Adj teret 2014

Meglepetést hozott az Adj teret a tehetségnek! – koncertek első gálaestje

November 21-én, pénteken megmutathatták tehetségüket az ADJ TERET A TEHETSÉGNEK! Kölöknet–koncertek az MVM együttműködésével elnevezésű program első nyertes pályázói.

A szakmai zsűri döntése alapján 22 növendék vagy formáció jutott fellépési lehetőséghez az IBS OC Színpadán, közülük nyolcan örvendeztették meg múlt pénteken a közönséget.

Már kora délután megérkeztek az első fellépők, noha a gála csak öt órakor kezdődött: így alig lépett ki a teremből a zongorahangoló, helyét máris egymás után foglalták el az ifjú tehetségek és kísérőik, hogy felkészüljenek az előadásra. Siptár Bence szüleit komoly feladat elé állította a szereplés: Pécsről szállították és hordták fel a színpadra a marimba egyes alkatrészeit, hogy a csodálatos hangú hangszer az ifjú ütős rendelkezésére álljon. Tóth Virággal (ének) ezúttal nem tudott eljönni a zongorakísérője, de Burai Zsolt Kevin (hegedű) kísérője volt olyan kedves, és elvállalta a feladatot.

Ebben a baráti, szinte családias légkörben, Lukácsházi Győző értő és olykor ismeretterjesztő konferálásával léptek egymás után a tehetséges ifjú művészek a világot jelentő deszkákra, hogy három-négy percben megmutassák tehetségüket. A közönség vastapssal hálálta meg a műsorszámokat, a hangulat és a csodálatos dallamok eltörölték a határokat, és minden résztvevő boldogan adta át magát a zenének, tekintet nélkül arra, hogy éppen kinek a gyermeke, unokája, tanítványa áll éppen a színpadon. Mindezt alátámasztja az a meglepő fordulat is, hogy a közönségre bízott különdíj megszavazása alkalmával döntő többségben Tichiti Naimra voksolt a lelkes hallgatóság, ezzel ismerve el az ifjú hegedűművész tehetségét.

A részletes műsor ez volt:

Burai Zsolt Kevin (Jászberény, 10 éves) - hegedű

Vivaldi: a-moll koncert III. tétel Op.3.Nr.6

Keczeli-Mészáros Anna (Harkány, 12 éves) - hegedű

Mostras: Keleti tánc

Siptár Bence (Pécs, 14 éves) - marimba

J. S. Bach: D-moll csellószvit Sarabande tétel

Herman Dalma (Veresegyház, 9 éves) - zongora

 

Burgmüller: Reggeli harangszó


Venczel Ákos (Székesfehérvár, 12 éves) - zongora

Bartók Béla: Ostinato (Mikrokozmosz VI. kötet)


Tóth Virág (Budakeszi, 11 éves) - ének

Esterházy Pál: Harmonia Caelestis, négy tétel

Iváncsik Klarissza (Felsőzsolca, 13 éves) - fuvola 

Hajdu: Magyar pásztordalok I. tétele.


Tichiti Naim (Budapest, 13 éves) - hegedű

Gluck: Melódia


A koncert egy-másfél órán át tartott, ez a hatvan-kilencven perc azonban tökéletesen alkalmas volt arra, hogy feledtesse a hét minden bosszúságát és fáradtságát: a Tárogató utcai épületben igazán boldog véget ért a munkahét.


A program kiemelt támogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás