Ajánló

Jótékonysági színházi előadás és workshop Mosolyországban

Szalay Kriszta színművésznő a Mosolyország Alapítvány égisze alatt 2008 óta szervezi a Kapcsolda elnevezésű integrációs és szemléletváltó programot, melynek keretében fogyatékos és egészséges gyerekek töltenek el közösen egy napot az egészségesek iskolájában és különböző közös programokon keresztül ismerik meg egymás életét, gondolkodását.

Kriszta folyamatosan törekszik arra, hogy minél több izgalmas és tartalmas közös programot szervezzen a fogyatékos és egészséges gyerekek számára. Most decemberben egy jótékonysági színházi előadás létrehozását tűzte ki céljául, melynek megvalósításában a k2 Színház lesz a segítségére. A FESZ-díjas fiatal színészcsapat, fogyatékkal élő fiatalokkal, 3 nap alatt készít el egy előadást.  Az élet alapkérdéseire keresik majd a választ. Többek között, hogy mi az érték, a szépség vagy a bűn.

Az előadásra váltott jegyekből befolyt összegből a Mosolyország Alapítvány elindítja fogyatékkal élő gyermekek művészeti nyári táboroztatását 2015 nyarán, ahol színészhallgatók előadást hoznak létre a gyerekekkel.

 

Az előadás időpontja: 2014. december 13. 18.00, Jurányi (Budapest, 1027, Jurányi utca 1)

A workshop időpontja: 2014. december 11-13., Jurányi (a workshop szabadon látogatható, érdeklődni az antal.klau@gmail.com címen lehet)

Jegyeket a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház jegypénztárában (H-P: 16.00-20.00), vagy online lehet vásárolni, foglalni pedig a juranyijegy@gmail.com címen vagy a 06-30-777-2533 számon lehet.

2014 december 10. Kölöknet

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás