Tisztelt Judit! A kislányom 21 hónapos, már kb. 9 hónapos korától köztünk alszik. Semmi gond nem is volt ezzel, mert szerettük ahogy ott szuszog mellettünk, reggel együtt ébredünk stb. De itt volt a nyár, meleg volt, se ő,se mi nem aludtunk jól. Gondoltuk átszoktatjuk a szobájába. Eleinte nem volt gond, megesett, hogy fel sem ébredt, de volt, hogy átmentem hozzá éjjel. Aztán egyik nap lázas lett és visszavittük éjszakára magunkhoz, innentől kezdődtek a bajok, mert már nem akart a szobájában aludni. Azóta anyás lett, csak úgy alszik el, ha rajtam van, nem akar a nagymamánál aludni, pedig régen nem volt ezzel baj. Nem tudom,hogy mit tegyek, nem akarom a kis lelkét bántani azzal, hogy erőszakkal a szobájában altatom. Arról mit gondol, hogyha elalszik, akkor viszem a helyére? Kérem segítsen!

Szakértőnk válasza:

Tisztelt Asszonyom!

A kisbabák természetes módon igénylik a testkontaktust, az édesanyjuk közelségét, ezért sokáig fontos lehet számukra, hogy elalvásnál érezzék az általa nyújtott biztonságot. (Bár kétségtelen, hogy vannak olyan babák is, akik viszonylag elég korán egyedül is el tudnak aludni, szülői „segítség” nélkül.) A szülők különféle módokon alkalmazkodnak gyermekük igényeihez, maguk mellé veszik a gyermeket, vagy közelükbe teszik a kiságyát, vagy inkább a másik szobában altatják, de ahányszor hallják a gyermek mocorgását, rögtön készen állnak, hogy megnyugtassák. Bárhogy is zajlik az éjszakai alvás, a szülők végül elérkezettnek látják az időt, hogy ha tehetik, gyermeküket külön szobába vigyék, segítve a természetes leválást, s maguknak is biztosítva az együtt töltött időt.

A kislányánál újra jelentkező igény az Ön szoros közelségére egy természetes fejlődési folyamat megnyilvánulása lehet. A szülő jelenlétének igénye a gyerekek másfél éves kora körül felerősödik. Ezt a korszakot „újraközeledési krízisnek” nevezzük. Ebben az időszakban a fejlődéssel természetes módon járó leválási folyamat olyan szakaszba jut, amikor a kisgyerek önállósodási törekvései felerősödnek, de ugyanakkor érzi a függését is. Ez a két ellentétes érzés egyszerre jelentkezik, és együtt azt okozzák, hogy a gyermek nem akarja kiengedni látóteréből az édesanyját, követi mindenhová, vagy éppen rajta alszik el, biztonságot keresve. Néhány hónapig eltart ez a teljesen természetes fejlődési időszak. Természetesen egy-egy új fejlődési szakasz vagy betegség, vagy bármilyen történés, ami a megszokottól eltérő, a későbbiekben is okozhat nyugtalanságot, s ilyenkor gyakoribbak a felébredések, a szülő közelsége iránti vágy.

Sokan próbálkoznak azzal, hogy a gyermeket a saját ágyába fektetik le, de végig ott maradnak vele, míg el nem alszik, mesével ringatják álomba, simogatják a fejét. Leginkább azokért a mesékért a leghálásabbak a gyerekek, amiket a szülő saját maga talál ki, de éppúgy megnyugtatják az emlékezetből mondott mesék is. Teljesen helyénvalónak tartom azt is, ha az Önök ágyában alszik el a gyermek, és aztán viszik át a saját ágyába, de ilyenkor beszéljék meg vele, hogy ugyan itt alhat el, de utána át fogják vinni a szobájába, ne érezze becsapva magát, ha felébred. Előbb-utóbb elfogadja, hogy a saját ágyában alszik, de tudja, hogy ha szükséges, a szülei elérhető közelségben vannak.

Biztos vagyok abban, hogy az Ön szeretetteljes türelme és odafigyelése, a gyermek igényeihez való ösztönösen jó alkalmazkodása el fogja érni célját, s nemsokára gyermeke a saját ágyában is biztonságban érzi majd magát!

Üdvözlettel:

Kereki Judit