CsaládCsaládi szerepekSzülő

Anyák a munkaerőpiacon

Most menjek vagy maradjak?

Amikor egy nő gyereket szül, természetes, sőt, már-már társadalmi elvárás, hogy jó ideig csak és kizárólag a babának szentelje magát. A Kölökneten az elmúlt hetekben megjelent több olyan cikk, amely a kisgyermekes anyák munkához való viszonyát boncolgatja, illetve azt, vajon mit tartanak fontosabbnak: otthon maradni a gyerekkel vagy visszatérni a munkába?

Roppant kétélű a kérdés, hiszen évtizedek óta minden fórumon azt halljuk, hogy egy anyának a gyerek mellett a helye annak 3 éves koráig. Hogy a korai kötődés rendkívül fontos, hogy az anya jelenléte nélkül könnyen oda lehet az ősbizalom. Nem egyszer hallhattuk, nehogy beadjuk a bölcsődébe szegényt, mert egy életre sérül.  Mi meg, gyakorló anyukák, természetesen próbálunk megfelelni ezeknek az elvárásoknak, hiszen miért is akarnánk, hogy pont a mi gyerekünk legyen lelkileg beteg, bizonytalan, önmagában és másokban bízni nem tudó felnőtt.

De bármennyire is szeretjük őket, és bármennyire is jó velük otthon lenni, nehezünkre esik végignézni, ahogy a párunk, a gyerek apja közben halálra dolgozza magát, hogy az egy fővel népesebb családot anyagilag ellássa, miközben arra egyáltalán nem jut ideje, hogy velünk legyen, élvezze azt, amiért hajt, a gyerekét. Ugyanakkor sajnáljuk a gyereket, aki annyira ritkán látja az apját, hogy 8-9 hónapos korában úgy sír a látványától, ahogy az utcán szembejövő idegenekétől.

Senki sem tagadhatja, mennyire nehéz olykor teljesen egyedül a gyerekkel a reggeli ébredéstől a késő esti elalvásig, minden segítség nélkül, elszigetelve a való világtól, a többi embertől. Persze rengeteg szépsége van ennek az időszaknak, de talán nem kell bemutatnom senkinek, milyen problémák, gondok adódhatnak egy kisbabával. A nyűgös napok, a betegségek, az oltások, a hasfájás, a fogzás, az éjszakai sorozatos kelések.

A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.koloknet.hu/files/308_babanet_cikkbe.jpg”.

Nem utolsósorban, kifejezetten zavaró, hogy a rokonság és a család nagy része, valamint az ismerősök azt gondolják, az egész napos otthonlét egy kisgyerekkel csupa móka és kacagás, nyilván tele vagyunk szabadidővel, a házimunka elvégzése pedig jobb, mint egy kellemes svédmasszázs. Ezzel szemben elég gyakran érezzük magunkat teljesen kimerültnek, a külsőnkre a leharcolt jelző is finom olykor, a lakás pedig többször szalad, mint nem. A folyamatos éjszakázások nemcsak a szemünk alatti táskákat mélyítik, de az erőnket is alaposan leapasztják. Gondolkodásunk, melyet eddig nyitottnak és meglehetősen gyorsnak ítéltünk, kezd erősen a legolcsóbb, de minőségi pelenkák megtalálására és az elfogadható összetételű, egészséges bébiétel felkutatására fókuszálni. Ez pedig komoly pánikérzettel tölt el, s egyre kiéhezettebben vágyunk valami komolyabb agymunkát igénylő feladatra.

Emellett az is komoly küzdelmet jelent, hogy hiába dolgozik a párunk sokat, magát és a családját sem kímélve, igencsak megérezzük az anyagi helyzetünkön azt, hogy a mi részünkről nem folyik be rendes munkabér a családi kasszába, csak a GYED, később pedig a GYES összege. Ami valljuk be, egy átlagos magyar családban épphogy arra elég, hogy a pénzügyi lyukakat megpróbáljuk betömködni vele. Nem sok sikerrel.

Nyertünk vagy vesztettünk?

Így azután, amikor a munkáltatóm megkeresett azzal, hogy menjek vissza dolgozni, több okból is kaptam az alkalmon. Igaz, hogy a lányom még csak 9 hónapos volt, de csak 4 órát kellett az irodában töltenem, ami nálunk még ma is kuriózumnak számít, jóval több pénzért, mint amit a GYED összege jelentett.

Bár a bébiszitter elvitte a keresetem jó részét (mert ugye bölcsőde csak kevés van, és a helyre akár egy évet is várni kellett volna), de legalább biztos volt az állásom, és nem akkor kellett keresgélni, amikor már szinte az életünk függött volna tőle. És végre kimozdulhattam otthonról, felnőtt emberekkel találkozhattam, a társadalom pedig hivatalosan is hasznos tagjaként ismert el újra.

Az agyamat most már olyan dolgokkal is trenírozhattam, mint árajánlatok, megrendelések, szállítások és számlák, ez pedig kifejezetten üdítően hatott a hangulatomra is. Így mikor hazaértem, sokkal több türelmet éreztem magamban még akkor is, amikor a gyerek órákon át üvöltött egy fránya fog miatt. Persze nagyon hiányzott a külön töltött idő alatt, de ebből fakad, hogy még akkor is csak nevetni tudtam, amikor szárnyasbetéttel kitapétázta a szobát, vagy körömlakkal kente le magát és a fél ágyat.

Természetesen dolgozott bennem mindaz a kétség, amiről fentebb írtam, ezért tartottam tőle, hogy szegény gyerek majd mindenféle maradandó károsodásokat szenved attól, hogy nem óvodás koráig voltam vele otthon. De szerencsére úgy tűnik, a gyerek testileg és lelkileg is egészséges, kiegyensúlyozott, vidám, ráadásul szemmel láthatóan tudja, hogy szeretjük, és bármikor, bármiben számíthat ránk. Önbizalma a helyén van, könnyen teremt barátságokat, bátran vág neki a világnak, kíváncsi és könnyen tanul. Még az iskolai tanárai szerint is.

Persze, lehetséges, hogy mindez a mi esetünkben azért sikerült ennyire jól, mert a gyerek alapvető jellemvonásai, személyisége elég rugalmasak hozzá. Lehet, hogy más gyerekeknél súlyosabb következménnyel járna, ha a mamájuk a mai elvek szerint, idejekorán térne vissza a munkába. Sajnos, olyan vizsgálatról nem hallani, ami azt firtatná, mi a károsabb a kicsinek: ha a mama otthon van a gyerekkel, miközben a család a létbizonytalansággal küzd, esetleg bezárva érzi magát, és ettől nem tudja száz százalékosan élvezni az anyaságot, illetve az, ha visszatér a munkába három éven belül, de a kevesebb, együtt töltött idő minőségileg jelentősen javul. Azt is érdemes lenne felmérni az anyák megkérdezésével, vajon a munkáltatókkal és a munkakereséssel kapcsolatban milyen élményeik, tapasztalataik vannak.

2008 augusztus 14. Szilágyi Diána

 

Kölöknet hozzászólás

aláírás