CsaládCsaládi szerepekNagyszülő

40 ötlet arra, ha a nagyszülő vigyáz a szünidőben a gyerekekre

Nagyszülők százai állnak hadrendbe a nyári szünidő alatt, hogy a kevés szabadsággal rendelkező szülők helyett állják a sarat gyerekfronton. Nekik szeretnpénk segíteni összeállításunkkal.

Amióta kitört a vakáció, minden reggel kilenckor – óramű pontossággal – megérkezik a járdára egy nagypapa az unokájával. A nagyapa kerékpározni tanítja a nyolcévesforma gyereket – és mivel a feladatot felettébb komolyan veszi, az a gyerek rövidesen két keréken fog száguldani! Színes krétával pályát rajzolt a járdára: nyilakkal bejelölte az útirányt, egy kört rajzolt bólyák helyet, és azt is megjelölte, honnan kell megkerülni azokat. Ma reggel egyszerre érkeztünk – én a kutyával. "Melegíts be, csak az első kettőt kerüld" – szólt az utasítás, és a bukósisakos kisfiú láthatóan örömmel tett eleget az utasításnak. Azt már később láttam, hogy kis zászlócskát adott hol az egyik, hol a másik kezébe, hogy rávezesse az egyensúlyozás nehéz tudományára – lenyűgözve álltam az ablakban.

Nosztalgiával gondoltam az én nyaraimra, amikor rózsát loptunk a strandról és teniszlabda után kutattunk a pálya melletti bozótosban nagyapámmal. Vele jártuk az erdőt is, még mindig hallom azt a félelmetes madárhangot, amitől kivert a víz. Nagyanyám kevesebbet foglalkozott velem: de övé volt az ellátásunk nem kis feladata – azóta is katonákat csinálok az ételből, és keresem azt a bizonyos kakaóízt. Egyszer majdnem sikerül olyan palacsintát is sütni, amilyető csinált, de a zöldbabfőzelékkel nem tudok megbirkózni.

Örök életünkre emléket hagynak ezek a nyarak, így hagyjuk mi is, hogy gyerekeinknek is meglegyenek a saját élményeik a nagyszüleikkel. Ne telepedjünk rájuk, ne akarjuk az évközi, saját szabályainkat rájuk erőltetni: ez az ő idejük, ha felneveltek minket is, akkor bírni fogják ezt az édes megpróbáltatást is.

Ha pedig  kifogynának az ötletekből, itt van szám szerint 40 tipp az együtt töltött idő emlékezetessé tételére!

  1. Csináljanak limonádés bódét – családi ünnepségek, baráti összejövetelek, garázsvásárok, más közösségi alkalmakkor. Legyenek a kínálatban szokatlan ízek, mint az almalimonádé és az ananász limonádé, de mellettük megtalálható legyen hagyományos, citromos kedvenc is.

  2. Bámuljanak hanyatt fekve felhőket. Költsünk meséket, történeteket abból, amit látunk.


     
  3. Fogjanak békát!

  4. Készítsenek hiper-szuper fagylaltkelyhet - ne felejtsük el a tejszínhabot, a koktélcseresznyét és a két kanalat

  5. Írja fel egy papírra az általában környéken parkoló autók rendszámát, és adja oda a gyereknek, hogy keresse meg őket (kísérettel…).

  6. Menjenek ki a természetbe sétálni, nézegessenek bogarakat, fákat, madarakat és a pillangókat. Vigyenek távcsövet, növény-és állathatározót.


     
  7. Építsenek madárodút.

  8. Fessenek egymásról akvarell portrét – minél mókásabb, annál jobb.

  9. Ringatózzanak egy órát függőágyban.


     
  10. Kölcsönözzenek rejtélyes könyveket a könyvtárból, és felváltva olvassák a fejezetek hangosan a csillagok alatt.

  11. Karaokézzanak együtt! Énekelje el kedvenc slágereit!

  12. Rendezzenek pikniket, akkor is, ha a kertnél nem is mennek messzebb.

  13. Fessenek pólót. Szükségük lesz két sima fehér 50/50 poliészter-pamut pólókra, textilfestékre, ecsetre, és csillogó strasszokra, gombokra vagy egyéb díszítményekre.

  14. Tanítsa meg unokájának egy hobbiját: horgolás, gitározás, fúrás-faragás, főzés stb.

  15. Fotózzák le egymást vicces pózokban.

  16. Építsenek indiánsátrat!

  17. Menjenek el olyan múzeumba, amelyet a gyermek még sosem látott.

  18. Sétáik során szedjenek össze érdekes leveleket, köveket, ágakat, és készítsenek belőle „szobrokat”. Ha nincs kert, egy park is megfelel!

  19. Próbáljanak bejutni a helyi tűzoltósághoz. Hívja fel őket, elképzelésünk nincs olyan szigorú parancsnok, aki ellen tudna állni egy ilyen kérésnek.

  20. Gyűjtsenek köveket vagy kagylókat. vízfestékkel lefestve, mintázva csodálatos ajándék lesz a következő családi összejövetelen!


     
  21. Üljenek fel a hullámvasútra. Próbálják ki, melyikük tud üvölteni a leghangosabban.

  22. Esős időben találjanak ki történeteket: egy-két mondat után váltva mesélnek.

  23. Homokozzanak, hagyja, hogy beleássa magát a gyerek a homokba.

  24. Készítsenek zoknibábokat, és játsszák el életük egy-egy emlékezetes eseményét.

  25. Terítsenek ki egy régi lepedőt a füvön, és fessék össze-vissza.

  26. Menjenek el „szedd magad” kertészetbe, és a zsákmányból süssenek pitét.


     
  27. Rohangáljanak fürdőruhában a kerti öntözőrendszer vízsugarai alatt, fölött.

  28. Rendezzenek bogár Forma 1-et.

  29. Készítsenek hajót ragasztó, karton és a környéken talált tárgyak segítségével.

  30. Ültessenek virágokat és/vagy zöldségeket a kertben, vagy egy virágládába. Vásároljon gyerekkézhez passzoló eszközöket, és hagyja, hogy az unoka piszkos legyen.

  31. Építsenek homokvárat és sárpitét a tenger-, tó- vagy folyóparton.

  32. Rendezzenek tűzijátékot sötétedés után csillagszórókból.

  33. Mossák le az autót.

  34. Eregessenek sárkányt.

  35. Menjenek autós moziba, a Balatonnál pl. van több is nyáron, de egy jól felszerelt háztartásban a kertben is megteremthető a hangulat

  36. Buszozzanak (villamosozzanak, hévezzenek)! Bámuljanak ki az ablakon, keressenek fura alakokat, érdekes momentumokat, vagy csak egyszerűen élvezzék.

  37. Röplabdázzanak lufival.

  38. Szedjenek vadvirágot, és készítsenek tetszetős kompozíciókat belőlük.

  39. Fessék át a kerítést. Ha Tom Sawyer képes volt rá…

  40. Gyűjtsenek szentjánosbogarat egy vödörbe (majd engedjék el őket).

 

Várjuk a további pompás ötleteket!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás