CsaládCsaládi szerepekSzülő

Így látom én

Ki vállaljon gyereket?

Egyre idősebb társadalomban élünk. Nem is olyan régen, 1990-ben a gyerekek száma még 30 százalékkal meghaladta az idősekét, ma viszont már a 65 év felettiek többen vannak, mint a gyerekek. Egyáltalán nem mindegy hát, hogyan is vélekednek a gyerekvállalásról a tizenévesek.

„Megszülettünk hirtelen, egyikünk se kérte. Kérve kérünk, szép jelen: meg ne büntess érte” (Devecseri Gábor).

„A szívből vállalt gyerek boldogsága”

Egy internetes fórumon bukkantam rá egy vitára, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Elgondolkodtatott, helyenként felháborított. Idézem néhány részletét:

„Nincs külön gyerekszobánk, együtt alszunk egy nagy matracon. Cumisüveget, tápszert, baba evőeszközt a gyerekeink nem is láttak. A babakocsi helyett a nagyvárosban sokkal célszerűbbnek és boldogítóbbnak bizonyult a hordozás. Jó minőségű ruhák cserélnek gazdát a családi és ismerősi körben, és telik egy-egy márkás darabra is.(...) Végül: a szívből vállalt gyerek, a spontánul, gyerekközpontúan nevelt csemete és főleg a többgyerekes életmód kincset érő továbbképzés apának és anyának egyaránt. Odafordulás, lényeglátás, szervezés, találékonyság – valóságos mesterképzés. Mi vagyunk a középosztály alja. Nem valószínű, hogy gyerekeink mind értékes ingatlant örökölnek, és külföldi egyetemen tanulnak. Viszont mindent megkapnak, ami fontos: időt, élményt, jó levegőt, művelődést, jókedvű szülőket.”

„A közös ágy, együttalvás hidd el a legfontosabbat adja a gyermeknek, ismét csak a kötődés oldalt s magát a kötődés-elméletet a kontinuum továbbvitelét ajánlom figyelmedbe.”

„Lehet, hogy még a kisgyerek nem bánja, hogy együtt alszanak egy matracon, de vajon 10 év múlva már lesz pénzük egy nagyobb házra, ahol lesz gyerekszoba és külön ágy? És majd akkor tudnak új és nem örökölt ruhákat adni a kamaszkorú gyerekre? Idősebb korában majd az lesz neki fontos, amit most a szülő fontosnak tart? Valószínűleg nem. Csak a szerencséjükön fog múlni, hogy lesz-e elég pénzük. A gyerekek lázadni fognak, és az örökös vitatkozástól már a szülőknek sem lesz olyan jó kapcsolatuk. Lehet, hogy a gyerek majd felnőtt korában át fogja látni a helyzetet, és hálás lesz a szüleinek, hogy ilyen körülmények között is vállalták, de kamaszkorában biztos, hogy ki lesz borulva. A személyiségétől függ majd, hogy hogyan. Lehet, hogy zárkózott lesz, vagy szófogadatlan, tiszteletlen vagy bármi más, de örülni biztos nem fog a pénztelenségnek.”

„Egy gyereknek meg kell kapnia legalább az alapdolgokat”

Az utóbbi vélemény ösztönzött arra, hogy megkérdezzem néhány kortársamat, mit gondolnak erről a problémáról. Egy nehéz anyagi körülmények között élő lány így vélekedett: „Az egyik legszebb dolog lehet egy gyereket felnevelni, de úgy gondolom, ha valakinek nincs meg a kellő ideje és anyagi háttere, akkor nem hoz teljesen jó döntést, ha gyereket vállal. Persze nem az a cél, hogy elkényeztessünk egy kisgyereket, de az fontos, hogy biztosítani tudjunk a számára mindent, amit csak lehet, és teljesítsük a vágyait. Ha az én gyerekem majd például klarinétozni szeretne, biztos, hogy vennék neki egy hangszert. Több olyan fiatal ismerősöm van, aki úgy nőtt fel, hogy egész gyerekkorában hiányzott neki valami. Persze, én is tudom, hogy pénz nélkül is lehet boldog az ember.”

Saját legjobb barátnőm, aki számára különösen fontos a család, a következőket mondta: „A gyerekvállaláshoz persze elengedhetetlen a pénz, hiszen az alapfeltételeket meg kell teremteni a gyereknek. Én úgy érzem, mi se dúskálunk az anyagi javakban, viszont biztos megélhetésünk van. Vannak ruháink, minden nap rendesen tudunk enni, és megengedhetünk magunknak még valamiféle kis "luxust" is. Én a magam részéről inkább lemondanék néhány dologról, ha az apukámnak nem kellene annyit güriznie a pénzért, bár sokan biztos nem értenének velem egyet.

Úgy érzem, hogy a legtöbb tini nem ismeri el a pénz értékét. Amíg mindent megkapnak, addig nem is foglalkoznak az egésszel. Addig, amíg el nem kell kezdeniük nekik is dolgozni, fel sem fogják, mi mindent tesznek értük a szüleik. A gyerekvállaláshoz mindenképp kell mindkét szülő. Ha a szülők úgy gondolják, hogy mindent biztosítani tudnak egy gyerek számára, a döntés már a saját felelősségük. Én nem gondolom, hogy jó megoldás, ha a gyerek egy ágyban alszik a szülőkkel. Egy saját ágy szerintem mindenképp kijár a gyereknek. Viszont az örökölt ruhákkal semmi bajom nincs. Én csak úgy szeretnék majd gyereket vállalni, ha úgy gondolom, hogy apa is lesz mellette, biztosítani tudom az alapdolgokat számára, és nem kell teljesen feladnom a karrieremet.”

Szerintem

A két legfontosabb gyermekvállalási tényező az összhang a két leendő szülő között, és az, hogy elég pénz legyen a kasszájukban a következő 20-30 évben. Három testvéremet és engem a szüleim nagyon fiatalon vállaltak. Nem volt elég pénzük, biztos lakhelyük, úgy gondolom, hogy még nem voltak elég érettek a nagycsaládhoz. Amikor kicsik voltunk, ez még nem számított. Csak az volt fontos, hogy legyen mit ennünk, legyen meleg és tudjunk felhőtlenül játszani.

De azóta eltelt 13 év. Miután elváltak a szüleim, mi az anyukámmal maradtunk. Nem tudnám megszámolni, hogy hányszor hallottuk a következő mondatot (ami most már, testvérek között vicces szlogenné vált): „Ne izguljatok, gyerekek, jövőre már lesz sok pénzünk!” Egy ideig elhittük és reménykedtünk, de már vagy nevetünk, vagy bosszankodunk rajta.

Persze látom anyukámon az igyekezetet, hiszen őt is bántja, hogy nem tud megadni nekünk mindent, amire vágyunk. Mi már átvészeltük a legkritikusabb korszakot, és elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy mi is dolgozzunk, és segítsünk abban, hogy mindenünk meglegyen. Természetesen nekünk (a nagycsaládban élő gyerekeknek) a többi tinédzserhez hasonlóan vannak igényeink: el szeretnénk járni a haverokkal hétvégenként, divatos ruhákra vágyunk, szívesen eljutnánk a nyári fesztiválokra, és sorolhatnám tovább.

Sajnos a „kisfelnőtt” életét ezek hiánya igen jelentősen befolyásolja. Az iskolában az osztálytársak először a külső alapján választják ki a barátaikat. Akiknek nincsenek divatos ruháik, már itt kirekesztődnek. A következő fontos dolog, hogy az osztálytársak ne csak az iskolában találkozzanak. Ha nem járnak el együtt szórakozni, akkor nem lesznek igazi barátok, és csak a felszínes iskolai haverság marad.

Erre az okfejtésemre mondta a barátnőm, hogy nem kell azzal törődni, ha valakit a gazdagok kinéznek maguk közül, hiszen a normális emberek egyáltalán nem törődnek az ilyesmivel. Mindenki eldöntheti, hogy a hétvégén kivel, milyen ruhában, hová megy el szórakozni. Nem kell puccos, giccses, drága bulikba járni. Lehet, hogy igaza van, de...

Végső soron úgy gondolom, hogy a gyerekvállalás szép, egy életet megváltoztató döntés. Mielőtt a szülő meghozza, át kell gondolnia, hogy milyen életet szán leendő gyermekének, és hogy ő maga mit vár a jövőtől. Azt, hogy mennyire biztos a családi kapcsolatait, a pénzügyi helyzetét illetően, és elég érett-e ehhez a komoly felelősséggel járó feladathoz. Bármilyen életkörülmények között nőhet fel boldogan egy kisgyerek, jövőjét elsősorban a családja felfogása, a családban uralkodó légkör határozza meg.

2010 január 22. Gergely Kinga

 
Kölöknet hozzászólások  
(9 hozzászólás) 
2010 február 18.
Usermami
Oma, ismerjük azt mi is, hiszen mi vagyunk a második Ratkó-nemzedék. És igen, a születésszabályozás elég jó dolog. A gyerekvállalással kapcsolatban: azért szerencsére sokan vágynak gyerekre és tesznek is érte. Maximum biztonsági játékosok és nem az eredeti elképzeléseik szerinti gyerekmennyiséget valósítják meg, hanem csak annak töredékét. Ezzel én is így vagyok, mindig is hármat szerettem volna, most van egy, és boldog leszek, ha be tudunk majd vállalni még egyet. Persze, vannak olyanok, akikre igaz, amit írsz, de szerencsére elenyészően kevesen. És szerintem voltak is ilyenek régen is, csak nem voltak ennyire előtérben - más volt a megítélése társadalmi szinten is annak a nőnek, aki nem akart gyereket. Én még azt is el tudom képzelni, hogy van olyan, akinek kerek az élete gyerek nélkül is, akinek a család fogalmát a párjával alkotott kettős is tökéletesen kielégíti. (Én ugyan erre képtelen lennék, szerintem már alkatilag is.) A tinédzserek álláspontja pedig szerintem nem ennyire egyrétű. Biztos vagyok benne, hogy a szülők félelmeit, bizonytalanságait a gyerekek tökéletesen leveszik, aztán nagyobb korukra beépül a gondolkodásukba. Az, hogy látszólag szemrehányást tesznek testvérük felé, szerintem csak a felszín, ennél jóval mélyebb indokok munkálnak bennük, amiket tán sem megfogni, sem megfogalmazni nem tudnak igazán. Hogy ez kinek a hibája? Nem hiszem, hogy a szülőé lenne. Hiszen a szülők nagy része a lehető legjobbat akarja a gyerekének - jelentsen ez bármit is a saját olvasatában, sok testvért vagy egyetlen, de minden általuk biztosítható lehetőséggel felvértezett gyereket. Ez még csak nem is feltétlen a fogyasztói értékek eluralkodását jelenti, hiszen sok családban nemhogy iPodra, de olykor a számlákra sem jut elég pénz. Az apa szerepével és fontosságával kapcsolatban mélységesen egyetértek veled. Ám azt gondolom, hogy mivel ott kettőn áll a vásár, elfogadható, ha nem mindig jön össze. Bár nyilván az az ideális, ha a szülők képesek saját magukon felülemelkedve a gyerekért egyfajta szövetséget létrehozni. De ehhez nagyon tudatosnak kell lenni. Az emberek nagy része pedig nem az.
2010 február 16.
Oma
Kedves Usermami! Dehogy tartalak keserűnek, csak próbálom tovább gondolni az itt felmerülő izgalmas gondolatokat. Nem csak a háború után, hanem a háború alatt is születtek gyerekek. Azután volt a diktatúrák kora, amikor tilos volt születésszabályozás, a következményeit főleg az idősebbek alaposan ismerik (Ratkó korszak). A születésszabályozás lehetősége a 60-as években forradalmi tett volt, és nagyon jó, hogy a jövendő szülők nem kényszerülnek "esztelenül szaporodásra". Egy határon túl azonban bénító hatású lehet ez a döntési lehetőség, hiszen a jelen is bizonytalan, hát még a jövő! Sokan olyan sokáig töprengenek, hogy végül nem marad idejük szülni, főleg több gyereket vállalni (gyakran még egyet sem). Ennek kapcsán asszociáltam a gyerektelenség kérdésére. Ami az eredeti cikkben számomra új volt, az a tinédzserek nézőpontja. A burkolt szemrehányás, hogy ők a testvérük/testvéreik miatt hátrányt szenvednek. A megközelítésben a fogyasztói értékek eluralkodását vélem felfedezni. És még valami, ami szintén benne volt ebben az írásban: fontos hogy apa is legyen a gyerek mellett. Ez sem mindig jön össze.
2010 február 15.
Usermami
@oma, köszönöm, a szorongáson már túl vagyok, a pragmatizmus meg mindig is szimpatikus volt, mindig is hittem a tapasztalatok erejében. A családi életünk, nem tagadom, nem volt harmonikus, de tegye már fel a kezét, akinek mindig és minden tekintetben az volt. Keserűnek meg végképp nem érzem magam, de a környezetem szerint sem jellemző. Az, hogy a háború után sok gyerek született, természetes, ahogy az is, hogy a Nagy Gazdasági Világválság alatt viszont jelentősen csökkent a születésszám. És mit ad isten, már megint válság van, amikor megint csökken a születésszám. (Bár csökkent már előtte is, hála annak a társadalomnak, amelyik az anyaságot nem tartja semmire, amelyik diszkriminálja sok tekintetben a kisgyerekes nőket, és amelyik kicsit sem próbál meg családcentrikus lenni. Amelyiknek részei vagyunk mindannyian.) Tudom, mennyire sok pluszt jelent egy testvér az ember életében - ezért is szeretnék testvért a gyereknek. Én megtapasztaltam mindkét oldalt, egyértelműen testvérpárti vagyok - ámde nem feltétlenül azon az áron, hogy azzal ellehetetlenítsem a már meglévő gyerek életkezdését. Ezt a gyerektelen bölcsességet nem is értem, hogy jön ide, egyfelől azért, mert nyilván ide gyerekesek járnak, másfelől azért, mert a cikk sem arról szól, hogy ne vállaljunk gyereket, csak arról, amit az egyik barátnőm úgy titulált: esztelen szaporodás.
2010 február 15.
oma
Csak azt nem értem, hogy hajdan potyogó bombák között, meg mindenféle válságok idején azért születtek gyerekek. Akkor nem volt ennyire fontos, hogy miről kell lemondani a szülőnek a gyerek miatt, illetve a gyereknek a testvérei miatt? Nekem mint az idősebb generáció tagjának nehezen érthető ez a logika. Lehet, hogy azért, mert nekem szép gyerekkorom volt, harmonikus család vett körül? Manguszta meg Usermami pedig saját gyerekkorából hozott valami nagy keserűséget, és ez az életérzés formálja a véleményüket (a pragmatizmust, illetve a szorongást). Azt is tapasztalom, hogy a testvér nélkül felnövő gyerekek többnyire megsinylik az egyke sorsot (persze ezt sem lehet általánosítani), a testvér(ek) pedig rengeteg pluszt hoznak az ember életébe. Az is szinte általános tapasztalat, hogy a gyerektelen nők egy bizonyos életkor után megkeserednek. Viszonylag kevesen képesek egészséges lélekkel túljutni azon a hiányon amit az anyaság elmaradása jelent. Persze nem akarok itt üres bölcsességeket mondani, hiszen minden életút egyedi, és mindenki maga felelős a döntéseiért, mag cipelheti ezek jó és rossz következményeit.
2010 február 15.
usermami
Manguszta, komolyan, egyre jobban komállak a kommentjeid alapján.:) Nagyon szimpatikus a gondolkodásod - nyilván azért, mert hasonló az enyémhez. Gyerekkoromban nem volt farmerom, csak melegítőm, utált is az osztályom, én meg utáltam őket. Nem jártam teniszezni, lovagolni, külföldre nyaralni. Időnként fájóan hiányoztak ezek a dolgok, de helyette jártam úszni, és anyuékkal jobbra-balra nyaraltunk az országban - nem is volt olyan, aki nálam több települést ismert volna. Viszont vacak volt folyton azt hallgatni, hogy nincs pénz. Vacak volt, hogy semmiben sem segítettek, mert nem volt rá lehetőségük. Nyolcadikos koromban kezdtem a suli mellett dolgozni, mert zsebpénzem sem volt. Később viszont, mikor már rendesen dolgoztam, a fele fizetésem le kellett adni - hogy mire, arról megoszlanak a vélemények. És bár most már megtehetnék, most sem segítenek, elvekre hivatkozva, amit nem is bánok, így legalább nem tartozom semmivel. De az biztos, hogy nálunk komoly fejtörést okoz, vajon jelenlegi anyagi helyzetünk megenged-e még egy gyereket? Mert amíg kicsi, addig nincs gáz - elvagyunk az albérletben, a szoptatás ingyenes, talán még dolgozni is tudok valamit mellette. De vajon lesz-e elég anyagi tőkénk arra, ha mindkettő elmenne sítáborba, vagy esetleg tőlünk függne, hogy külföldön tanulhat-e tovább? Vajon jót teszek-e a már meglévővel, ha szülök még egyet, és esetleg ezzel megakadályozom, hogy őt tisztességgel el tudjuk indítani az életben? Vacak dolog ez egyébként: bennem pl. folyamatosan vívódik a gyerek utáni vágy és az anyagi bizonytalanságtól való félelem.
2010 február 14.
Manguszta
Tiszteletben tartom az összes ellenvéleményt, és remélem, Ti is az én személetemet. Nem akarom, hogy a gyerekem majdan úgy emlékezzen vissza a gyerekkorára, hogy "túléltük". Az meg nagyon egyszerű matek, hogy 8 ember vacsorája igenis többe kerül, mint háromé vagy négyé. Akkor most igaz-e az, hogy nem marad több pénz? Persze el lehet azt a maradékot verni hajfestékre, cigire, munkahelyi büfére, tehát egyetértek, hogy valóban lehetséges, hogy nem marad több pénz. Való igaz, hogyha megkap az a gyerek mindent, amit meg lehet adni, az óriási nyomás is lehet, elvárás, hogy éljen is a lehetőségekkel. De ott az érem másik oldala is: ha én nem kaptam meg a lehetőségeket, akkor lehet, hogy felnőve eszembe se fog jutni, hogy a gyerekeimnek esetleg megadhatnám. Ez is óriási felelősség. Ismerek egy zsenit, akinek a szüleinek eszébe se jutott nyelvre taníttatni gyerekként, hiszen a hetedízigleni családi sémájuk a mindenkinek elegendő kajára korlátozódott. Ha beszélne az illető angolul, minimum atomfizikus volna. Az a munkáját illető vágya, hogy maradandót alkothosson, de így most sokkal, sokkal nehezebb, mintha már az egyetemi lehetőségeket módja lett volna kihasználnia. Nem hiszem, hogy a legjobb a "megpróbálkozás", mert ha mégse jön be, a gyereket nem válthatom vissza, és jogom van-e rosszabb pozícióból indítani az életbe? Nem vagyok ilyen "bátor". És nem hiszem, hogy abból kellene kiindulni, a szülők hogyan a legboldogabbak, hanem hogy a gyerekeknek hogyan lesz esélyük a legboldogabbaká válni. Szerintem.
2010 február 12.
MiZsó
Nekünk egyel több gyerekünk van, mint ahogy én felnőttem. Ez pont jó. Anyuék úgy indultak, hogy két tanári fizetésből, másfél szobás panelban a város szélén vágtak bele a 3 gyerekes életbe. Megtapasztaltuk a szeretetet és a lemondást is. Nehéz volt, de túléltük. Mi mégis saját kertes házzal(két szülőpár anyagi segítsége+rengeteg saját kétkezi munka), diplomával vágtunk bele az életbe, és mi is a nehezebbet választottuk: négy gyerek. A legidősebb most kamaszodik, és éppen megéli a nincs menő cuccod, kirekesztenek problémát. De van olyan baráti társasága (nekünk is volt), ahol ez nem számít. Végül is megtehetnénk, hogy megvesszük neki a menő cuccokat, de akkor meg Firenzébe nem jutnánk el, vagy síelni... Így kap zsebpénzt, amiből maga veszi a ruhatárát. Ő a kevés, de menő cuccok mellett döntött... Szerintem mindenki megpróbálhat nyugodtan egyel többet, mint amit már megtapasztalt, hogy működik.
2010 február 12.
m
Szerintem ha kevesebb gyereke van valakinek az nem jelenti,hogy több pénze marad. én a több gyerek mellett voksolok,ez itt a nagy baj magyarországon ,hogy semmi szaporodás nincs,csak az önzőség.nekem 6 gyerekem van és boldog vagyok.
2010 február 11.
Manguszta
"A normális emberek nem törődnek ilyesmivel". Jaj, dehogynem. Sajnos. A kora ’80-as években voltam iskolás. Kicsi gyerekkoromban egyfolytában fiúnak néztek, mert az unokabátyáimtól örökölt ruhákat hordtam és rövid volt a hajam ("hogy erősödjön; 37 évesen azt mondom: marhaság volt!). Nem voltunk szegények, viszont a szüleim eléggé pragmatisták voltak: ha már kéznél vannak a ruhák, miért is ne kapjam meg őket. Utána pedig a nagymamám által varrt cuccokat hordtam. Miért adjunk ki pénzt az egyébként gagyi anyagú de márkás cuccokra, ha nagyi couture-minőségben varr... Hogy mennyi retorziót, kirekesztést kellett elvilselnem, csak emiatt! Egy nemzetiségi suliba jártam, ahova az ország minden tájáról jöttek gyerekek, mindenféle rétegből. Elfelejtjük, hogy a gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni és nem a logika, hanem a köztük kialakuló hierarchia dönt akár a barátságokról is. Míg egyetlen benetton-pulcsival az élre lehetett törni. Nesze neked igazságosság. És mindez jó 20 éve már így volt!!! Másik példa: a buszon utaztam, amikor felszállt hat gyerek, vmi rendezvényre mentek, vagy színházba, ilyesmi. Egy nagylány volt a "főnök". Épp arról vitáztak, hogy szerettek volna venni valamit, talán perecet vagy csokit vagy valami egyéb, lájtosan luxus-dolgot. A nagylány azzal vágta el a vitát, hogy nem futja a zsebpénzből mindenkinek, és ha nem kap mindenki, akkor senki se kap. Elgondolkodtam. Na ja, engem se kényeztettek el, ritkán kaptam csokit meg ilyesmit, pláne nem utcán. Viszont, elvből. Egyébként megkaphattam volna. Óriási a szülő felelőssége, és a gyerek nem hobbicucc, amit gyűjteni lehet. Micsoda dolog, hogy naponta szembesülnie kell azzal, hogy tkp a tesói létezése miatt nem kap meg dolgokat. Arról nem beszélve, hogy a nagylány elég koravén volt és cseppet sem önfeledt, ahogyan egy gyereknek lennie kellene, merthogy folyton neki kell igazgatnia a kisebbeket. Egyébiránt volt is az ismeretségi körünkben ilyen család, a nagylány 18 éves korában dobbantott otthonról, végre magának akart figyelmet, saját életet... Vajon nekik is annyira jó együtt sokan, mint ahogy az anyukák-apukák gondolják...? Szóval, az én voksom a témában: kevesebb gyerek, de mindent lehetősége legyen megkapni. Nyilván a marhaságokat nem, és ne nyakló nélkül, de amire szüksége van vagy olykor megkívánja, szeretné, hát elvben meg is kaphassa.
Összes hozzászólás (9) megtekintése »
Kölöknet hozzászólás
aláírás