AjánlóProgram

KórházSuli konferencia – diákok és tanárok a beteg gyerekekért

A KórházSuli egy olyan diákok, tanárok, szülők és kórházpedagógusok által közösen működtetett program, amely tartós kórházi ápolásra szoruló (pl. daganatos) beteg gyerekek számára készít játékos, interaktív tananyagokat személyre szólóan. Első konferenciája 2015. október 3.-án lesz Budapesten, az Eötvös József Gimnáziumban.

A program célja, hogy minden olyan iskolás korú gyermek hozzájuthasson a saját igényeire szabott tananyaghoz, amely segíti őt a tanulásban. A kórházba kerülő diákok a kórházpedagógus segítségével kapcsolatba kerülnek egy középiskolai csapattal (szaktanár, diákok), akik kifejezetten az ő számára fejlesztenek online, interektív tananyagot (pl. ha éppen az ország három részre szakadása a téma történelemből, akkor arról).

A fejlesztett anyag az E-studygroup nevű oldalon található interaktív, játékos applikációgyártó oldalon készül el. A diákok közösen dolgoznak tanárukkal, és valódi értéket hoznak létre, amely segít egy beteg gyereknek - és nem utolsósorban a kórházpedagógusnak - abban, hogy mindenki saját tempójában, játszva tudjon fejlődni. Minden betegnek lesz egy mentora, aki részben online, részben néha a kórházban is segít neki a tanulásban.

A KórházSuli konferencia tervezett programja

9.30-10.00: Regisztráció

10.00-11.00 Bemutatkozunk (Mi is ez az egész? Hogyan jött az ötlet, mit szeretnénk elérni, mit tettünk eddig, és hová szeretnénk eljutni)

11.00 - 16.00 - Forgószínpadszerűen összesen 4 (egyenként 60 perces) interaktív műhelymunkát tervezünk (közben minden csapatnak ebéd is lesz természetesen) az alábbi témákban:

IKT műhely (itt mindenki megtanulhat saját interaktív tananyagot készíteni 60 perc alatt. Megígérjük, hogy menni fog, semmilyen előképzettség nem szükséges hozzá)

Közösség műhely (itt megismerkedhetnek a résztvevők egymással, akár már itt csoportokat alakíthatnak, megbeszélhetik az esetleges jövőbeni közös munkát)

Kórházpedagógiai műhely (itt sok mindent elmesélünk arról, hogy milyen is a kórházban tanulni. A foglalkozást olyan tanárok és diákok tartják, akik ezt megtapasztalták. He tényleg érdekel, miért hasznos a KórházSuli, itt biztosan kapsz válaszokat).

Pszichológiai műhely (itt a feladatra készülve fontos tapasztalatokat lehet szerezni, hogy valóban felkészülten vágjon bele mindenki a feladatba).

16.00-17.00: A tapasztalatok közös elemzése, hogyan tovább?

 

Mindenki csak nyer a programban, hiszen:

  • a kórházpedagógus munkája könnyebb lesz;
  • a beteg gyereknek személyre szóló interaktív, játékos tananyagot készítenek;
  • a gimnazisták értelmes munkát végeznek, látszik, hogy hasznosul a világban a munkájuk, iszonyatos erőfeszítéssel dolgoznak, nagyon megtanulják azt az anyagrészt, amiről az appot készítik (ráadásul közösségi szolgálatként is elszámolhatják);
  • készül egy interaktív tananyag adatbázis, amit bárki használhat bármikor;

... és végül, egyetlen adóforint nélkül, összefogással sikerül enyhíteni egy több ezer beteget érintő, komoly problémán az országban.

FORRÁS

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás