Apablog - Mobilmánia
A mobiltelefon veszélyes dolog. Veszélyes a szülőre és gyermekre nézve is. Veszélyes a szülők koleszterinszintjére, mert veszélyesen sokba kerül, különösen, ha állandóan használják. Nálunk ez a helyzet.
Amíg Zsófi még megelégszik régi mobilok gyötrésével, addig Blanka már igazi készüléket használ. Használja telefonozgatásra, internetezgetésre és játszik is rajta. Főleg ez utóbbi tevékenységet gyakorolja.
Ezt teszi már reggel, az ágyból fel sem kelve, a takaró alá rejtőzve. Előlem rejtőzik, mert tudja, a koleszterinszintemet nemcsak a mobil-számla, de a mobilos játékok is veszélyeztetik. Ha előmászik az ágyból (és a takaró fedezékéből) már nem izgatja az én koleszterinem, hanem nyíltan játszik – fotelbe kuporodva, vagy a kanapé sarkába húzódva.
Játszik az étkezőasztalnál is, és, ha nem tévedek, játszik a wc-n ülve is. Játszik, amíg el nem ragadom tőle a készüléket. Akkor – kikerülve a gép babonázó hatása alól – magához tér, s egy-két szó váltható is vele.
És veszélyes a mobil, mert verekedni is lehet vele. Még nálunk is.
Az úgy volt, hogy szombaton reggel a lányok az anyjukkal az ágyban feküdtek, mint a sárgarépák a piaci pulton a Hunyadi téren – hajuk a zöldjük. Blanka belül, középen Zsófi, aki a kiságyból mászott oda, át az anyján, az anyjuk meg a kiságy felőli szélen.
Blanka persze játszani kezdett a mobilján. Zsófit ez zavarta – az, hogy nem ő játszik, vagy az, hogy nem vele játszanak, vagy mert látta, hogy a játék engem igencsak idegesíteni szokott. A veszélyes mobilt Zsófi végül megragadta és kitépte nővére kezéből. Ez a kitépés hatalmas erővel és lendülettel történt, amelynek következtében a mobil az anyjuk arcán-arcában landolt.
Mivel a gép kikerült Blanka kezéből, magához tért és rohant is ki hozzám, riasztani: „Anya sír!”. Bevágtattam hát a kisszobába, ahol feleségemet a kiságyban fekve találtam, ahova – mivel a kiságy oldalát leszereltük – minden gond nélkül átfordulhatott. És: valóban sírt ott, mint egy méretesre nőtt kisbaba.
A mobil a szeme alatt találta el, ahol az arccsont feldagadt, rettenetes fájdalmat okozva. Kis hüledezés után hűtés, majd újabb hüledezés az arc elszíneződésének és a kezdődő monokli láttán. És: hüledezés következett a mobilhátnak az ütés következtében való elrepedése felfedezése kapcsán is.
Mit volt mit tenni, elmentünk kirándulni a Pilisbe, méghozzá Pilisszentkeresztre. Élvezni a tavasziasra fordult időt, levegőzni és megnézni a ciszterci apátság maradékait. Az idő ott kinn korántsem volt olyan barátságos, mint benn a városban és fenn a harmadik emeleten, a levegőzés pedig túl átható volt, mivel fújt a szél.
A ciszterci romok viszont megtekinthetőek voltak. De ezek túl csekélyek ahhoz, hogy a lányok érdeklődését felkeltették volna. Egyedül az hozta őket némi izgalomba, hogy megmutattam nekik, hol volt Gertrudis királyné sírja, pontosabban az, hogy hol voltak a királyné csontjai. Meg persze az is, hogy őt itt a közelben gyilkolták meg.
Az izgalmak aztán fokozódtak. No, nem a hóvirágok felfedezésének köszönhetően, nem is az egykori kerengő lábazatainak megszemlélésének hatására. Hanem: Blanka vaddisznó-nyomokat talált. Ő ezeket követni akarta, Zsófi viszont megrémült a lehetőségtől, hogy szembe – illetve a követés következtében: farba – találkozhat egy vaddisznóval.
Eggyel? Akár többel is. Amelyek üldözőbe vehetnek bennünket, akár biciklire is pattanva, mint a Kisvakond rajzfilmjében. Végül azzal nyugtattuk meg, hogy veszély esetén felmászunk a templom pillércsonkjai fölé emelt védőtetők egyikére, ahova a vaddisznók nem tudnak majd utánunk jönni. Különösen akkor nem, ha nem lesznek hajlandók leszállni a biciklijükről.
Blankát is eltérítettük a lábnyomok követésének tervétől. E helyett más nyomokat kezdett tanulmányozni. Őzek és nyulak kaki-bogyóit. Le is fotózta ezeket. Majd: kútból vizet ittunk és otthonról hozott ennivalókat eszegettünk (mivel a piknikes kosarunkat még nem szereltem fel az idei szezonra, porcelános terítés nélkül). Állatok a menüt záró sárgarépára sem jelentek meg (se vaddisznó, se őz, se nyúl).
Csak később egy kutyus – persze nem a sárgarépa illatára . És ez a kutya játszani akart Zsófival. Botot dobtunk el, s ő minduntalan visszahozta. Ez Zsófinak is igen tetszett (nem ez volt az első eset, hogy játékba kezdett vele egy kutya – múltkor a Városligetben volt hasonló élményünk).
A hazautat is túléltük. Este: opera (operaházi). Jött velem Blanka is! A Xerxészt néztük és hallgattuk meg (nem először), ezt a nyálasnak mondott (énekelt) sztorit. A telefonjainkat kikapcsoltuk, így azok nem jelentettek veszélyt az előadásra nézve.
Hazaérve: egy monoklis hölgy fogadott bennünket.
Raffay Endre
