Ajánló

Kutyás terápia: foglalkozások négy mancs részvételével

A kutyák és én

Pechan Eszter vagyok, értelmileg akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, metamorphoses meseterapeuta, jeleneg zz ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola Gyógypedagógiai programjában a metamorphoses meseterápián alapuló intervenció alkalmazási lehetőségeit kutatom mérsékelt intellektuális képességzavarral élő felnőttek körében a szociális kompetencia fejlesztésére irányulóan.

Gimnazista koromban kerültem önkéntes segítőként a Budapest III. Kerületi Csalogány Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, EGYMI, Kollégium, Gyermekotthon intézményébe, ami érettségi óta a munkahelyem. A Doktor Mancsok Alapítvány terápiás szakmai vezetőjeként is dolgozom, Bodza és Jaffa terápiás kutyáim halála óta nincs aktívan dolgozó terápiás állatom, jelenleg Móka kutyusommal közösen készülünk a terápiás vizsgára, melyet a jövő évben tervezünk letenni.

Óvodás voltam, amikor egy séta alkalmával játékból feldöntött és átszaladt rajtam egy bernáthegyi. Amikor éppen feltápászkodtam volna, az állat repülőrajtot vett és újra vidáman keresztül robogott rajtam, amíg én az aszfalton feküdtem. Két dologra emlékszem, az egyik az, ahogy rémülten felnézek és látom, hogy újra vágtat felém, a másik pedig, hogy senki sem segített, hiszen a kutya csak „játszott”, nem akart bántani. 4-5 éves lehettem ekkor. Attól kezdve rettegtem a kutyáktól, de annyira, hogy még egy kerítés mellett sem mertem elmenni, ha egy négylábú volt mögötte.

 

Maya és Frida a Tábitha Gyermekhospice Házban. Készítette: Polyák Attila

Egészen ötödik osztályos koromig tartott ez a pánikszerű érzés, amikor édesanyám elhatározta, hogy veszünk egy kutyát, mert így nem lehet leélni egy életet. Hiába volt minden ellenállásom, családunk tagja lett egy fekete-fehér angol cocker spániel, Donka. Így visszatekintve, tulajdonképpen ő volt az első „terápiás” kutyám, mert megtanított nem csak újra bízni, hanem bátorságot is merítettem belőle, minden négylábú irányába. Megtanultam „kutyául”.

Donka elvesztése nagyon fájt. Hosszú évekig úgy gondoltam, hogy soha többé nem lesz kutyám, mégis éreztem a betöltetlen űrt. 2005-ben, a születésnapomra megérkezett az életembe a második fekete-fehér spániel, Bodza.

Akkoriban önkéntesként dolgoztam egy szerhasználókkal foglalkozó szervezetnél, ahol volt saját internet az irodában. Felmentem a világhálóra és egyszer csak egy angol nyelvű oldalon találtam magam, ahol terápiás kutyákról írtak. Rögtön éreztem, hogy „ezt nekünk találták ki”. Pár hét múlva csatlakoztam egy hazai szervezethez, majd a sikeres vizsgát követően munkahelyemen kísérleti jelleggel, az akkori, hetedikes osztályom tanmenetbe építetten, kipróbáltuk Bodza bevonását a fejlesztésbe. Olyan hatékonynak bizonyult ez a kísérlet, hogy a következő tanévben csapatunk Bodza testvérével, Jaffával bővült, aki szintén terápiás vizsgát tett. Utazó gyógypedagógusként a kutyáimmal a munkahelyemen kívül heti rendszerességgel látogattunk a Csillagház Általános Iskola csoportjaiba, az egykori Kormos Általános Iskolába, a Szilágyi Erzsébet Gyermekotthonba és a XVIII. kerületi Gyöngyvirág Napközi Otthonba. Nemsokára egy új, ismeretlen területet is meghódítottunk: önkéntes munkába kezdtünk a gödöllői idősek otthonában, amit Bodza annyira megszeretett, hogy még utolsó hónapjaiban is jókedvűen szaladgált a demens, mozgássérült lakók között.

Flow az egri Szalaparti EGYMI-ben. Készítette: Kapaló Éva

Bárhová mentünk, mindenhol találkoztunk olyanokkal, akik féltek, vagy – akárcsak én, gyermekkoromban – rettegtek, rettegnek a kutyáktól. Szerettem és szeretek a mai napig is együtt eljutni velük a félelemtől – a legcsekélyebb erőltetés nélkül – az első olyan pillanatig, amikor szabad akaratukból megérintik a kutyát. Izgalmas út ez, mert gyakran közülük kerülnek ki a leginkább elkötelezett résztvevők.

A terápiás kutyák múltja és jelene

Ma már nem kell angol nyelvű oldalakat böngészni ahhoz, hogy a terápiás kutyákról olvashassunk. Egyre több szakember fedezi fel azt a hatalmas lehetőséget, amit egy kutyus jelenléte adhat különböző területeken és életkori csoportokban.

A kutya-ember kapcsolat a már a kezdetektől meghatározó jelentőségű. Haszonállatként, később az iparosodás időszakától társállatként is mindig az ember mellett volt. Terápiás céllal először B.M. Levinson alkalmazta munkája során, majd tapasztalatait 1961-ben mutatta be az Amerikai Pszichiátriai Társaság konferenciáján (Jacobs, 2013). 1977-ben megalakult a Delta Society társaság – 2012-től Pet Partners néven működnek –, amely a módszert tudományos alapokra helyezte definíciók megalkotásával, kötelező irányelvek lefektetésével és tudományos kutatások megvalósításával (https://petpartners.org/, utolsó letöltés: 2019. szeptember 21.)

Lujza és a farsangi fánkot rajzoló bölcsisek. Készítette: Legeza Petra

Hazánkban az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején kezdődött el a kutyás terápia módszerének alkalmazása. Ezekben az években még nem volt akkreditált vizsgarendszer, de a felelős szervezetek már etológus, kutyakiképző, pszichológus gyógypedagógus szakemberek által kidolgozott, saját vizsgákon tesztelték a terápiás párosok alkalmasságát. 2009-ig kellett arra várni, hogy megszülessen a 27/2009. (XII.3.) SZMM rendelet, amely szabályozza a terápiás és segítőkutyák kiképzését, vizsgáztatását és alkalmazhatóságát. Ma Magyarországon terápiás munkába csak az a kutya vonható be, aki az e rendelet szerinti kétlépcsős terápiás vizsgát sikeresen leteszi gazdájával együtt. A vizsga első lépése a temperamentum teszt, amely széles körűen vizsgálja a kutya alkalmasságát. Csak ennek sikeres teljesítésével bocsájthatók a párosok a gyakorlati képzésre, mely egy hosszú, tizenöt alkalmas, szakemberek által történő felkészítés, és amely terápiás záróvizsgával ér véget. A páros csak ez után kezdheti meg működését az általa választott területeken.

 

A rendeletről, vizsgáról és a terápiás munka hatékony megvalósulásáról két következő cikkünkben írunk részletesen.

 

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás

XGyerünk, anyukám! - Teakiadó