CsaládCsaládi szerepekSzülő

Apablog – Lányos apa vagyok

Lányos apa vagyok. Lányos voltam mindig is. Még meg sem születtem, amikor szüleim elhatározták, hogy Andreának fognak hívni - egyáltalán nem számoltak ugyanis a lehetőséggel, hogy fiú leszek. A névadást némi tanácstalanságot követően megoldották, de a fiúnév a kinézetemhez sehogyan sem illett: a babakocsiban mindenki lánynak nézett.

És később is, egészen sokáig - nem számítva azokat a heteket, amikor az apai beavatkozás következtében kopaszra nyíratva egyértelmű volt nembeli hovatartozásom: a bemutatkozáskor nem csodálkoztak a hallott Endrén, nem gondoltak félrehallásra és nem kérdeztek vissza: „Elvira?”. Még az egyetemi évek megkezdése előtti időkben sem csinálhattam gondot a „grófnő” megszólításból. A dolog azóta megoldódni látszott, az említett apai beavatkozáshoz hasonló eredményű, de nem fodrászi, hanem genetikai segédlettel megvalósuló arculatváltozással (a grófnőből a gróf persze megmaradt).

De a lányos jelző érvényének felfüggesztése ezúttal is átmenetinek bizonyult. Épp elfelejteni készültem azt, amikor lányom születése tudatosította bennem: lányos maradok, még ha más értelemben. Gondoltam: egyelőre, és ha majd fiam is lesz, a jelző használatára már tényleg nem leszek jogosult. Ennek viselésére azóta viszont kétszeresen vagyok jogosult: ma már két lányom van. És a lányos helyzet folyamatosan fokozódik: a lányaimmal nem focilabdát kell kergetnem, legfeljebb lufikat eregetnem, nem kell velük katonázni és várakat ostromolni, de Barbie-kat öltöztetni és - bált rendezni annál inkább.

Két lányom van: Blanka, a nagyobbik és Zsófia, a kisebbik. A nagyobbik már tényleg nagy, tizenegy éves múlt, a kisebbik pedig valóban kicsi még, három és fél éves.

Az elmondottak ismeretében az olvasó sem lepődhet meg azon, hogy a kisebbik lányom egy időben apanyának hívott. Én sem lepődtem meg magamon, amikor a nyáron a tengeri búvárkodásból származó kagyló- és csigaházakból nyakéket készítettem - saját használatra. És nem okoz gondot számomra a Nők Lapja átlapozása sem, a lakberendezési újságoké pedig kifejezetten örömmel tölt el.

S eljön majd az idő, amikor a lányaimmal/nak majd fickókat is nézegetni fogok. Vagy csak azokat kell megnéznem, akiket házhoz hoznak? (Házhoz? Honnan lesz nekem addigra házam??? Semmiképp se lenne jó, ha a fickók háztűznéző helyett lakástűz-nézőbe jönnének, lánglovagokként).

Igen, ez utóbbi - mármint a háztűznéző - bekövetkeztével riogatják a lányos apákat, és hogy majd nem ők lesznek a(z egyetlen) férfiak lányaik életében. Sógorom, akinek csak fiútestvérei és csak fiai vannak, nemrég nem kis kárörömmel mesélte: lányos Sándor barátjuk ugyan kézlegyintéssel szólt a náluk bekövetkezett első randiról, de izgatottsága szemmel látható volt, szájaszéle remegett, arca elsápadt, homlokát kiverte a veríték. A témára eddig én is csak legyintéssel válaszoltam, mondván: elnőiesedett családunkba jól jönnek majd a férfiak.

A probléma elhessegethetőnek tűnt, hiszen messze még az az idő, és lányaim életének nincs olyan mozzanata, amelyben részt ne vehetnék. Az apai féltékenység ráér még szunnyadni. De a problémának erről nem szóltak, s az nálunk már a nyáron megjelent. No, nem a randi-kérdés formájában és nem fickó képében - ez az idő, remélem, még tényleg messze van -, de a nyaraláséban.

Történt pedig, hogy sógornőm elhatározta, hogy Blanka lányommal egészíti ki nyaralni induló családját, és vele helyettesíti a családi nyaralást már kellemetlen nyűgnek tekintő kisebbik nagyfiát. Úgy tűnik, apai részről eleve számolt az elutasítás lehetőségével, s jobbnak látta, ha az apa megpuhításának feladatát nem vállalja magára, hanem azt egyenesen a lányomra bízza. Puhításról aztán szó sem volt - a nagyobbik lányom nem egy puhítós alkat -, csak bejelentésről. Amit az erélyes anyai közreműködés következtében tudomásul kellett vennem. Helyzetem tovább súlyosbodott azáltal, hogy feleségem közölte: eszembe ne jusson a lányommal tartani, mert ez nem a mi nyaralásunk és lányom is kijelentette, én ugyan el nem kísérhetem őt, mert nincs hely, és más szállást sem lehet találni, meg kíséretem amúgy is „ciki” lenne a számára.

Kedves lányos-Sándor, most éreztem csak át igazán szomorú helyzetedet és láttam problémád legmélyére, pedig lányom csak egyhetes nyaralásra szöktettetett el, Dalmáciának nem is legpatinásabb helyére, csak egy falucskába, amelynek viszont a nevét sem vagyok hajlandó azóta se kiejteni, nemhogy leírni. Ez az eset aztán emlékezetembe idézte az apai féltékenység egy korábbi, feledésre kényszerített megnyilvánulását. Azt a két évvel ezelőtti dubrovniki nyaralást, amely során lányom a sógorom kíséretében úszott be abba a barlangba, amelybe korábban velem semmi szín alatt sem volt hajlandó bekíváncsiskodni sem.

Mindaddig azt hihettem: Dalmácia és az adriai nyaralás közös és személyes ügyünk - amelynek titkaiba én vezettem őt be. Akkor kiderült: a barlang „területét” ki kell venni a személyes területeink közül. Az idén ezek a területek sokkal komolyabb kárt szenvedtek. Ilyen csatavesztések a háború elvesztésével járnak majd.

Szinte magamhoz sem tértem még a nyaralási eset okozta megpróbáltatástól, máris jött a következő. A következő eset, a következő elválás, a következő lányommal. Zsófin szeptembertől az óvodával kell osztoznom.

Raffay Endre

2012 október 08. Raffay Endre

 
Kölöknet hozzászólások  
(1 hozzászólás) 
2013 szeptember 19.
gün
Élethelyzetek, történések újravizsgálása, megértése, tisztán látása.
Intim, kivételes, páratlan kapcsolati szálakba vetett hit.
Az akarat, ami önmaga vállalásában erősíti, s az igény a teljesebb lelki szabadság eléréséért.
Tisztelet, 21. századi példaérték!
Kölöknet hozzászólás
aláírás