Egy mondat, amit szinte minden szülő hallott már – a tudomány ma egészen mást mond róla
Amikor nemrégiben a kistarcsai kórház önkénteseket keresett a szülők nélkül maradó csecsemők ringatására, néhány óra alatt rengetegen jelentkeztek.A kezdeményezés mögött egy egyszerűnek tűnő kérdés áll: vajon mennyit számít egy kisbaba életében, ha van, aki ölbe vegye, megnyugtassa vagy egyszerűen csak ott legyen mellette? A kérdés számomra személyes is. Közel tizenhárom évvel ezelőtt, koraszülött kisfiam mellett ülve én is átéltem egy helyzetet, amelyre csak most, ennyi évvel később találtam meg a választ. Megnéztem, mit mond erről ma a WHO, a Harvard kutatói és a legfrissebb tudományos eredmények.
A kisfiam koraszülöttként született, és heteket töltöttünk a kórházban. Már éppen csak erősödnie kellett volna, amikor egy fertőzés miatt meg kellett szakítani a már ígéretesen indult szoptatást. Vele egy szobában (valójában kis "üvegdobozok" voltak) feküdt egy másik kisfiú is. Kiskorú anyukája egy vidéki városból származott, és amikor a kórház nem tudott szállást biztosítani neki, hazament, és csak alkalmanként jött fel látogatni a kisfiút a nagyszülőkkel együtt. Neki egyszerűen nem volt más választása.
A kisfiú rengeteget sírt.
Amikor a saját kisfiam mellett ültem, néha visszaadtam kis szomszédjának is a kiesett cumiját, megsimogattam a fejét, beszéltem hozzá. Egyszerű, ösztönös mozdulatok voltak. Szívesen ki is vettem volna néha, amikor az én kisfiam aludt, vagy elfáradt az ingerekben, ahogy az a koraszülött babáknál megesik. A nővérek azonban minden alkalommal kedvesen, de határozottan megkértek, hogy ne tegyem, ne lépjek a babával semmilyen interakcióba. Akkoriban ugyanis az volt a szakmai szemlélet, hogy nem jó, ha egy csecsemő olyan felnőtthöz kezd kötődni, aki később úgyis eltűnik az életéből.
Kényszerűségből megpróbáltam így tenni, de mélyen legbelül végig úgy éreztem, hogy ez ellentmond mindannak, amit az anyai ösztöneim diktálnak. Akkor még nem tudtam, hogy a tudomány néhány évvel később egyre inkább ugyanerre a következtetésre jut.
A WHO szerint a válaszkész gondoskodás alapvető szükséglet
Ha ma megkérdeznénk a világ vezető egészségügyi szervezetét, a WHO-t, egészen más választ kapnánk, mint tizenkét évvel ezelőtt.
A WHO szerint a kisgyermek fejlődésének egyik alapja a válaszkész gondoskodás: vagyis az, hogy a csecsemő jelzéseire – legyen az sírás, éhség vagy a közelség iránti igény – a körülötte lévő felnőttek érzékenyen és következetesen reagálnak.
A szeretetteljes érintés, az ölbevétel, a ringatás vagy akár a szemkontaktus nem csupán megnyugtatja a babát. A szervezet szerint ezek hozzájárulnak az agy fejlődéséhez, a biztonságérzet kialakulásához és a későbbi tanulási, stresszkezelési és kapcsolatteremtő képességekhez is.
Mit mond tehát ma erről a WHO?
2018-ban a WHO, a UNICEF és a Világbank közösen adta ki a Nurturing Care Framework ajánlást, amely szerint a válaszkész gondoskodás – vagyis amikor egy felnőtt érzékenyen reagál a kisgyermek jelzéseire – az egészséges fejlődés egyik alapfeltétele. A szervezet szerint a szeretetteljes érintés, a közelség, a szemkontaktus és a megnyugtató jelenlét nem egyszerűen jólesik a babának, hanem hozzájárul az agy fejlődéséhez és a biztonságos kötődés kialakulásához.
A Harvard szerint az agy kapcsolatokban fejlődik
Az elmúlt másfél évtized kutatásai ugyanabba az irányba mutatnak. A Harvard Egyetem kutatói szerint a kisbaba agya nem önmagában fejlődik, hanem a mindennapi kapcsolatokban.
A sírás, a mosoly vagy a gügyögés mind kommunikációs kísérlet. Amikor egy felnőtt válaszol rájuk – felveszi, megsimogatja vagy beszél hozzá –, újra és újra megerősíti azokat az idegi kapcsolatokat, amelyek később az érzelemszabályozás, a tanulás és a társas kapcsolatok alapjai lesznek.
A kutatók ezt „serve and return” kapcsolatnak nevezik. Ahogy egy pingpongmeccsen az egyik fél adogat, a másik pedig visszaüti a labdát, úgy épül fel a kisbaba és a gondozó közötti párbeszéd is.
Nem egyetlen ölelés számít
A 2010-es években megjelent számos nemzetközi kutatás hasonló eredményre jutott: a szeretetteljes testi közelség csökkentheti a stresszhormonok szintjét, stabilizálhatja a pulzust és a légzést, javíthatja az alvást, koraszülötteknél pedig a súlygyarapodást is segítheti. Az akár több éves utánkövetéssel dolgozó kutatások ma már nemcsak azt vizsgálják, hogy egy kisbaba megnyugszik-e attól, ha ölbe veszik, hanem azt is, milyen hatással van a rendszeres testi közelség a fejlődésére hosszú távon.
A jelenleg elérhető eredmények szerint azok a gyerekek, akik kiszámítható, szeretetteljes gondoskodást tapasztalnak meg életük első éveiben, később általában könnyebben kezelik a stresszt, jobban szabályozzák az érzelmeiket és nagyobb bizalommal fordulnak mások felé. A korai kötődés tehát pótolhatatlan.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen nehéz időszak vagy néhány átsírt este évekre meghatározza egy gyermek életét. A kutatók szerint nem egy-egy pillanat számít, hanem az a sok száz apró helyzet, amikor a gyerek újra és újra azt tapasztalja meg: ha szükségem van valakire, van, aki válaszol.
Ami a legfontosabb a korai életévek szempontjából
Az elmúlt két évtized utánkövetéses kutatásai arra utalnak, hogy azok a gyerekek, akik életük első éveiben kiszámítható, válaszkész gondoskodást tapasztalnak meg, később általában könnyebben szabályozzák az érzelmeiket, jobban kezelik a stresszt, és nagyobb bizalommal fordulnak mások felé.
És amikor már nem baba?
A biztonságos kapcsolódás jelentősége nem ér véget az első életévvel. Ahogy nő a gyerek, az ölbevételt felváltja egy ölelés, egy beszélgetés vagy egyszerűen az, hogy valóban figyelünk rá. A kapcsolat formája változik, a jelentősége nem.
Nem véletlen, hogy amikor korábban egy addiktológus szakemberrel a kamaszkori drogprevencióról beszélgettünk, ő sem elsősorban tiltásokról vagy szabályokról beszélt. Hanem arról, hogy a legerősebb védőfaktor a biztonságos, bizalmi kapcsolat a szülő és a gyerek között. Más életkor, más kihívások – de ugyanaz az alap.
Egy másik korábbi cikkünkben azt mutattuk be, hogy a kutatások szerint a kötődési mintáknak nem kis szerepe van abban, hogy valakiből nárcisztikus személyiség váljon – bár természetesen a személyiség kialakulásában számos más tényező is szerepet játszik.
Ez is érdekelhet:
Forráshivatkozások: Harvard / Serve and return, Ruth Feldman-kutatás a hordozós gondozásról, Tiffany Field-kutatás az érintés élettani hatásairól
Fotó: 123rf
