Szülő- és gyereknevelés

Első menstruáció – tanácsok szülőknek

Amikor elérkezik egy lány életében az első menstruáció ideje, akkor nagy szüksége van az anyukájára, hogy segítse és praktikus tanácsokkal lássa el. Már előtte is érdemes beszélgetni a változásokról, hogy tudja, mi miért történik a testében. Milyen korán érdemes elkezdeni a beszélgetést erről a témáról, és mit fontos elmondani?

Szülőként felkészültél ezekre a kérdésekre? Mire érdemes odafigyelni? Pár pontban összefoglaltuk tanácsainkat.

1. Kezdd korán a menstruációval kapcsolatos felvilágosítást! Manapság egyre korábban élik át a lányok az első menstruációt, vannak akik már 8 évesen. Gondoljunk csak bele, hogy ha 8 évesek lennénk és nem lenne semmi tudásunk arról, hogy mi is az a havi vérzés, biztosan egy óriási sokként élnénk meg! Ne hagyd, hogy a lányod ilyen ijesztő és félelmetes eseményként élje meg ezt!

2. Eleinte, amíg kisebb a lányod, próbálj általánosságban beszélni, majd ahogy idősödik, már konkrétan is elmondhatod, hogy mire számítson az első menstruáció során. Magyarázd el, hogy ez azt is jelenti, hogy a szexuális együttlét során már teherbe eshet.

3. Csak lazán! Ha a serdülőkorról túl komolyan beszélsz, akkor valószínű, hogy gyermeked egyszerűen kikapcsol és nem figyel rád. Nevessetek, viccelődjetek és engedd meg, hogy humorral el tudjátok űzni a szégyenérzetet erről a témáról.

4. Tanítsd meg az orvosi elnevezéseket a női nemi szervekre, de engedd meg a számára, hogy úgy hívja, ahogy neki komfortos. Ha nem akarod, hogy szégyenlős legyen a vagináról való beszélgetésben, mert nem szereti ezt a szót, akkor ha számára jobb rózsás kertnek hívni, akkor az is megfelelő.

5. Bátorítsd, hogy kérdezzen olyanokat is, amikről azt gondolja, hogy butaság vagy ciki. Adj neki példákat a butának tűnő kérdésekre, hogy ezzel is megkönnyítsd a helyzetét. Használd a saját tapasztalataidat és foglamazd meg neki, hogy milyen kérdések merültek fel benned akkor, amikor olyan idős voltál, mint ő.

6. Add meg neki a lehetőséget, hogy bármit elmondhasson. Ha fél az elítéléstől, akkor bizony a nem túl informált barátnőjéhez fog fordulni és nem hozzád. Kössetek egy szerződést, hogy bizalmasan fogjátok kezelni ezeket a beszélgetéseket és nem fogod senkinek elmondani. Ha érzi ezt a bizalmas légkört, akkor valószínűbb, hogy meg fog nyílni előtted.

7. Magyarázd el, hogy valószínűleg lesznek előjelei a menstruációnak. A barna pecsétek a fehérneműn általában megelőzik az erősebb vérzést. Biztosítsd róla, hogy ha ilyenkor szól neked, akkor tudsz neki segíteni felkészülni a továbbiakra, és így remélhetőleg nem fogja „baleset” érni.

8. Megvan rá az esély, hogy a első menstruáció alkalmával nem otthon lesz a lányod, hanem kiránduláson, iskolában vagy valamilyen más programon. Készítsd fel a lehetséges megoldásokra! Elővigyázatosságból hordhat mindig magánál egy betétet, vagy ha nincs nála, akkor ideiglenes megoldásnak a fehérneműbe helyezett WC papír is megfelelő lehet.

9. Engedd meg, hogy ő válassza ki, betétet vagy tampont szeretne használni. Mind a kettő esetében beszéljétek át, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek. Milyen gyakran kell cserélni, hogyan kell használni, majd használat után hogyan érdemes eltávolítani. Elmondhatod saját tapasztalatodat is, de ne erőltesd rá a nézőpontodat! Engedd, hogy ő is kitapasztalja, melyik a számára komfortosabb.

10.   Tegyetek egy túrát a boltban és nézzetek körül, hogy milyen intim higiéniai termékek vannak. Legyél nyitott és engedd meg számára, hogy több terméket is kipróbáljon. Fontos, hogy érezze, ez az ő döntése, és ki tudja választani a számára legmegfelelőbbet.

Teljes cikk: mindset

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás