CsaládÉletszakaszokBaba

A védőnői szolgálat feladatai

Miben segít a védőnő?

A gyermek életét, az anya várandósságától a gyermek felnövekedéséig, végigkíséri a védőnő. Ő az, aki rajtunk kívül tudja, milyen volt a súlya három hónapos korában, mikor kezdett először szilárd ételt enni, mikor mászni, beszélni, milyen betegségei voltak és mikor kapott védőoltást. Sok anyának nagy segítség a védőnő jelenléte, de a védőnői ellátás igénybe vétele nem kötelező.

Mivel foglalkozik a védőnői szolgálat?

A  védőnői ellátás az egészségügyi alapellátás körébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok kötelesek gondoskodni arról, hogy a védőnő a gyermekes családok rendelkezésére álljon. Ilyen a területi védőnők és az iskola-védőnők munkája (gyakran a két feladatot ugyanaz a személy látja el). A területi védőnők fontos életszakaszoknál vannak jelen a család életében, így a várandósság alatt, az újszülött fogadásánál, a családi élet kialakításánál, vagy amikor gyermekünk óvodába vagy iskolába készülődik. Az óvodai ellátásban is ők vesznek részt. Régebben a házi gyermekorvossal közösen látták el a körzeteket. A szabad orvosválasztással megszűnt ez a fajta szoros együttműködés; a védőnők a védőnői tanácsadóban önállóan működnek, de megmaradt a kötelezettségük, hogy amennyiben egészségügyi beavatkozást tartanak szükségesnek, azt jelezzék a gyermek kezelőorvosa, házi gyermekorvosa - illetve az anya problémái esetén a háziorvos - felé.

Az iskolai védőnők a 6-18 éveseket látják el sőt a 18 év feletti középiskolai tanulókkkal is foglalkoznak. Feladatuk az egészségmegőrzés érdekében való tevékenykedés: közreműködnek az előírt orvosi vizsgálatok, a szűrővizsgálatok, a védőoltások szervezésében és lebonyolításában, részt vesznek az iskolai helyiségek, a környezet, az étkeztetés higiénéjének ellenőrzésében. Szorosan együttműködnek az iskolaorvossal, a pedagógusokkal, a szülőkkel, szakemberekkel és civil szervezetekkel.

Védőnők a kórházakban

Az egészségügyi szakellátásban kórházi védőnőket találunk, akik a várandós- és gyermekágyas anyák ellátásában, az egészségnevelésben, a szoptatás segítésében, az anya és az újszülött hazabocsátásának előkészítésében vesznek részt. Míg korábban minden szülészeti osztályon dolgozott védőnő, az utóbbi időben számuk lecsökkent. Védőnők dolgoznak a Családvédelmi Szolgálatnál is. Ennek a szervezetnek a dolga a családtervezési ismeretek terjesztése, illetve a válsághelyzetben lévő várandós anyák segítése, támogatása (az abortusz megelőzése, illetve a döntését meghozott nő támogatása). A védőnői munka szakmai felügyeletét az ÁNTSZ-ben dolgozó vezető védőnők látják el.

Akivel a leggyakrabban találkozunk
A védőnők elsősorban megelőző tevékenységre, egészségfejlesztésre képzett szakemberek. Általában a területi védőnő az, akivel a család közvetlen kapcsolatban áll. Elvileg a nővédelmi feladat keretében segíti az anyaságra való felkészülést, illetve részt vesz a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezésében. Ő végzi a várandós anyák gondozását is: vagy otthonukban látogatja meg a gondozásba vett kismamákat, vagy a tanácsadóban lehet őt felkeresni segítségért. (A jogszabály rendelkezik a látogatások gyakoriságáról; eszerint a várandósság ideje alatt legalább öt alkalommal látogatja meg a védőnő a várandós anyát.)

A gyermekágyas időszakban is fontos a szerepe. A babával hazaérkező, sokszor bizonytalan, megerősítést váró anyákat látja el az egészségi állapottal, az életmóddal, szoptatással, valamint családtervezéssel kapcsolatos tanácsokkal. A területi védőnők manapság egyre hangsúlyozottabban hívják fel a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára, s különösen az első 6 hónapban fokozott figyelemmel kísérik a szoptatás folyamatát, megtanítják a helyes technikát, és a tejelválasztás fokozásának és fenntartásának módjaira adnak tanácsot. A védőnő gyakorlatilag már a legelső óráktól ott van a család közelében, hiszen a kórházból való hazakerülés után már két napon belül meglátogatja az újszülöttet és édesanyját, majd hat hetes korig hetente felkeresi őket.

A gyermek első hat évében a területi védőnők az eleinte gyakoribb, majd később ritkuló családlátogatások, illetve tanácsadás keretében folyamatosan részt vesznek a gyermek gondozásában. Az újszülöttek, a koraszülöttek, a kis súllyal születettek, valamint az egészségi és környezeti okok miatt veszélyeztetett csecsemők és gyermekek testi, mentális, lelki fejlődését fokozott figyelemmel kísérik. A beteg gyermekek otthoni ápolását segítik tanácsaikkal. A családokat tájékoztatják az életkorhoz kötött védőoltások fontosságáról, szervezik, nyilvántartják a védőoltások beadását. Ha a gyermek fejlődésében elváltozást észlelnek, ezt jelezniük kell a megfelelő szakembernek (elsősorban a házi gyermekorvosnak), vagy a szülőt kell hozzá irányítaniuk. Az anyának is szüksége lehet lelki támogatásra, megerősítésre, vagy a neveléshez-gondozáshoz szükséges javaslatokra, amiért szintén fordulhat a védőnőhöz. Vannak olyan települések, ahol – bár feladatköréhez nem tartozik –, a védőnő szociális jellegű feladatokat is magára vállal, segít a család hivatalos ügyes-bajos dolgainak intézésében.

Szűrővizsgálatok

A területi védőnő sokféle irányba ágazó teendői között fontos szerepe van az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok elvégzésének. Rendeletek szabályozzák a védőnői feladatkörben elvégzendő szűréseket. Eszerint a védőnőknek a gyermek 1, 3, 6 hónapos korában a testi fejlődés (súly, hossz, fej-, és mellkörfogat), a pszichomotoros és a mentális fejlődés, illetve az érzékszervek működésének (látás, kancsalság, hallás) vizsgálatát kell elvégezniük, valamint a BCG-heg ellenőrzését és a pajzsmirigy tapintásos vizsgálatát. 1 éves életkorban és aztán 6 éves korig évente a testmagasság, testtömeg vizsgálatát, a fejlődés, tápláltsági állapot értékelését, az esetleges fejlődési problémák: a pszichés, motoros, mentális, szociális fejlődés, a magatartásproblémák vizsgálatát végzik. De ide tartozik az érzékszervek működésének szűrése, a beszédfejlődés kontrollálása és a mozgásszervek elváltozásának szűrése (lúdtalp, gerinc-elváltozások) is. 3-6 éves életkor között évente megmérik a gyermek vérnyomását. Ha a szűrési eljárás során bármilyen eltérést észlelnek, írásban kell jelezzék a házi gyermekorvosnak.

Fokozott gondozásba vétel

Az egészségi ok miatt fokozott gondozást igénylő, a krónikus beteg, a fogyatékossággal élő, valamint a magatartási zavarokkal küzdő gyermek és családja életviteléhez is segítséget nyújt a területi védőnő, együttműködve a házi gyermekorvossal vagy szükség esetén más szakemberrel. Ha a gyermek már elmúlt 6 éves, de betegsége vagy fogyatékossága olyan súlyos, hogy nem jár oktatási intézménybe,  továbbra is a területi védőnő fokozott figyelme kíséri, egészen 18 éves koráig.

Családgondozás

A gondozott családban előforduló egészségi, mentális és környezeti veszélyeztetettség megelőzése szintén védőnői feladat. A védőnő köteles értesíteni a gyermekjóléti szolgálatot, a háziorvost, illetve a hatóságokat a gyermek bántalmazása, súlyos elhanyagolása, a gyermek önmaga által előidézett súlyos veszélyeztető magatartása vagy egyéb súlyos veszélyeztető ok fennállása esetén. Fel kell hívnia a figyelmet a szűrővizsgálatokon való megjelenés fontosságára, és tájékoztatni kell a szülőket az állami, civil, karitatív családtámogatási formákról.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás