Szülő- és gyereknevelés

Dr. Ranschburg Jenő 10 örökérvényű tanácsa

Még gyerekként figyeltem fel Ranschburg Jenő nevére, amikor a televízióban néztem a Családikör című műsort. Emlékszem milyen megnyugtatónak éreztem a hangját és jóságosnak a tekintetét. Nem állítanám, hogy mindent értettem abból, amit mondott, de meggyőződésem volt, hogy szereti a gyerekeket. Reméltem, hogy a szüleim elfogadják a tanácsait, mert mindig azt éreztem ki szavaiból, hogy arra biztatja őket, teljes lelkükkel szeressék a gyerekeiket. 


 

Ma pedig, anyaként értem csak igazán milyen fontos gondolatokat kívánt közvetíteni a szülők számára. Csak remélni merem, hogy hozzám hasonlóan, sokan tartja eligazodási pontnak nevelési elveit.

Több éve már, hogy nincs köztünk, de a gondolatok, amelyeket a szülő-gyermek viszonnyal, a gyermek lelki fejődésével kapcsolatban megfogalmazott, ma is ugyanolyan érvényesek, mint ahogy azok voltak ötven évvel ezelőtt is, és valószínű, hogy azok lesznek ötven év múlva is. A bennük megfogalmazott üzenet két szóban összegezhető: szeretet és elfogadás.

10 leggyakrabban idézett tanítását érdemes ismerned:

1.  Vedd ölbe a síró babát!

Ranschburg Jenő szerint az éjszakai sírások kezelése a nevelés első nagy csapdája, a szülővé válás első próbatétele, amivel a friss szülők azonnal szembesülnek a baba világra jötte után. Erről a kérdésről szinte mindenkinek van valamilyen nézete. Biztos Te is szembesültél már azzal a tanáccsal, hogy “hagyni kell a gyereket, hadd sírjon, majd abbahagyja. A professzor szerint nem ezeknek a tanácsadóknak van igazuk. Nem lehet elrontani, követelőzővé, akarnokká tenni a babát azzal, ha éjszaka a szülő felkel hozzá, és becézgeti, ringatja mindaddig, amíg újra el nem alszik. Ezzel a szülő fontos szolgálatot teljesít, aminek haszna a gyerek későbbi élete során fényesen bebizonyosodik.

2. Így nevelj nyitott és kreatív embert

“Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot, vagy tök fölösleges – és ezt egy életre tudomásul veszi.”

Az éjszaka felriadó, vagy anyja, apja ölelését, becézését sírva követelő baba épp megszólítja a világot, illetve “Anyát, Apát” hisz számára ők jelentik a világot. Neki egyetlen kommunikációs eszköze a sírás, ha épp valami rossz, fájdalmas történik vele. Ha rendre megkapja a megfelelő reakciót, lassan megtanulja, miként kommunikáljon a világgal, és fog is kommunikálni. Kíváncsi, kreatív ember lesz belőle. Hogy miért?

“… mert a kreativitás nem csak intellektuális dolog. 
A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni…”

Ha viszont a reakció elmarad, a gyerek lassan megtanulja, hogy nincs értelme, a visszautasítás beépül a személyiségébe, elveszíti az önbizalmát, frusztrált, zárkózott lesz, “nem fogja megszólítani a világot soha.”

3.  Öleld át szorosan!

A baba életének első éve az “ölelj át szorosan” korszak, amikor a lehető legszorosabb szimbiózisban él az anyával. Ebben az időszakban nem lehet túlszeretni a picit. A legtöbb, legfontosabb, amire neki ilyenkor szüksége van sok-sok szeretet, és még több gyengédség.

4. Fogd kézen az önállósodás első lépéseinél!

“Engedj el!” Ez a mottója a következő életszakasznak, ami hatéves kor tájékán jön el, eltart néhány évig, majd később a kamaszkorba torkollik. Ez a szülőről való leválás, az önálló személyiség kialakítása felé tett lépések időszaka. E korszakban válik nyilvánvalóvá a nevelés egy másik nagy problémája: a szabályok betartatásának kérdésköre kérdésköre úgy, hogy közben a gyerek önállósodási késztetése ne sérüljön.

Hatéves korára a gyerek már elsajátította, és magában hordozza a szülő által közvetített szabályrendszert, tisztában van vele, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem. A 6-7 évesek elkezdik feszegetni a határokat, időnként megszegik a szabályokat, annak ellenére, hogy pontosan tudják, hogy mi a jó, és mi a rossz. Nagyon zavarja azonban őket, hogy jól tudják, a szülő által tanítottak szerint mit kellene tenniük bizonyos helyzetekben, ők azonban mégis az ellenkezőjét cselekszik. Fontos, hogy a szülő megőrizze türelmét, és újra meg újra magyarázza el, mik az elvárásai, de törekedjen arra, hogy soha nem alázza meg a gyereket. Próbáljon az értelmére hatni, hangsúlyozza, hogy tudja, a gyerek tisztában van vele, mit kellett volna tennie, és reméli, hogy legközelebb úgy is tesz. Ebben a korban, illetve még később, a 9-10 éves kiskamasz korban a gyerekek nagyon büszkék,ha “nagylánynak, nagyfiúnak” tekinti őket a szülő.

5. Engedd, hogy megtalálja önmagát!

Meg kell találnod az egyensúlyt a születésétől fogva a gyermekedbe plántált szabályok betartatása és az ő saját elképzelései között. Engedd, hogy megtalálja önmagát, a maga útját, mert egyfajta bátorság kell másként csinálni valamit, mint ahogy szokták.

Kreatívnak lenni, alkotószelleműnek lenni nemcsak kognitív kérdés, hanem személyiségjegy.

A túlzottan lelkiismeretes gyereknél túl erősen működik a korai szülői szabályrendszer, ami elnyomja az egyén törekvéseit. Ezek a gyerekek mindent úgy csinálnak, ahogy kérik tőlük, mert az biztos, abból baj nem lehet. És lehet, hogy 160-a az IQ-juk, akkor sem fognak letenni semmit az asztalra, amiből bárki profitálhat. Az a bátorság hiányzik belőlük, ami a kreativitásnak, alkotószellemnek része.

6. Vedd fel a síró babát! 

Soha ne tedd azt, hogy egy darabig hagyod sírni a gyereket, majd egy idő után. amikor már Te, vagy a párod nem bírja tovább, meggondolod magad, és mégis ölbe veszed. Ezzel arra tanítod őt, hogy egy darabig üvölteni kell ahhoz, hogy elérje a célját. Ezt a mintát aztán jól bevési, és hiszti formájában veszi elő 3-4 évesen.

7. Határtalan türelemmel “éld túl” a kamaszkort!

Ranschburg Jenő a kisgyermek kortól kezdve a szülő által gyermekébe plántált szabályrendszerrel szembeni, gyorsan növekvő ellenérzés újabb lépcsőfokaként fogalmazza meg ezt a korszakot. A gyerek megpróbálja kiirtani magából a kívülről ráerőltetettnek tartott tiltásokat. És persze új szabályokat akar alkotni, immár a sajátjait. Persze dühében a szülőnek nekimegy. A szülővel való szembeszegülés korszaka ez. “Sohasem azzal a szülővel harcol, aki vele szemben áll, hanem azzal, akit ő a korai éveiben magába épített”.

“Soha ne add elő “az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed…” kezdetű fenyegetést, mert úgysem mégy vele semmire.” – tanácsolja Ranschburg.

A kamasznak az a dolga, hogy harcoljon a szüleivel. A szülőnek pedig ragaszkodnia kell a szabályokhoz, nem fenyegetőzve, hanem békés következetességgel és sok-sok szeretettel.”

Itt olvashatsz arról is, hogy milyen trükkökkel veheted rá már iskolás, illetve kamasz gyermekedet – szinte észrevétlenül – arra, hogy elmondja, mi történt aznap az iskolában.

8. Neveld bizalomra a gyermekedet! 

A szülők által gyakran felvetett dilemma a bizalomra nevelés kérdése. Manapság az emberek többsége úgy gondolja, a legjobb, ha gyermekét bizalmatlanságra neveli. Ranschburg arra int minden szülőt, hogy ne tegye ezt.

A gyereket bizalomra kell nevelni, mert csak úgy tud belekapaszkodni a környezetükbe, a szeretteikbe. Csakis ebből az alapállásból van egyáltalán lehetősége másokról eldönteni, hogy megbízhat-e benne, vagy sem. A szeretetteljes közegben bizalomra nevelt ember nem csak a környezetében, de önmagában is bízik. A szülő feladata, hogy szeresse és fogadja el a gyerekét olyannak, amilyen, és arra tanítsa őt, hogy a világot érdemes megszólítani akkor is, ha néha csalódás éri őt.

9. “A verésre nincs mentség”

Ranschburg sokszor azt üzeni minden szülőnek: szándékosan semmilyen körülmények között sem szabad megütni egy gyermeket. Erre nincs mentség.

Van a nevelésnek elég nagy eszköztára, érdemes inkább ezekhez folyamodni. Ráadásul a testi fenyítés megalázó a gyermek számára, és ez a megalázottság – különösen, ha rendszeres – a személyiségfejlődésére is káros hatással van. És ne feledjük : általában az a szülő veri a gyerekét, aki bizonytalan önmagában, tehetetlennek érzi magát, azt érzi, hogy nincs hatalma a gyerek fölött. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy próbálják meg mindig megbeszélni a gyerekkel, hogy miért haragszanak rá, és mit várnak tőle. A csínytevésért a gyereket mindig számára felfogható és értelmezhető módon kell büntetni, mert csak így tudja összekapcsolni a kettőt. Fontos, hogy a csíny és a büntetés mértéke mindig legyen arányban egymással.

10. Az apa segít átlépni az otthon és a külvilág küszöbét

Ranschburg Jenő nagy hangsúlyt helyez arra, hogy világossá tegye a családon belül az apa szerepének jelentőségét. A hagyományos apai funkciók közül a legfontosabb az, hogy segít átlépni egy képzeletbeli küszöböt, ami nem más, mint a család határa. Az anyai szeretet és gondoskodás a küszöbön belüli melegséget jelenti, az apa szerepe pedig az, hogy kicsit érzelmileg függetlenebb, haverkodóbb, ugyanakkor tekintélyelvet érvényesítő stílusával mintegy átvigye a gyereket azon a bizonyos küszöbön, hogy megmutassa neki a világot.

Ma, amikor 10 házasságból 6 válással végződik, és többnyire az anya az, aki utána egyedül neveli tovább a gyerekeket, különösen fontos, hogy mindkét szülő megértse: az apára a gyereknek akkor is szüksége van, ha a szülőpár már nem él együtt. Érdekes megfigyelésre hívta fel ezzel kapcsolatban a figyelmet Ranschburg Jenő. Az apa hiányát meglepő módon nem elsősorban a fiúkon, hanem a lányokon veszik észre a szakemberek. A szexuális zavarokkal küszködő, tartós párkapcsolatra, szexuális örömérzésre képtelen fiatal lányok, nők között 10 esetből 8 olyan van, aki apa nélkül nőtt fel.

Bónuszként Ranschburg Jenő egy örök érvényű gondolata

Ezt egyetlen szülőnek sem szabadna soha elfelejtenie:

“Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.”

A cikk és a kép forrása: https://zacc.cafeblog.hu/ 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás
 
X
Mi bántja a gyerek lelkét? - TeakiadóNem születtél anyának! - TeakiadóKamaszmentő - Teakiadó
Nem születtél anyának! - Teakiadó