Megjelent a középiskolai felvételi hivatalos útmutatója – mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat!

A tanév éppen csak elkezdődött, de a nyolcadikosok, valamint a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumba készülő gyerekek számára már el is rajtolt a középiskolai felvételi időszaka. Az Oktatási Hivatal közzétette a 2026/2027-es tanév részletes felvételi tájékoztatóját. Mutatjuk, mely időpontokat érdemes már most beírni a naptárba, és hol szokott a legtöbb család fogalmi dugóba kerülni.
Az Oktatási Hivatal szeptember 1-jén tette elérhetővé a középfokú felvételi eljárás részletes útmutatóját. A kiadvány külön foglalkozik a nyolcadikosok, a hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezők, a külföldről felvételizők, valamint a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek teendőivel is.
Bár a felvételi vizsgák és a jelentkezés még messzinek tűnhet, az iskolák felvételi kínálata már októberben megismerhető lesz, az írásbelire pedig december elejéig jelentkezni kell.
Központi írásbeli és középiskolai jelentkezés: nem ugyanaz
Ez a középiskolai felvételi egyik leggyakoribb félreértése: a központi írásbeli vizsgára és a kiválasztott középiskolákba külön kell jelentkezni.
A központi írásbelit nem feltétlenül abban az iskolában kell megírnia a gyereknek, ahová később felvételizni szeretne. Bármelyik, az adott vizsgatípusban írásbelit szervező intézmény választható, az ott elért eredményt pedig minden olyan középiskolának el kell fogadnia, amely a felvétel feltételeként előírja a központi vizsgát.
Az írásbelire közvetlenül a vizsgát szervező iskolánál kell jelentkezni. Ettől teljesen különálló lépés a középiskolák és az azokban meghirdetett tanulmányi területek megjelölése, amelyre majd februárban kerül sor.
Röviden: decemberben még csak a központi írásbeli vizsgára jelentkeztek. Ez önmagában nem jelenti azt, hogy a gyerek az adott középiskolába is beadta a jelentkezését.
A középiskolai felvételi legfontosabb időpontjai
2026. október 20.
A középiskolák eddig teszik közzé a felvételi tájékoztatójukat. Ebből derül ki, milyen tanulmányi területeket indítanak, hogyan számítják a pontokat, kérik-e a központi írásbeli eredményét, és tartanak-e szóbeli vagy más vizsgát.
A középiskolai felvételi legfontosabb időpontjai
2026. október 20.
A középiskolák eddig teszik közzé a felvételi tájékoztatójukat. Ebből derül ki, milyen tanulmányi területeket indítanak, hogyan számítják a pontokat, kérik-e a központi írásbeli eredményét, és tartanak-e szóbeli vagy más vizsgát.
2026. október 30.
Az általános iskolák eddig tájékoztatják a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről.
2026. november 16.
Az Oktatási Hivatal közzéteszi a központi írásbeli vizsgát szervező intézmények jegyzékét.
2026. december 1.
Ez a központi írásbeli vizsgára történő jelentkezés határideje.
2027. január 23., 10 óra
Ekkor tartják a központi írásbeli felvételit magyar nyelvből és matematikából.
2027. február 3., 14 óra
Ezen a napon írhatják meg a pótló vizsgát azok, akik önhibájukon kívül, igazolható okból nem tudtak részt venni a januári írásbelin.
2027. február 22.
Eddig kell benyújtani a középiskolai jelentkezési lapokat, illetve továbbítani a tanulói adatlapot az Oktatási Hivatalhoz.
2027. március 1–19.
Ebben az időszakban rendezhetik meg a középiskolák a szóbeli és egyéb vizsgákat.
2027. március 22.
A középiskolák eddig hozzák nyilvánosságra a jelentkezők felvételi jegyzékét, vagyis az ideiglenes rangsort.
2027. április 6–8.
Ekkor lehet módosítani a korábban megadott sorrenden. Új iskolát azonban már nem lehet felvenni, és új tanulmányi területet is csak olyan intézményben lehet megjelölni, amely már szerepelt az eredeti jelentkezésben.
2027. május 7.
A középiskolák eddig értesítik a jelentkezőket a felvételről vagy az elutasításról.
2027. június 24–25.
Ezeken a napokon tartják a középiskolai beiratkozást.
Mikor kell elkezdeni az iskolaválasztást?
Legkésőbb október második felében, amikor a középiskolák közzéteszik saját felvételi tájékoztatóikat. Ezekből nemcsak az derül ki, milyen képzések indulnak, hanem az is, hogy az adott iskola:
- mely korábbi év végi és félévi jegyeket számítja be;
- milyen arányban veszi figyelembe a tanulmányi eredményeket és az írásbeli pontszámát;
- előír-e központi írásbelit;
- tart-e szóbeli vagy alkalmassági vizsgát;
- milyen feltételekkel rangsorolja a jelentkezőket.
A felvételi tájékoztató alapos elolvasása azért különösen fontos, mert nincs minden középiskolára érvényes, egységes pontszámítás.
És még egy könnyen félreérthető kifejezés: a tanulmányi terület nem feltétlenül azonos egy osztállyal. Ez az a képzés vagy képzési irány, amelyre a tanuló jelentkezik, és amelyhez az iskola meghatározza a felvételi feltételeket.
Mi vonatkozik az SNI- és BTMN-tanulókra?
A sajátos nevelési igényű, illetve beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók a szakértői véleményükben foglaltak alapján különleges vizsgakörülményeket kérhetnek. Ilyen lehet például:
- hosszabb felkészülési vagy feladatmegoldási idő;
- a megszokott segédeszköz használata;
- a vizsga egy részének az előírtaktól eltérő teljesítése.
A kedvezmény nem jár automatikusan: a kérelmet és az érvényes szakértői véleményt a jelentkezéskor kell benyújtani a vizsgát szervező iskolához. A konkrét vizsgakörülményekről az intézmény igazgatója hoz határozatot, ezért ezt nem érdemes decemberig halogatni.
A középiskolák felvételi tájékoztatójában azt is ellenőrizni kell, hogyan veszik figyelembe annak a tantárgynak az eredményét, amelynek értékelése alól a gyerek mentesült.
Kinek kell aláírnia a felvételi lapokat?
Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a továbbtanulás a gyermek és a szülők közös döntése. A felvételi lapokat főszabály szerint mindkét szülőnek és a jelentkezőnek is alá kell írnia.
Ez a különélő vagy elvált szülők esetében is lényeges lehet. Ha a szülők nem tudnak megegyezni a gyermek továbbtanulásáról, a vitát nem az általános iskola vagy a középiskola dönti el. Érdemes ezért jóval a februári jelentkezési határidő előtt tisztázni, mely intézmények és tanulmányi területek kerüljenek a listára.
Az aláírásra vonatkozó részletes szabályokat és a kivételes eseteket az Oktatási Hivatal külön tájékoztatóban foglalta össze.
Hol lehet megnézni a korábbi ponthatárokat?
Erre nincs egységes, teljes körű hivatalos adatbázis. Az Oktatási Hivatal nem gyűjti össze, hogy az egyes középiskolák egy-egy tanulmányi területén mennyi volt az elérhető összpontszám, illetve hány ponttal jutottak be a felvett diákok.
A korábbi eredményekről ezért elsősorban az iskolák honlapján, felvételi tájékoztatóiban és közzétett rangsoraiban lehet tájékozódni. Külső pontszámítók és felvételi adatbázisok is adhatnak kapaszkodót, ezek eredményeit azonban érdemes tájékoztató jellegű becslésként kezelni: az adott év jelentkezőinek száma és teljesítménye jelentősen módosíthatja a bekerülési esélyeket.
A középiskolai felvételi hónapokig tartó folyamat, de szeptemberben még nem a próbatesztek tömeges kitöltése a legsürgősebb feladat. Első lépésként érdemes közösen végiggondolni, milyen iskola és tanulási környezet illene a gyerekhez, majd októbertől alaposan összehasonlítani az intézmények felvételi feltételeit.
Forrás: Oktatási Hivatal – A középfokú felvételi eljárás információi



















