Ajánló

Lúdas Matyi báb és szimfonikus értelmezésben a PARTI-TÚRA Fesztiválon

A szolnoki nyáresték közönségének soraiban eddig is sok család, gyermek ült örömmel hallgatva a Szolnoki Szimfonikusok és vendégeik műsorát, legyen szó komoly zenéről vagy épp dallamos operett-slágerekről. Ezúttal azonban külön műsort is kapnak az óvodások, kisiskolások a Szolnoki Szimfonikusok és a Minerva Bábcsoport előadásában az egész nyáron át tartó PARTI TÚRA FESZTIVÁLON.  A zene  mellett a játékos, kreatív építés, fejlesztés is megjelenik majd a szolnoki KÖLYÖKPARK jóvoltából, akik önálló kitelepülésen izgalmas feladatokkal és ajándékokkal várják majd a gyerekeket. 

Az idei év egy fordulópont az életünkben, hisz elsőként kapott önálló blokkot a PARTI-TÚRA FESZTIVÁL keretében gyerekelőadás. A zenei nevelést igen fontosnak tartjuk, hisz eddig is számtalan iskolába, gyermekközösségbe jártunk előadni akár a Lúdas Matyit, akár Prokofjevtől a Péter és a farkast, és láttuk a csillogó gyermektekinteteket. Örömmel ismerkedtek a hangokkal – mondja Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar szakmai igazgatója.

Lúdas Matyi báb és szimfonikus értelmezésben a PARTI-TÚRA Fesztiválon

Augusztus 18-án , a XXIII. „Örökség” fesztiválba integráltan lesz alkalmuk a gyerekeknek meghallgatni Balogh Sándor és Lukácsházi Győző Lúdas Matyi című zenejátékát, melyben közreműködik a szolnoki Minerva Bábcsoport is bűbájos bábfigurákkal megjelenítve Fazekas Mihály közismert elbeszélő költeményének humoros és tanulságos jeleneteit. A program kapcsán a gyerekek részt vehetnek mesekönyv bemutatón, sőt hangszersimogató program keretében ismerkedhetnek a hangszerekkel is.

Lúdas Matyi báb és szimfonikus értelmezésben a PARTI-TÚRA Fesztiválon

„Kodály országában a zenei edukáció elvitathatatlanul fontos, mindamellett, hogy a zenét tanuló és „fogyasztó” gyerekek képességei szinte észrevétlenül fejlődnek, gondoljunk csak a ritmusok és a matematika fogalompárjára. De ha csak az önfeledt közös időtöltés, zenélés előnyeit nézzük, akár egy tábortűz körülötti pillanatot megidézve, máris jó érzés tölt el bennünket. ”  – fogalmaz Tibenszky Moni Lisa, a tartó PARTI TÚRA FESZTIVÁL sajtófőnöke, nem mellesleg a Felelős Szülők Iskolájának alapítója. 

Az ingyenes programok között a szolnoki KÖLYÖKPARK kitelepülése is ígéretes, hiszen a fejlesztő, kreatív játékok színes kavalkádja áll majd rendelkezésre a gyerekek számára. A programon az együttműködés és a vidámság a legfontosabb erény. A foglalkozásokat szakértő kollégák vezetik. A KÖLYÖKPARK által biztosított kreatív építőelemekből – a német fejlesztésű QUADROból – segítséggel, egy talicskát építhetnek a gyerekek, mely még egymás szállítására is alkalmas lesz. A csapatok útmutatót kapnak majd az építéshez, de a kooperációra, a fantáziára, mindenkinek szüksége lesz.

Nagy szeretettel várunk minden kicsit és nagyot augusztus 18-án délután 17 órától a PARTI-TÚRA FESZTIVÁL  gyerek tematikájú előadására, programjaira.

Lúdas Matyi báb és szimfonikus értelmezésben a PARTI-TÚRA Fesztiválon

Az etnozene,  folk és folkrock stílusjegyekben zajló XXIII. Örökség fesztivál esti program kínálatában is érdemes körbenézni, hisz számtalan zenei ínyencséggel várja a látogatókat aug 18-20. között Szolnokon.

Részletek:

www.partiturafesztival.hu

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló

Kölöknet hozzászólás

aláírás