazik és így most minden este játszunk egymással. Azt mondta tegnap, hogy nem is tudta, hogy ilyen okos fia van!”

„Anyu és apu mostanában nagyon szomorú, mert egy munkahelyen dolgoztak és már nem dolgozhatnak többet ott. A tesómmal ezért minden nap meglepiket készítünk nekik, hátha jobb lesz. Mindenhova kiírtuk, hogy szeretünk anyu és apu; meg kávét főztünk nekik; megterítettünk; szobánkban rendet raktunk és mindig felvidítjuk őket ilyenkor.”

„Én így szeretek iskolába járni, mert azóta nem bántanak. Amikor suliba mentünk, mindig piszkáltak azért, hogy nagyon sovány vagyok. Most ezt mindenki abbahagyta és ez így nagyon jó. Nem is szeretnék többet máshogy iskolába menni, de azért a barátaim nagyon hiányoznak. A tanító bácsi nagyon megdicsérte az osztályt, azt kérdezte, hogy amikor iskolába járunk, miért nem vagyunk ilyen szorgalmasak, mint most!”

„Nekem nagyon hiányzik az iskola. Én nagyon elfáradok így az iskolától. Az is nehéz, hogy négy tesómmal vagyunk egy szobában, és hallunk egymástól mindent. Emiatt sokszor vitatkozunk és ez nagyon rossz nekem!”

„Olyan jó, hogy anyu elkezdett sütni. Mindig csak cukrászdából vásároltunk és most az a jó, hogy amíg tanulunk, anyu süt és jó az illat az egész lakásban!”

A cikk teljes terjedelmében a felelosszulokiskolaja.hu oldalon olvasható.  

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: napi tippek

Kölöknet hozzászólás

aláírás