Ajánló

Ezeket a rajzfilmeket látnia kell a gyerekeknek

 Vigyázat, addiktív tartalom következik! – Peer Krisztina gyermekpszichológus írása.

Amikor először találkoztam ezekkel a rövid animációkkal, egy előadásra készültem óvodás gyerekek szüleinek. Ezúton is hálásan köszönöm Orosz Anna Idának, a Primanima Animációs Fesztivál programkurátorának segítségét, hogy megismerhettem az alábbi rövidfilmeket. Csak ültem és nem tudtam abbahagyni a mozizást. A másfél éves gyerekem pedig ült az ölemben és bégetett. Azóta is rendületlenül teszi. Vigyázat, addiktív tartalom következik! 

Állandó a dilemma, hogy lehet-e mozgóképet nézni a gyerekeknek – igen, lehet –, és ha igen, akkor mit, mennyit, hogyan. Én most nem a mennyit és a hogyanba mennék bele, hanem a „mit”-be. Hát ezeket bátran nézze meg a legkisebb és a legnagyobb is, sőt, még a szülők is tudnak meríteni belőlük. Egyszóval családi mozik ezek, röviden, lényegretörően, igazi mondanivalóval.

A népmesék közül az állatmesékhez tudnám leginkább hasonlítani ezeket a kisfilmeket. Itt is állatok a szereplők, amelyek nem csak funkciójuk miatt izgalmasak a legkisebbeknek is, de emberi tulajdonságaik miatt lehetőséget adnak a távolításra a nagyobbaknak. A gyerekeknek az állatvilág egy ismerős közeg, és azt a működést mutatja be, mi nem jó egy közösségnek, vagy éppen azt, mitől hasznos valakinek a jelenléte egy csoporton, kapcsolaton belül. Az agresszió levezetésének, csatornázásának is remek példái az itt következő alkotások. Ha bátor vagy és küzdesz, megmenekülsz. Ha nem, akkor áldozat leszel és a többiek széttépnek.

A Film Bilder stúdió sokszoros díjnyertes animációi azonban nem csak a mondanivaló terén erősek, hanem filmesztétikai szempontból is nagyszerűek: a letisztult formák és színek, valamint az események világos és lassú jelenetezése miatt bárki könnyedén megértheti őket. Vagy ha nem – mert a nézőjük még kicsi –, apróbb magyarázatokkal kiválóan meg tudjuk tanítani nekik, hogyan értelmezzenek képsorokat.

Csak néhány hívószó és gondolatébresztő kérdéssel kommentelem a rajzfilmeket, amelyeknek természetesen annyi olvasata van, ahányan megnézzük. Ti mit láttok bennük?

Birkák

Mi van akkor, ha nem bégetünk úgy, ahogy azt elvárják tőlünk? Mi van, ha egy másik nyelvet beszélünk? És könnyebb úgy, ha a másiknál is kilóg a lóláb?

 

Kecskék

Fel a fejjel, mert úgy legyőzöd a félelmedet! Ha csak magad elé nézel, nem látod a többieket. Ha csak lefelé nézel, nem látod azt, aki neked segíteni próbál. Ha szeretnél egy problémát megoldani, érdemes más perspektívából is ránézni a helyzetre.

 

Tigris

Ne maradj sorminta, lépj ki a térből!

 

Farkas

Mások vagyunk. Mást szeretünk. De hasonlítunk. És ha olykor képesek vagyunk önmagunkon is nevetni, akkor már nagy baj nem lehet.

 

Denevér

Mindenkinek szüksége van egy támogató közösségre. Egy barátra.

 

Tehén

Az identitásunk része a testünk is. A megváltozott testünket az identitásunk részévé kell tennünk. Szerezd vissza a foltjaidat!

 

Zebra

Az áldás a véletlenen is múlhat. Mindenki másban különleges. Mindenkiben van valami jó.

 

Bálna

A társas kapcsolatokban az agresszió gyakran az ügyetlen kapcsolódás egy formája. Hogyan tudunk egymáshoz jól kapcsolódni?

 

Krokodil

Van, hogy a problémamegoldásban egyedül nem tudunk lépéseket tenni, csak együtt juthatunk el a célig.

 

Polip

A konfliktuskezelés egyik leghatékonyabb stratégiája az együttműködés. Fordulj a külső erőforrások felé, ha máshogy nem megy.

Peer Krisztina

 

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 
Címkék: ajánló, video

Kölöknet hozzászólás

aláírás