Megvan a kék madár!

Jó sokáig A kék madár volt az ismeretlen ismerős klasszikus, amiről mindenki hallott, de amit szinte senki nem olvasott. Egy ideje már másképp van, Gimesi Dóra remek szövegével és Rofusz Kinga szép képeivel egy bizonnyal időtálló adaptáció készült, így most már nem csak a színházon múlik, hogy fennmarad-e az emlékezetünkben Maeterlinck fontos története.

A kék madár az alaptörténetek közé tartozik. Könyvesboltos tapasztalataink szerint körülbelül úgy él az emberek fejében, mint a Pán Péter, az Oz, a Csudálatos Mary vagy a Micimackó és még sok más klasszikus: ezeket, ha is nem tömegek, de folyamatosan keresik. A felsoroltakkal szemben egészen az utóbbi időkig nem tudtunk mit a vevő kezébe adni. Ebbe talán nem gondoltak bele, de valószínű, hogy a szülők egy része nem is könyvből, hanem a még a 70-es években készült filmből (George Cukor egyik utolsó filmje, amerikai-szovjet koprodukció, Liz Taylor, Ava Gardner, Jane Fonda… magáról a filmről is hosszan lehetne írni) vagy a számos színpadi feldolgozás egyikéből ismerik a történetet. Kicsit megtévesztő, ami a könyv borítóján is olvasható, a „Maurice Maeterlinck meséje alapján” kitétel, mert ha lenne ilyen mese, akkor nem biztos, hogy szükség lenne adaptációra, legfeljebb időnként új fordításra. A helyes kifejezés az eredeti műre „mesejáték” lenne, a dráma pedig nem igazán felolvasásbarát forma, így nem csoda, hogy ritkán adják ki. Maradnak a feldolgozások, amelyek valamiért gyorsabban avulnak, mint az eredetik, ezek közül a legújabb Tarbay Ede 80-as évekbeli, mára nagyjából elfelejtett átirata volt. A Cerkabella jól érzékelte, ha készítenek egy tényleg jó könyvet ebből a történetből, annak lesz vevője. Gimesi Dóra pedig klasszikusokhoz mérhető adaptációt írt, még ha biztos akadnak is benne romlandó részek. Lássuk, hogyan sikerült ez neki.

Az eredeti darabról annyit fontos elmondani, hogy igazi körkörös szerkezetű (és persze kétszintes) dráma, amilyen mondjuk a Csongor és Tünde, a gyerekek a kék madarat nem evilági helyszíneken keresik, hogy végül hazatérve találják meg (de hogy megtalálják, annak feltétele, hogy végigjárják ezt az utat). A szereplők ismerősek a színpadról, Tiltil és Mitil, az együtt erős testvérpár; a kutya mint (kicsit ügyefogyott) hűséges szolga, az intrikus macska; sok-sok allegorikus karakter, főként a Fény, a vezető, vagy a Csongor és Tündéből vagy a Varázsfuvolából jó ismert Éjszaka; másfelől a hétköznapi világot képviselő szülők. És ott a központi szimbólum, a kék madár, amiből vulgo „a boldogság kék madara” lett. Feldolgozható egészen elvontan, de akár szentimentális giccsként is. Itt egy a végletektől távolságot tartó, szép gyerekkönyv született.

Az adaptáció látszólag nem nyúlt hozzá radikálisan a történethez, elsőre úgy tűnik, inkább csak hangsúlyokat helyezett át, az feldolgozás szükséges mértékben értelmezett, értelmezett át részeket, és persze mindent múlt időbe helyezett, de mindezek ellenére megmarad a drámai sodrás. Összességében végül mégis látszik, hogy a kis beavatkozások lényegi különbségeket eredményeztek: eltűnt az eredeti színmű érzelmi tobzódása, a nagy vágyakozások és szomorúságok, a félelmetes és szívszorító részek is megszelídültek. Ezzel kicsit elmaszatolódik, hogy pl. mi a gyerekek belső motivációja arra, hogy a madár keresésére induljanak, viszont egy árnyalt érzelmekben gazdag, képekkel teli (egy idő után magával ragadó) szöveg jön létre. Nyilvánvalóan dönteni kellett, hogy a szöveg megtartsa-e a mese eredeti idejét, vagy inkább aktualizáljon. Gimesi Dóra végül utalások szintjén az akkori századfordulón hagyta a történetet, de néha megenged magának aktualizáló kiszólásokat, így inkább valami meg nem határozott múltban játszódik, ami egy mese számára optimális.

Rofusz Kinga képeit az atmoszférateremtés miatt szeretjük (bár megismertük egy másik arcát is, amiért itt lelkesedtünk), a rajongói most sem csalódtak: láthatóan mélyen gondolkodik erről a meséről is, amennyire lehetséges, megkísérli jól elválasztani vizuálisan a történet szintjeit; de szerintem az a többnyire pasztelles, elégikus hangulat, amit teremt, a könyv alaphangjával igen, de a történések dinamikájával nincs összhangban, hiszen itt kontrasztos, végletes, drámai dolgok követik egymást: halottakkal, szörnyekkel, álmokkal, bosszúálló fákkal, majd boldogságokkal, múlttal és jövővel találkozunk gyors egymásutánban. Olyan, mintha a képek igyekeznének megzabolázni a szöveget. Más szempontból is ezt érzem. Hiszen a szöveg képekben, szimbólumokban, allegóriákban gazdag, erősen dolgoztatja a képzeletünket. Olykor kifejezetten úgy érzem, ilyen pl. a Víz és Tűz melléktörténete, hogy a képek megpróbálnak visszarántani a realitásba. Talán azok a képek passzolnak jobban a szöveghez, amelyeknél tetten érhető a végletesség, vagy amelyek elmennek egy absztraktabb irányba és így stimulálják a fantáziánkat. Csak nem tudom, hogy ezek mennyire állnak közel Rofusz Kinga alkatához.

A borító grafikája azt a pillanatot mutatja, amikor Tiltilt a fák a lábánál fogva a magasba rántják. Az ilyen könyveket szokták megfordítani a vevők a könyvesboltban, hogy az alak ne legyen fejjel lefelé, de így meg a szöveg fordul meg. Mindenképpen nyugtalanító, ami egy borítónál jó. De ha ez a pillanat komolyan megjelenne, az nem lenne borítóra való, hiszen a könyv legparább jelenete. Ám ez a kép is tartózkodik a végletektől. A halálfélelem kiáltásából szelíd „Ó!” lesz, ezt visszhangozza lentről a szédítő perspektívában (na végre egy kis végletesség!) ábrázolt Mitil a hátoldalon. A falevelek szelíden cirógatják a fiút, nem érzékeljük, hogy az életére törnének.

Összegezve és leegyszerűsítve: a szép illusztrációk olykor mintha egy másik történetet mesélnének, mint a szöveg.

A kék madár amúgy karácsonyi könyv, az a karácsonyi könyv, aminek jóformán semmi köze a karácsonyhoz. A történet épp ekkor ér véget, ami egy ilyen körkörös mesénél nem meglepetés, de ez a furcsa Maeterlinck mindezt csak díszletnek használja saját világa kiteljesítéséhez, amiben Berlingot néni unokája a kék madár láttán gyors gyógyulásnak indul, Tiltil pedig a kislányban meglátja újra a Fényt – az pedig már Gimesi Dóra leleménye, hogy a karácsonyi gyertyák tükröződéseként.

Mi mással zárhatnám, mint azzal, hogy most már, akik keresik, egy jó darabig nem keresik hiába A kék madarat.

Gimesi Dóra: A kék madár. Rofusz Kinga illusztrációival. Cerkabella Könyvkiadó, 2020. 112 oldal, kemény borító.

Ennek a könyvnek három egeret adtunk. Jó szívvel ajánljuk!