Ajánló

Vojtina Bábszínház - kiállítás megnyitó és bemutató

2019. szeptember 12-én 15.00 órakor nyitja meg a Vojtina Bábszínház az Égrejárók című kiállítását, és szeptember 15-én 

 (vasárnap) 10.00 órától láthatja először a közönség A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete című bábelőadást.

Vojtina Bábszínház - kiállítás megnyitó és bemutató

Égrejárók

Kustárné Almási Zsuzsanna, a Fabula et Figura Műhely bábjátékosának kiállítása

A kiállítást 2019. szeptember 12-én 15.00 órakor nyitjuk meg a Vojtina Bábszínház kiállítótermében.

Köszöntőt mond: Kustár Lídia

A tárlatot megnyitja: Dr. Bodó Sára, tanszékvezető egyetemi docens (DRHE, Gyakorlati Teológiai tanszék)

„Történet- báb- játék- bábjáték"

Ebben a négy szóban lehet leghitelesebben összefoglalni azt az alkotótevékenységet és folyamatot, amelynek művelője vagyok. Egykor, teológusként hivatásommá vált a bibliai történetekkel való foglalkozás, arra tettem fel az életemet, hogy „égrejáró” leszek, azaz kutatom, keresem az Égiek üzeneteit, és, ha meghallom, továbbadom másoknak is. Ezt teszem ma is, csak másképp, mint korábban.

Játék –és bábkészítőként az anyagba öntött jellemek, karakterek kifejezőereje ragadott meg. Ezért készültek az első bábjaim. A bábok azonban „élni akartak” – történeteket hívtak elő, a történetek pedig képeket és újabb bábokat. Játék közben újra és újra megtapasztaljuk, hogy milyen nagy erő rejlik ezekben a szimbolikus figurákban, hogy képesek a rég elfeledett történeteket is kinyitni számunkra és a mai embert is beavatottá tenni.

A Fabula et Figura Műhelyben társammal, Kustár Gáborral arra vállalkoztunk, hogy a történetekért az „égig megyünk”, hogy ősi, szakrális és bibliai történeteket, meséket keltünk életre a bábjáték „képes nyelvének” segítségével. Ezek a történetek mély tudásanyagot őriznek a világról, rólunk emberekről és az emberhez odaforduló Istenről. Azért játszunk és mesélünk, hogy ez feltárulhasson. Vannak pillanatok, amikor megadatik…”

A kiállítás látogatható:

2019. szeptember 13-tól november 3-ig

(hétfő-péntek: 8-17 óráig, szombat-vasárnap: 9-12 óráig)

 

2019. szeptember 15-én (vasárnap) 10.00 órától láthatja először a közönség

A Csizmadia, a Szélkirály és a Nyúlpásztor esete

című bábelőadásunkat.

Magyar népmesék alapján írta: Nagy Orsolya

Látványtervező: Michac Gábor

Zeneszerző: Arany Zoltán
Rendező: Markó Róbert

Rendezőasszisztens: Szabó Magdolna

A bábokat és díszleteket készítették:

Kissné Kati, Molnár Gábor, Nádasiné Szegedi Éva, Oláh Richárd, Tóth Ervin

Fény: Ágh András, Barta Zoltán, Nánási Barnabás

Hang: Czapp Ferenc, Papp László

Szereplők:

Baditz Dávid, Hajdú Péter, Hell Krisztina, Mercs Máté Péter, Nagy Mónika,
Reschofsky György


Nyulakat pásztorolni? Ki hallott már ilyenről? Valószínűleg senki, de én mondom nektek, nem könnyű mesterség: az erre, arra, meg amarra ugráló nyulakat egy helyre terelni, és ott is tartani bizony embert próbáló feladat. Márpedig ezt a próbatételt kell kiállnia annak a szegénylegénynek, aki szeretné elnyerni a királylány kezét, és a birodalom felét.

A szegény Csizmadia meg kénytelen a Szélkirályhoz fordulni, miután az az utolsó szemig kifújta a vékájából a fáradságos munkával megszerzett lisztet. A Szélkirály kárpótolja is a szegény Csizmadiát. De vajon jól használja-e majd az ölébe hullott ajándékokat a Csizmadia?

Ebben az előadásban két kevésbé ismert, de méltatlanul mellőzött magyar népmese elevenedik meg egy paravános-kesztyűsbábos játék keretében, sok zenével.

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk!

 

Szeretettel várunk mindenkit!

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás