Szülő- és gyereknevelés

Gyermekbántalmazás, avagy hamis szólamok a muzsika hangjában

Dó, egy domb, egy szép zöld domb – ki ne ismerné e sorokat? Több mint fél évszázaddal azután, hogy bemutatták, továbbra is tömegeket mozgat meg világszerte A muzsika hangja című film. Az apácatanoncból az aranytorkú Trapp család nevelőjévé, majd később tagjává vált Maria története önmagában százezreket csábít évente Salzburgba. Az Alpok északi oldalán elhelyezkedő osztrák város érthető módon igyekszik megőrizni a Trapp család története körüli mítoszt, és fönntartani a rajongást.

Éppen ezért lehetett elsőre talán meglepő a helyi önkormányzat közelmúltbeli döntése, amikor megakadályozta, hogy Maria von Trapp után utcát nevezzenek el. Indoklásuk szerint ugyanis, szemben az amerikai filmben és musicalban megelevenedő törékeny Mariával,

a valódi Maria oly keményen bánt gyermekeivel, hogy az ma már Ausztriában kimerítené a bűncselekmény fogalmát.

Salzburg elhelyezkedése és történelme révén sincsen híján a látványosságoknak. A közelmúltban a Der Standard osztrák lap számolt be arról, hogy a 150 ezres, költői szépségű település valódi turistamágnes. A hivatalos adatok szerint 2016-ban rekordot döntött az ide látogatók száma: 1,62 millióan keresték fel a települést, a külföldi vendégek által a városban eltöltött éjszakák száma pedig elérte a 2,82 milliót. De nem csak a környező hegyek, tavak, Mozart és a kulturális fesztiválok állnak a számok mögött. A látogatók jelentős része, körülbelül évi 300 ezren a Hollywood által megfilmesített, éneklő Trapp család történetének bűvöletében érkeznek a városba. A keményvonalas, elsősorban amerikaiakból és japánokból álló rajongók számára tulajdonképpen minden egyéb helyi látványosság csupán körítés.

Lelkesedésük érthető. Kinek ne ragadná meg a képzeletét A muzsika hangja szereplőinek kálváriája: Maria, a salzburgi kolostorban apácának készülő zabolázhatatlan novícia, aki nevelőnőnek megy a Trapp családhoz. Noha kétségekkel telve vág neki új életének, a zenével végül felrázza az Osztrák–Magyar Monarchia bukásával tengerét és hajóját is elvesztő, nyugállományba helyezett, özvegy tengerészkapitány, Georg von Trapp báró és hét gyermekének életét. A kapitánnyal egymásba szeretnek, majd családi kórust alapítanak, és a zene adta lehetőségeket kihasználva gyalog menekülnek át Svájcba Hitler terebélyesedő befolyása elől.

A valóság persze számos ponton eltér a Robert Wise által rendezett 1965-ben bemutatott és öt Oscar-díjat beseprő filmtől.

Georg von Trapp sokkal kedélyesebb volt a valódi életben, mint filmbeli változata, Maria pedig éppen ellenkezőleg: jóval kevésbé volt barátságos természettel megáldva,

mint amilyennek Julie Andrews színművész megformálta.

Maria például saját emlékirataiban arról írt, hogy eleinte nem is volt szerelmes a kapitányba, s amikor 22 évesen igent mondott a 47 éves férfi leánykérésére, a gyermekek miatt tette. A Trapp gyerekek kora és nevei sem stimmelnek a filmben, és a család, noha valóban elmenekült Ausztriából, nem gyalog, az Alpokon át tette. Vonattal utaztak Olaszországba, majd az Egyesült Királyság után Amerikában telepedtek le, ahol jelentős karriert futott be a családi kórus, később pedig síházat működtettek Vermontban. Agathe von Trapp, a család legidősebb lánya egyszer úgy fogalmazott:

„A muzsika hangja nagyon szép történet, de nem a mi történetünk.

Ha nem használták volna benne a nevünket, valószínűleg még élveztem is volna.”

A valóság és a film közti kontrasztok bár a családot bosszantották, Salzburgot jóval kevésbé foglalkoztatja, mint A muzsika hangja által generált turisztikai érdeklődés. Mindent meg is tesznek azért, hogy a lelkesedést fenntartsák. Tavaly év végén például, amikor 74 éves korában elhunyt Charmian Carr színművész – aki a kapitány legidősebb lányát, Liesl von Trappot játszotta a filmben –, a városban emléktáblát állítottak neki. Az érdeklődők számára gyalogos, buszos, biciklis, lovas kocsis, sőt riksás utakat szerveznek a filmforgatás helyszíneire, és végeláthatatlan a beszerezhető emléktárgyak sora. Piacra dobtak egyebek közt egy olyan receptkönyvet is, amely a család szakácsának fortélyait tartalmazza. 

A muzsika hangja egy jelenetét ábrázoló plakát és turisták salzburgi Mirabell téren 2014. augusztus 1-jén

A muzsika hangja egy jelenetét ábrázoló plakát és turisták salzburgi Mirabell téren 2014. augusztus 1-jén

Az általános felbuzdulást kihasználva néhány hónapja Marlene Wörndl, az önkormányzat néppárti képviselője felvetette, mi lenne, ha Salzburg egyik sétálóutcáját elneveznék Maria von Trappról. Javaslata azonban erős ellenállásba ütközött. A város kulturális osztálya ugyanis azon az állásponton van, hogy Maria Augusta von Trapp

a mai standardok szerint bántalmazta a gyermekeit, ilyen módon pedig méltatlan a megtiszteltetésre.

Az önkormányzat számára a bizonyítékot maga Maria von Trapp szolgáltatta, aki saját memoárjában számolt be nevelési elveiről. Nem rejtette véka alá, hogy a fiatalokat „szükség esetén” már egészen kiskoruktól rendszeresen megütötte. A mottója az volt, hogy aki nem engedelmeskedik, meg lesz verve, s nyíltan elítélte az olyan fajta nevelést, amely nem tartalmaz fizikai erőszakot.

A lobbanékony természetű nő nemcsak testileg, hanem szavaival is sokszor bántotta családtagjait. Egyik lányát például, midőn azon kapta, hogy kezd női öntudatra ébredni serdülőkorában,

„nevelő célzattal” szándékosan azzal cukkolta, hogy „lópofája” van, majd pedagógia sikerként könyvelte el, amikor a fiatal önbizalma ettől annyira sérült, hogy éveken át nem mert tükörbe nézni.

Maria számára a családi kórus volt a legfontosabb, s mindent megtett azért, hogy egyben maradjon. Egyes beszámolók szerint munkával és különböző kötelező elfoglaltságokkal igyekezett a gyerekek minden idejét kitölteni, még felnőttkorukban is, hogy ne alakíthassanak ki erős kapcsolatokat a családon kívül, s árulóként tekintett azokra, akik idővel mégis a saját család alapítására adták a fejüket.

A salzburgi önkormányzat szóvivője, Johannes Greifeneder a BBC-nek nyilatkozva elismerte, megkérdőjelezhetetlen érdemekkel rendelkezik Maria von Trapp, főleg Salzburg szempontjából, ugyanakkor az önéletrajzában is olvasható, miként nevelte a Trapp gyerekeket, túl sok volt a fiatalokkal szemben alkalmazott erőszak. „Ez pedig olyasmi, ami napjainkban elfogadhatatlan, ezért úgy döntöttünk, nem nevezünk el róla utcát.”

Ezzel együtt a szóvivő elismerte, a város eleve számos olyan történelmi utcával rendelkezik, amelyeket ha ma kellene elnevezni, nem ugyanazon személyek után kapnák a nevüket. Azt, hogy Maria von Trapp nevelési módszere igen durva volt, Marlene Wörndl sem vonja kétségbe. A képviselő szintén a BBC riporterének nyilatkozva kifejtette,

valóban szerepelnek szörnyű dolgok az önéletrajzában, szerinte azonban nem szabad a mai mércével mérni az 1987-ben misszionáriusként elhunyt asszonyt.

Számításba kell venni, hogy mik voltak a gyermeknevelésben elfogadott módszerek az elmúlt századokban. Lehet, hogy voltak más híres emberek is, akik úgy bántak a gyermekeikkel, mint Maria von Trapp. „Talán császárok, talán Mozart. Nem tudhatjuk” – tette hozzá.

A cikk forrása: mno.hu

2017 szeptember 13. Győr Ágnes

 
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás