Szülő- és gyereknevelés

Így vadásznak a pedofilok a gyerekekre – egy apa megdöbbentő története

Az amerikai Brad Summers arra akarja felhívni a figyelmet, hogy vigyázzunk nagyon a gyerekekre ha már okostelefont adunk a kezébe.

Megdöbbentő képeket tett közzé egy apa arról, hogyan környékezték meg lányát az egyik népszerű internetes oldalon, azzal a céllal, hogy a többi szülő figyelmét is felhívja a veszélyre.

Így vadásznak a pedofilok a gyerekekre – egy apa megdöbbentő története

Naivan azt hittük, hogy a lányunk biztonságban van– nyilatkozta az amerikai Brad Summer, aki a Facebookra töltötte fel a beszélgetésről készített képernyőképeket. Saját lánya kárán jött rá, hogy hiába tesznek meg mindent a szülők annak érdekében, hogy megvédjék gyereküket az internet okozta veszélyektől, ez nem mindig elég. Az apa ezért nyilvánosságra hozta a rémisztő üzeneteket, amiket egy magát 9 évesnek tettető pedofil küldött lányának.

Az üzenetváltás a musical.ly nevű alkalmazás keretein belül történt, ami lehetővé teszi felhasználói számára, hogy 15 másodperces, megosztható videókat készítsenek magukról, amin táncolnak, énekelnek és tátognak. A kislány csak játszott az alkalmazással, azonban ami jó mókának indult, durva fordulatot vett.

Az apa által közzétett képeken jól látszik, ahogyan a hamis felhasználó kérdéseket tesz fel Summer lányának, többek között megkérdezi, hány éves, majd szinte azonnal megpróbál képeket kicsalni tőle, amiken ő szerepel. Nem is akármilyen képeket, 

hiszen az a kifejezett kérése, hogy a lány olyan képeket küldjön neki, amiken leveszi a pólóját.  

Szerencsére a kislány nem vesztette el a lélekjelenlétét, mivel rögtön azt válaszolta, neki azt nem szabad, mert az anyukája nem engedte meg.

A zaklató azonban nem hagyja ennyiben, követelni kezdi a félmeztelen képet, és azzal érvel, hogy kettejük titka marad az egész. Az eset sokkal rosszabbul is végződhetett volna tehát, ha ezen a ponton Summer lánya nem rohan azonnal szüleihez, és apja nem avatkozik közbe.

Az apja vagyok, és rendőr. Rögzítettük az IP-címét és a helyzetét. Ajánlom, hogy többé ne lépjen kapcsolatba a lányommal

– válaszolta Brad Summer a zaklatónak, aki azzal is tisztában volt, amikor megosztotta a történetet Facebook-oldalán, hogy sokan kritizálni fogják. Mégis meg merte tenni, és többször is hangsúlyozta, hogy a lányának nincsen még mobilja, az övékét használta, ráadásul egy olyan alkalmazást, amit korábban teljesen biztonságosnak ítéltek szülőkként.

„Tudom, hogy sokan minket fognak hibáztatni azért, hogy ez megtörténhetett. Mi azonban sose gondolkodtunk egy zaklató fejével, és naivan azt hittük, hogy a lányunk biztonságban van az általunk gyerekbarátnak talált alkalmazás használatakor. Saját kárunkon tanultuk meg, hogy nem így volt. Arra kérek mindenkit, hogy ne ítéljen el minket (tudom, sokan fognak), hanem inkább tanuljanak az esetből. Sose gondoltam volna, hogy valaki 9 éves kisfiúnak tettei magát csak azért, hogy a lányom közelébe férkőzhessen. Minden nap tanulunk valami újat, szülőként pedig főleg” – tette hozzá Summers az eset kapcsán.

Mit tehetsz az ellen, hogy veled és a gyerekeddel ez ne forduljon elő?

Érdemes például beszélni velük erről a problémáról, az internetes biztonság kérdéséről, de jó ötlet közösen felfedezni az internet világát. Fontos, hogy legyenek szabályok, amik alapján a gyerek könnyebben tájékozódik ebben a világban is, meg kell egyeznetek abban, mi az, amit szabad, és mi az, amit nem.

Emellett pedig fontos emlékeztetni a gyerekeket arra, hogy ha furcsa vagy szokatlan dolog történik velük online, azonnal szóljanak.

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás