Ajánló

„Legyen a zene mindenkié!” – a Szolnoki Szimfonikusok közösségi zenei nevelésbe kezdtek

„Legyen a zene mindenkié!” – hangzott a mondat Kodály Zoltántól az általa felállított zenepedagógiai koncepció – a híres Kodály-módszer - fő alapelveként, amelynek legfőbb célja a zenei nevelés széles körben való elterjesztése. Kodály szerint zene nélkül nincs teljes lelki élet, olyan szükséglete ez az életnek, mint a levegő és a zene legfőbb rendeltetése nem más, mint belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A Szolnoki Szimfonikusok is hasonlóan vallják, akik júniusban a SZOLNOK MASTERCLASS, Nemzetközi Karmester és Karnagy-mesterkurzusukhoz kapcsolódóan templomi koncertekkel, gálakoncertekkel igyekeznek a diákok számára minél szélesebb körben elérhetővé tenni és megkedveltetni a klasszikus zenét.

A kezdeményezés a Kodály Emlékév - Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója -, valamint a Reformáció 500 - a reformáció 500 éves jubileuma - szellemiségével teljesedik ki.

„Legyen a zene mindenkié!” – a Szolnoki Szimfonikusok közösségi zenei nevelésbe kezdtek

SZOLNOK MASTERCLASS néven júniusban nemzetközi karmester és karnagy mesterkurzust tartanak a Szolnoki Szimfonikusok, ahol a képzés Tisza-tavi templomi hangversenysorozattal és két gálakoncerttel bővül ki, amelyet a fiataloktól kezdve a hátrányosabb helyzetű települések lakóin keresztül sokak számára igyekeznek elérhetővé tenni, egy kis kulturális csemege keretein belül bepillantást engedni a klasszikus zene kulisszái mögé.

SZOLNOK MASTERCLASS – Reformáció 500 – templomi koncertturné

A Szolnoki Szimfonikusok által szervezett mesterkurzus abban különbözik a hagyományos workshopoktól, hogy – a reformáció 500 éves jubileuma kapcsán – kiegészül egy templomi koncertsorozattal is, mely hangversenyek befogadói a Tisza-tó környéki, kulturálisan ellátatlan települések templomai. Előadások lesznek Martfűn, Törökszentmiklóson, illetve a nemrégiben felújított Tisza-tavi templomokban Tiszaigaron, Tiszaderzsen, Tiszaszőlősön, Tiszaszentimrén és a Kunmadarasi 2000 férőhelyes templomban is.

Alpaslan Ertüngealp a karmesterkurzus vezetője és a gálakoncertek művészeti vezetője a következőképpen nyilatkozott: „Nagyon fontosnak tarjuk, hogy a fiatalokat is bevonzzuk a templomokba.  Lesznek külön kórus hangversenyek, külön zenekari hangversenyek és szervezünk majd kombinált hangversenyeket is. Az egyik kiemelt cél, hogy ezáltal a fiataloknak is megmutassuk a komolyzene erejét, értékét.”

A turné tisztelegni kíván a reformáció 500 éves jubileuma, kulturális örökségeink és az újjászületés előtt a zene nyelvén megszólítva a nagyközönséget. Ezek a koncertek június 11-16. között kerülnek megrendezésre, ahol minden esetben valamilyen jótékonysági célra gyűjtenek a helyi szervezetek javára.

 „Ezeknek a templomoknak nagyon sajátos és különleges atmoszférája van, ide a mesterkurzus gyümölcsét, tehát a mesterkurzus során létrejött szakmai anyagokból összeállított válogatást hozunk el. Abban bízunk, hogy egy tradíciót fogunk elindítani a nemzetközi műhelymunkával és a templomi koncertsorozattal. A mesterkurzus próbáit a 3. naptól már a megye gimnáziumaiból érkező szervezett csoportok is látogatni fogják meghatározott rendben, mert ez egy ritka alkalom, hogy ebben a régióban ilyen magas művészeti tartalommal zajlik program.” – mondta Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ügyvezető szakmai igazgatója a szerdán Budapesten rendezett sajtótájékoztatón.

A cikk további folytatásá itt olvashatják

2017 május 13.

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás