AjánlóProgram

Senki ne maradjon mese nélkül!

A karácsonykor mese nélkül maradó gyermekek számára indítanak jótékonysági akciót, hogy a rászoruló apróságok is mesés élményekkel gazdagodhassanak az ünnepek alatt.

Magyarországon több ezer gyermek nő fel úgy, hogy még karácsonykor sem élvezheti a gyermeki lét önfeledt örömeit. Számukra szeretne segítséget nyújtani a Népszabadság és a Világgazdaság közös, karácsonyi akciója.

“A mesének, mesélésnek rendkívül nagy szerepe van a gyermekek érzelmi, értelmi fejlődésében, és nagyban segít megérteni a mindenkori világot, ezért mindent meg kell tenni, hogy ne nőhessen fel gyermek, nélkülözve ezeket az alkalmakat” – mondják a szervezők. Az akcióban a karácsony után mindössze négy napon át látható, A Játékkészítő című, rendkívül izgalmasnak és látványosnak ígérkező mese-musical élményét szeretnék rászoruló gyerekekkel megosztani. “Tavaly 12 teltházas előadás során több tízezer gyermek élvezte az előadást, és idén is, az eddigi érdeklődést látva, rengeteg gyermekre számítunk” – mondja Illés Gabriella, a darab megálmodója. “Külön öröm, hogy ezúttal olyanok is láthatják, akiknek nem áll módjukban jegyet váltani” – tette hozzá.

Mostantól tehát minden, A Játékkészítő előadásra történő vásárlás esetén a jótékony vásárló kedvezményt kap, s minden vásárlás után egy jegyet az akció szervezői egy rászoruló gyermeknek ajánlanak fel.

Az akció részleteiről bővebbet a jegy.hu oldalon lehet olvasni.

Hasonló tartalmakért iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre!
 

Kölöknet hozzászólás

aláírás